Szalacson köszöntötték az új évet az íjászok

Az igazi havazás tájainkon még várat magára. Fagyráncosította szántásokon botorkál a kis „sereg”, mígnem felsejlik Bokor Szilárd domboldalba vájt, nádfedeles pajtája. A mögötte lévő tenyérnyi halmot elfoglalja az Ordas nemzetség, menten ki is tűzik a győzelmi zászlót.

Hat éve hagyományszerűen összegyűlnek a Pusztai Farkasok hagyományőrző íjászai Szalacson a Bokor család birtokolta szőlőhegyen egy kis testmozgással egybekötött újévköszöntőre. A hidegebb időre várva vasárnap ejtjük meg a közös „hadgyakorlatot”, amihez kurázsiul fakulacs rejtette szilvórium szolgál. Persze egy kortyintásnyinál többet nem engedélyeznek a nemzetségfők, hisz ők tudják leginkább, mennyire veszélyes az ősök fegyvere, az íj.
A Pusztai Farkasok 2007 óta jogilag bejegyzett formáció, azóta számtalan rendezvényen megmutatták az ősi virtust. Időközben három nemzetségbe tagozódtak, az érmihályfalviak a Kartal (sas), a szalacsiak, kiskerekiek és a székelyhídiak a Turul (kerecsensólyom), míg a nagyváradiak és környékbéliek a már említett Ordas (vadfarkas) nevet vették fel. Ez utóbbiak hetente két alkalommal tartanak edzéseket, nyaranta az állami egyetem sportpályáján, télen pedig a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium tornatermébe fogadják be őket.
Erdélyi és magyarországi hagyományőrző egyesületekkel elő kapcsolatot tartanak fenn. Ott voltak 2007-ben az Ópusztaszeren megrendezett nemzeti íjászünnepségen, amelyre a pozsonyi csata 1100. évfordulója adott alkalmat. Azóta évente megrendezik a honfoglalás emlékét éltető, pártpolitika-mentes nagyszabású eseményt, amelyre az elmúlt évben közel kétezer hagyományőrző érkezett szerte a Kárpát-medencéből.
A Pusztai Farkasok igyekeznek autentikus X. századi öltözéket magukra ölteni, aminek értéke fegyverezettel együtt eléri a háromezer lejt. Tagjaik között a legfiatalabb alig hatesztendős, de hatvanötödik életévét betöltött vezéríjász is van sokaikban.
Először távoli, több száz méternyire lévő célpontok felé suhannak a nyílvesszők, majd közelebbi célzott lövéseket adnak le, azután pedig nyílzáporszerűen a távolra lövést gyakorolják. Mire a vesszők összeszedésével végzünk, már a nap is magasan jár, az arcpaskoló hideg szél az étvágyat is meghozza. Elő kerül a szőttesek rejtette elemózsia: füstölt kolbász, sós szalonna, túró, hagyma. A testmozgás, a friss levegő megtette hatását, mintha mindenki kettő helyett enne. Kis pihenő, kedélyes beszélgetés után a délutáni hadgyakorlat következik. A kirakott célpontok újabbakkal gyarapodnak, lángoló tányérként a dombperemen még elidőz a nap.