Rájátszásba kerültek a váradi tini vízilabdázók

Kialakult az országos vízilabda Szuperliga rájátszásának mezőnye. A legjobb négy együttes között két váradi csapat kapott helyet: a címvédő VSK-Digi és a Körös SK. Utóbbi gárda kizárólag ifjúsági korú játékosokból áll.

Amióta a Nagyváradi VSK átvette a Körös SK-tól a felnőtt vízilabdacsapatot, utóbbi klubnak az utánpótlás-nevelés lett a feladata, sorozatban „szállítja” is a bajnoki címeket a gyermektől a junior I korosztályig. A junior játékosok közül többen is lehetőséget kaptak az élvonalban való szereplése, előbb a szintén váradi Dinamó SK-val közösen, majd pedig a Körös SK színeiben. Tavaly még az utolsó helyen végzett a váradi „csikócsapat”, ám már akkor jelezte, többre is képes. az idén aztán eljött az, amire talán kevesen számítottak: a Körös SK fiatal csapata a negyedik helyen zárta a bajnokság alapszakaszát, ezzel lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a rájátszásban.
A váradiak jó, ám mégis hullámzó teljesítménye mellett a bajnokság színvonalának csökkenése is közrejátszott abban, hogy Eugen Băjenaru és Liviu Garofeanu csapata bekerült a legjobb négy közé, tudniillik a bajnokcsapat Nagyváradi VSK-Digin és a két bukaresti riválisán, a Steauán és a Dinamón kívül a többi résztvevőnek amatőr státusa van. Ez meg is látszott a bajnokságban, ahol mindegyik tornán volt meglepetés (nyert például az esélytelennek tartott Kolozsvár és a Bukaresti Sportul Studențesc).
Az első két fordulót követően még öt csapatnak volt esélye rá, hogy a már említett három profi gárda mellett bekerüljön a rájátszásba, majd a harmadik torna után hárman maradtak (a Körös SK, az Aradi Amefa és a Bukaresti Rapid) versenyben a negyedik hely megszerzéséért. A hazai pályán játszó aradiak huszáros hajrába kezdtek, hogy megelőzzék a váradiakat, akiket le is győztek az egymás elleni mérkőzésen, ám tervük kudarcot vallott. A Körös SK megszerezte azt a két győzelmet (a 7. helyen záró Kolozsvári Poli és a tabellán 8. Bukaresti Sportul Studențesc ellen), amely révén bebiztosította negyedik helyét az alapszakaszban. A váradiak mérlege 31 pont (tíz győzelem, egy döntetlen és 16 vereség), ez hárommal volt több, mint az ötödik helyezett aradiaké.
A Körös SK sikere korántsem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a csapatban négy ifjúsági (U18) válogatott játékos van (Ţic, Ţifrea, Paleacu és Sfârle). Hozzájuk csatlakoznak a nagyobbak, Sárközi Gergő vagy Freundlich Ádám, két tehetséges vízilabdázó, akiknek a teljesítménye is hozzájárult ahhoz, hogy két váradi csapat szerepeljen a rájátszásban.
A Körös SK tagjai: Fürtös Mircea, Marius Țic – kapusok, Tiberiu Dolha, Sergiu Olcean, Andrei Pânzariu, Ştefan Dolha, Vlad Cazacu, Rareş Ţifrea, Alexandru Sfârle, Bogdan Paleacu, Sárközi Gergő, Sergiu Pocian, Răzvan Roman, Freundlich Ádám, Maczkó Márk.
A rájátszás első tornájára február 25-én kerül sor, s a tervek szerint április közepén folytatódik majd a bajnokság, azt követően, hogy a román válogatott Edmontonban szerepel majd az olimpiai selejtezőtornán.

Hajdu Attila