Váradon lesz a vízilabda Bajnokok Ligája döntője

Ha fociban nem is jegyzik Váradot az európai sporttérképen, vízilabdában egyre inkább elismert lesz a Pece-parti Párizs, amely május 11–12-én a kontinens legjobb négy klubcsapatát látja majd vendégül a Bajnokok Ligája döntőjében. A lehetséges résztvevők között két magyarországi együttes is szerepel.

Nagyvárad három másik nagyváros, Párizs, Palermo és Rijeka ellenében pályázott a döntő rendezési jogára, s végül elnyerte az Európai Úszószövetség (LEN) bizalmát, maga mögé utasítva a francia fővárost. Persze azt is mondhatnánk, a tornát így is Párizsban tartják majd, ám nem a Szajna-parti, hanem a Pece-parti városban.
A 2006-ban megépült Ioan Alexandrescu Uszodában eddig is rendeztek már rangos vízilabdatornát, ám azokon rendre válogatott csapatok vettek részt. Elsőként a férfi U21-es Európa-bajnokság döntőjére került sor 2007-ben (ez volt a létesítmény hivatalos avatója), amelyen a magyar válogatott ezüstérmet szerzett, majd 2008 tavaszán olimpiai kvalifikációs tornának adott otthon (sajnos a várakozásokkal ellentétben a román csapat nem szerezte meg az indulási jogot). Az eddigi legrangosabb világesemény a 2010 nyarán megrendezett Világkupa-döntő volt, amelyen nyolc válogatott – köztük a világ élvonalába tartozó szerb, horvát, spanyol és görög – kápráztatta el játékával a nézőket.
Az ötszörös román bajnok Nagyváradi VSK-Digi kétszer is eljutott már a második számú európai kupasorozat, az Euroliga döntőjébe, ám mindkét alkalommal drámai csatában esett ki. A váradi pólókedvelők azonban az idén sem maradnak látványos mérkőzések nélkül, hiszen a kontinens legjobb négy klubcsapatát láthatják majd játék közben. A LEN kedvező döntését az is elősegítette, hogy olyan várost kerestek a finálé megrendezésére, amelynek nincs csapata legjobbak között, hogy ne legyen hazai pályán szereplő, úgymond kedvezményezetett klub.
A Bajnokok Ligájában a negyeddöntőket rendezik, ezek párosítása a következő: Budva (Muntenegró)–Pro Recco (Olaszország), Jug Dubrovnik (Horvátország)–Budapesti Vasas (Magyarország), Primorje Rijeka (Horvátország)–Jadran Herceg Novi (Montenegró), Mladost Zagráb (Horvátország)–Szeged Beton (Magyarország). A címvédő Belgrádi Partizán nem került a legjobb nyolc közé.
Bármelyik négy gárda is kerül majd az elődöntőbe, a váradi sportkedvelők igazán színvonalas vízilabdacsatákat láthatnak majd május második hétvégéjén, ugyanis európai és világklasszisokkal teletűzdelt csapatok szerepelnek majd megyeszékhelyünkön. Az esemény értékét csak növelné, ha magyarországi együttesnek szurkolhatnának a magyar ajkú sport- és vízilabda-kedvelők.