Nyelvőrségen – Sízik vagy síel?

Még jócskán benne vagyunk a télben, s az időjárás teremtette lehetőségekkel élve a gyermekek, felnőttek – életkoruknak megfelelően – szánkóznak, korcsolyáznak, s a dombos, hegyes tájakon síznek. Ám ez utóbbi cselekedet megnevezése a nyelvészek körében vitát váltott ki.

Olykor a köznapi beszédben, sőt a sajtóban is a síel változattal találkozunk. Az összetűzést megelőzendő a Grétsy László szerkesztette Nyelvművelő kéziszótárhoz (Bp., 1996) fordultam. Ebben ez olvasható: „a sízik a szabályosabb képzésű”. Ha visszalapozunk a szánkó, korcsolya, sí főnevekhez, megállapíthatjuk: ezekből a -zik igeképzővel alkottunk ikes igéket. Ámde az is igaz, hogy szókincsünket az -l képzővel is gyarapítottuk. Például: dalol, ebédel; viszont a vacsorál kevésbé népszerű, mint a megvacsoráztam. Így vagyunk ezzel a norvég eredetű szóval is. Szabályosan síztem, de ha a barátom azt mondja, hogy Biharfüreden sikeresen síelt, őt is megértem.
Ettől a téli sporteszköztől még ne váljunk el, hiszen a Magyar értelmező szótárban sem egy szál magában szerepel. Íme: síbakancs (egy k-val!), síbot, sífutó, sífutás, sínadrág. Engedtessék meg nékem, hogy két helyesírási szabályra hívjam fel figyelmüket: az í betű nem pontot, hanem vesszőt kíván; továbbá: mindeniket egybeírjuk, hiszen egyazon tárgyat vagy cselekedetet fejez ki.

Bevezető szövegemben a szánkót is említettem. Kedveltsége jogán megérdemli, hogy eredetéről szó essék. Szülője, alapszava a szán, amely nagyobb, inkább állatok húzta közlekedési eszköz. A -kó kicsinyítő képzővel átváltozik személy által vontatott vagy magaslatról lecsúszó alkalmatossággá. Egyes vidékeken tájszóként a szánka megnevezéssel találkozunk, amit már azért sem illik kárhoztatnunk, mert hajdani elődeink így emlegették. Természetes, hogy igét mindkettőből képeztünk, s ezért a szánkózik s a szánkázik alakot egyaránt használhatjuk. Ellenben azt nem ajánlom, hogy szép magyar szavainkat a német eredetű ródli miatt veszni hagyjuk. Viszont az angol nyelvből kölcsönzött bob iránt engedékenyebb vagyok, mivel ez alakját, szerepét tekintve más: alacsony, kormányozható és sportolásra használt versenyszánkó.
Ha már e fagyos évszaknál tartunk, tollamra kívánkozik egy számomra bosszantó bejelentés. A várható időjárás közlésekor mindig megborzongok, amikor azt hallom vagy olvasom, hogy egy bizonyos tájon esik a hó, esetleg holnap esni fog. Szerény véleményem szerint a hó hull, s az eső esik.

Álláspontomat tisztázandó a fönt idézett szótárt ismét fellapoztam. „A hull ige egy felülről lefele haladó, némileg lassú mozgást fejez ki. Például: ősszel hullanak a falevelek.” Jómagam azzal folytatom, hogy általában a hópelyhek is vontatottan szállingóznak. Olykor ugyan a hideg szél hátán érkeznek. Ilyenkor – üsse kő! – társíthatjuk a föntebb kárhoztatott igével.

Említett szótáram az esik igét így értelmezi: „Mindenekelőtt lefelé irányuló, gyors/uló/ mozgást jelent”. A több száz méter magasból nyakunkba zúduló vízről túlzás nélkül elmondható, hogy leesett.

Végezetül a hangzásbeli költői szépségre, az alliterációra, a szó eleji rímre is hivatkozom: esik az eső, hull a hó. Finn testvéreink nemzeti hőskölteménye, a Kalevala is az azonos kezdő hangok alkalmazásával gyönyörködtet bennünket.

Dánielisz Endre