Táncos karrierre vágyik a szalontai udvarhölgy

Minden évben nagy sikert arat a Karácsony Szépe elnevezésű szépségverseny a nagyszalontai Midesz szervezésében. A karácsonyi megmérettetést először 24 évvel ezelőtt rendezték meg. 2014-ben a dobogó harmadik fokára SZABÓ EVELIN léphetett fel.

A hajdúvárosi Arany János Elméleti Líceum X. osztályos, bájos tanulója szépséges mosolyával és meggyőző fellépésével méltán került a legjobbak közé. Szabó Evelin érdeklődésünkre elmondta magáról, hogy szeret táncolni, kedvenc étele a sajtos, tejfölös, sonkás makaróni, itala pedig a Fanta madness. Nővérét, Kittit nagyon szereti, és két cica meg egy kutyus gazdája.
– Honnan jött az ötlet, hogy jelentkezz?
– A szüleim régóta szerették volna, hogy induljak a karácsonyi szépségversenyen, és engem is vonzott, hogy kipróbáljam magam, de csak tavaly töltöttem be a 16. életévemet, ezért nem jelentkeztem korábban.
– Bíztál benne, hogy a dobogóra kerülsz?
– Igen, nagyon reménykedtem benne, és igyekeztem mindent meg is tenni ennek érdekében.
– Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy a három legszebb közé választottak?
– Természetesen nagyon boldog voltam, de azért megmondom őszintén, hogy nyilván jobban örültem volna az első vagy a második helynek.
– Ki az, akire példaképként tekintesz?
– A szüleimre; édesapám és édesanyám azok, akikre büszkén mondhatom, hogy a példaképeim.
– Mivel töltöd szívesen a szabadidődet?
– Legszívesebben a barátaimmal vagyok, és közös programokat szervezünk.
– Szeretnél a jövőben modellkedéssel, a szépségiparral foglalkozni?
– Természetesen szeretnék, szerintem nagyon érdekes és mozgalmas életük lehet a modelleknek, szívesen kipróbálnám magam ezen a területen.
– Tudod-e már, hogy érettségi után hol szeretnél tovább tanulni?
– Most matematika–informatika szakra járok, és még nincs elképzelésem arról, hogy érettségi után milyen irányban folytassam az életem. Szerencsére még van két és fél évem az érettségi vizsgákig, remélem, addig sikerül eldöntenem, hogy milyen pályát választanék szívesen.
– Mik a terveid a közeljövőre?
– Szeretném a tanévet minél jobb eredménnyel zárni, és az Infinity tánccsoport tagjaként szeretnék minél több dobogós helyezést elérni a csapattal.
– Mi a legnagyobb álmod, vágyad?
– Szeretnék eljutni Amerikába, a Hip-Hop International versenyre az Infinityvel, az egyetem elvégzése után pedig ott szeretném majd folytatni az életemet, nagy táncosként.