Margitta: tiszta vízre vár a város

Vízügyben még nem látszik az alagút vége Margittán. A megyei jogú város évtizedek óta vízellátási és csatornázási gondokkal küzd. Sajnos ez a beruházás olyan nagy volumenű, hogy saját költségvetésből lehetetlen megoldani, az új vezeték átadása minden igyekezet ellenére még várat magára.

Pocsaly Zoltán polgármestersége alatt felcsillant a remény, hogy végre megoldódnak a gondok. A költségek döntő részét uniós pályázat biztosítja 9.000.000 euró értékben. Ehhez a Helyi Tanács kell hozzátegye a 10 százalékot, mint önrészt. A munkálatokat két szakaszban tervezték elkészíteni és az elsőt 300.000 eurós értékben, mely a teljes beruházás egyharmada, nagyjából idénre már be is fejezték. Ez az Oncsa részt, a Kis utcát és a vele párhuzamos utcákat öleli fel. Vontatottan haladt a munka, mivel az egyik kivitelező cég csődöt mondott, így egy másik fejezte be. Sajnos becsúszott néhány kivitelezési hiba is, melynek egy részére a lakosok hívták fel a figyelmet, a többit a hivatal alkalmazottai vették észre. Ezért a hivatalos átadás ezek kijavításáig még várat magára.
Mivel több cég kivitelezte, nehéz megtalálni, melyik követte el a hibát. Ennek ellenére egyes helyeken már az új vezetékből kapják az ivóvizet a margittaiak, és van, ahol a csatornarendszert is tudják használni. Ez azonban nem vigasz azok számára, akik most is csak időkorlátozásokkal, egy magadott program szerint jutnak hozzá a vezetékes vízhez. Akik tehették, tartályokat és szivattyúkat szereltek fel az állandó vízellátás érdekében. Ezt azonban saját zsebből fizették, amit nem engedhet meg mindenki magának. Tavaly elkezdték a második szakasz kivitelezését is, de tervezési hiba és pénzhiány miatt ez abbamaradt. Ez a város kétharmadát öleli fel. A Helyi Tanács biztosította költségvetéséből az önrészt, s ha kell, bankkölcsönt is felvesz, de a nagyobbik résznek Bukarestből kell érkeznie. Hogy mikor? – sajnos ezt senki nem meri megjósolni. Természetesen a téma prioritást élvez és „nem szállunk le róla”, – mondta az alpolgármester. „Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy végre mindenhol állandó jelleggel legyen ivóvíz.” – fogalmazott. Remélik, hogy az év második felében folytatódni fognak a munkálatok.
A vízszolgáltató vállalat (Salubram) főmérnökét, Horváth Sándort arról kérdeztük, miért emelkedik a vízdíj annak ellenére, hogy helyenként csak napi három alkalommal szolgáltatják meghatározott órarend szerint. Elmondta, évek óta a víz- és csatornadíjat csak az infláció mértékével emelik, mivel csak részleges a szolgáltatás. Az emelések ellenére a szolgáltatás veszteséges, mivel az elavult rendszer miatt a kitermelt víznek csak a kétötöde jut el a fogyasztóhoz. Nekik viszont az egész mennyiségre költségeik vannak. „A veszteséget nem a lakosság fizeti, mivel a fogyasztók döntő többsége vízórát szerelt fel. Állandó jelleggel csak akkor tudunk vizet biztosítani, ha kész lesz az új vezeték. A források kapacitása megfelelő, de 60 százalékos veszteséggel lehetetlen állandó jelleggel megfelelő nyomást biztosítani”, – mondta a főmérnök. Nos, ezek a tények, amit jó tudni, de nem vigasz az olvasónak. Az igazi jó hír az lenne, ha felavatnák az új vezetéket. Ez sajnos még várat magára.