Ifj. Irinyi János, a vegyész

A legtöbb forrás szerint 1817-ben született Nagylétán, a mai Létavértesen, a jeles mezőgazdász, id. Irinyi János első fiaként. Egyes szerzők szerint nem ott, hanem édesapja szülőhelyén, az ugyancsak a történelmi Biharhoz tartozó Zsákán, mások szerint viszont – akárcsak öccse, József – Albison látta meg a napvilágot a zajtalan gyufa feltalálójaként ismert vegyész.

Középiskolai tanulmányait Nagyváradon végezte, majd jogot tanult Debrecenben. A bécsi Politechnikumban kémiai tanulmányokat folytatott. Egyik professzorának, Meissner Pálnak sikertelen kísérletei kapcsán jött rá a nem robbanó, zajtalan gyufa megoldásának gondolatára. Hosszú kísérletsorozat után, 1836-ban – mindössze 19 évesen – szabadalmaztatta az általa zajongásmentesnek nevezett gyufát. Találmányát eladta egy Rómer István nevű gyufagyárosnak, a kapott összegből külföldre ment tanulmányútra, s ebből fedezte későbbi berlini, majd hoffenheimi gazdasági akadémiai tanulmányait.
Bár a köztudat csak a zajtalanul gyúló foszforos gyufa feltalálójaként tartja számon, e pillanatnyi ötletén messze túlmenő eredményei vannak a kémia újszerű szemléletének terjesztésében. Erről ő maga egyszer így nyilatkozott: „Ha én a chemia theoriájának nem tudnám egyéb hasznát venni ezen haszontalanságnál, még ma kitekerném a nyakamat”.
Berlinben a kémiát forradalmasító új eszmék hatására, amelyek A. L. Lavoisier és követői közreműködésével indultak el Franciaországból, 1838-ban megírta első tudományos értekezését. Ebben a munkájában a kémia elméleti kérdéseivel, különösen a savelmélettel foglalkozott. Rámutatott arra, hogy vannak olyan savak, amelyekben nincs oxigén, viszont a lúgokban is van oxigén. Ezzel az értekezésével magára vonta a német kémikusok figyelmét, s ezután már nyitva állt előtte az út a tudományos körökhöz.

A tudomány és a gazdaság művelője

A 22 éves fiatalember nem elégedett meg sikeres berlini tanulmányaival és kutatásaival. Azokat követően iratkozott be Hoffenheimben a híres gazdasági akadémiára. Ugyanis mint földbirtokon nevelődött ifjú nem felejtette el, milyen elmaradott földművelés folyik Magyarországon, úgy gondolta, az ott tanultakkal használni tud majd hazájának.
1839-ben tért haza, s belevetette magát a magyar tudományos életbe. Sorra jelentek meg értekezései. Egyik, ebben az évben megjelent dolgozata, a kémiai affinitásról szól, arról az erőről, amely a testeket egyesülésre kényszeríti. Ennek a címe: A konyári tó, amelyben az ott található sziksóval és annak előállításával foglalkozott. Ebben a szikes talajok javítására is kitért, kalciumsókkal akarta megkötni a sziket.
Amikor látta, hogy mint tanár, aligha jut tanszékhez, Budapesten gyújtógyárat alapított. Folyamodványát 1840. április 8-án adta be a városi tanácshoz, amelyben „oly gyújtófácskák” készítésére vonatkozó találmányára kért engedélyt, amelyek fellobbanásukkor: „nem zajonganak s kén nélkül is készíthetők, miáltal semmi szagot sem csinálnak.” A gyár fellendült, naponta félmillió gyufát gyártott. Ám vetélytársai mindent megtettek annak érdekében, hogy tönkretegyék, s Irinyi kénytelen volt a jól menő gyárat eladni.
1840-ben megjelent, A vegyaránytan című értekezésében a testeknek egymásra való hatását magyarázta. Ugyancsak ebben az évben jelent meg egy másik írása: A vegyrendszerről. Ebben a Lavoisier-féle eredményeket népszerűsítette. 1842-ben írta A vegytan mint vezércsillag a történettudományban című cikkét. 1846-ban Karlsruheban tartózkodott, és cikket küldött a hazai Hetilap-nak a lőgyapotról, amelyet éppen abban az esztendőben fedezett fel Ch. F. Schönbein. Maga Irinyi is foglalkozott a lőgyapottal, s annak robbanó hatásával. 1847-ben, apja nyomdokain haladva, 100 holdas vértesi birtokán gazdálkodott. Meghonosította a géppel való szántást, vetést, boronálást, a talajt hamuval és mészsóval műtrágyázta. Ebben az évben jelentette meg Nagyváradon A vegytan elemei című dolgozatát, amelyben ismertette a kémia alaptételeit, az elemekkel és vegyületekkel együtt. A könyvnek csak az első kötete jelenhetett meg az 1848-as forradalmi események miatt.