Két polgármester Székelyhídon

A helyi diáktanács és Béres Csaba polgármester együttműködésének köszönhetően megalakult Székelyhídon a diák-városvezetés. Az elöljáró elmondta, még egyetemistaként találkozott olyan hasonló kezdeményezéssel, amelynek során a diákok ötleteiből számtalan beépült a közigazgatásba.

A kilencvenes évek elején, mint ifjúsági vezető számtalanszor tapasztalta, hogy hiába voltak elképzeléseik, ötleteik, a „nagyok” nem vették őket figyelembe, szóba sem álltak velük. A megyében polgármesterként elsőként szerette volna ezt orvosolni, reméli, más vezetők is követni fogják. Március közepén hirdették meg a diákok között a polgármesterválasztást, összesen négyen nyújtották be jelentkezésüket a városházán. A március 30-án zajlott választást egyhetes kampányidőszak előzte meg, amelynek feltétele volt a pozitív jelleg. A diákok mellett pedagógusok is voksolhattak a jelöltekre, utóbbiaknak viszont tilos volt a kampányban való részvétel. Meglepően nagyarányú volt a részvétel, 228 személy voksolt a 278 potenciális szavazóból.

A legtöbb támogatást Takács Tamás kapta, így ő birtokolhatja egy évig a polgármesteri széket. A diák-városvezetés április elsejei alakuló ülésén jelen volt a város polgármestere, alpolgármestere, jegyzője, valamint a Petőfi Sándor Líceum igazgatója, Hegyesi Viktor, aki maga is tagja a városi tanácsnak. Takács polgármester és a tizenöt tagú tanács annak rendje és módja szerint letette a hivatali esküt, majd titkos szavazással megválasztották az alpolgármestert, Pop Richárd személyében. Béres kétezer lejt megelőlegezett a diákvezetés büdzséjének, amit jó beosztással igyekeznek felhasználni a tanácsosok. Már az alakuló ülésen szavazásra bocsátottak egy határozattervezetet, valamint bemutatták a diáktanács honlapjának projektjét.

Felhívták a figyelmet a sportpályán lévő kapuk rossz állagára, ami bármikor balestet okozhat. A diákok, akárcsak a város valós vezetői, túlzottan szemetesnek tartják a várost, ennek felszámolására határozott lépéseket terveznek. Nincsenek megelégedve az iskola környékének rendezettségével sem, szeretnék barátságosabbá tenni környezetüket.
Béres hangsúlyozta, komolyan veszi a diák-városvezetés létét, nem játszadozásnak szánta. Ezért havonta konzultálni akar velük, ha épkézláb ötleteik lesznek, mindent meg fog tenni azért, hogy megszavaztassa az „igazi” tanáccsal. Hegyesi Viktor iskolaigazgató is buzdította a fiatalokat, hisz néhány év múlva közülük kerülhetnek ki a kisváros valós vezetői.