Egy váradi építész születési évfordulója

Március 30-án 140 éve lesz annak, hogy megszületett Nagyváradon VÁGÓ LÁSZLÓ építész, a magyarországi szecessziós építészet kiemelkedő alakja, aki öccsével, Vágó Józseffel közösen számos jelentős épületet tervezett szülővárosában és az országban is.

Vágó László (1875–1933) a nagyváradi középiskola elvégzése után a budapesti Felső Építő-ipariskolában építőmesteri diplomát szerzett 1893-ban. Kezdetben Alpár Ignác irodájában dolgozott. 1899-ben a Gellért-hegy, illetve az Erzsébet híd budai hídfőjének rendezési tervéért megkapta a Magyar Mérnök és Építész Egylet aranyérmét. Abban az időben ez pótolta a műépítészi diplomát, és komoly szakmai elismerést jelentett.
Ezután hosszabb külföldi utat tett, majd 1902-ben öccsével, Józseffel közös irodát nyitott Budapesten. A testvérpár közös alkotásain Vágó Lászlónak inkább a házakon megjelenő díszítéseket, sgraffitókat, üvegfestményeket, ólomüveg ablakokat, szobrászati díszeket tulajdonítják, míg a műegyetemet végzett Józsefnek a koncepciót. Közös művük a budapesti Nemzeti Szalon (1906), a Gutenberg-ház (1906), a Feld-féle Városligeti Színkör (1908), az Árkád-bazár (1908), Debrecenben az Alföldi Takarékpénztár székháza (1911).
A testvérek útjai 1911-től szétváltak. Vágó László bérházakat, villákat, de főleg színházakat tervezett (bérházak Budapesten az Attila úton 1911–14 között, a miskolci Nemzeti Színház, Budapesten a Vígszínház és a Parisiana mulató átépítése 1911-től). Említést érdemelnek az I. világháború utáni budapesti városrendezési tervei is. Úgyszintén egyedül tervezte a nagyváradi Szent László téri hídtól a városháza felé vezető díszes műkő oszlopos korlátot, ez 1911-re készült el.
Az 1920-as évek végén Faragó Ferenccel megtervezte a budapesti Dohány utcai zsinagóga kultúrházát, a temetőudvart és a hősök templomát. Vágó László 1928-tól a CIAM-csoport (Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa) tagja lett.
A Vágó fivérek Nagyvárad számára tervezett közös alkotásai: a Vágó-ház (1905), a Kapucinus (ma Traian Moşoiu) utca 14. szám; a Breider-ház (1909) – lebontották, a Kossuth (ma Independenţei) utca 7. szám volt; a Moskovits-palota (1911), ez a Szent László (ma Unirii) tér és a Zöldfa (ma Vasile Alecsandri) utca sarkán áll; a Darvas–La Roche-ház (1912), a Rimanóczy (ma I. Vulcan) utca 11. szám.
A Kapucinus utcai házat családi ingatlannak tervezte az építész testvérpár. Amint a ház orommezejében latin betűkkel olvasható, az épületet 1905-ben emelték. Értékes elemei voltak a színes ólomüveg ablakok, amelyek 2000-re eltűntek, de ekkor már néhány éve lakatlan volt az 1989 előtt óvodának használt épület is. Később a bejárati rész stilizált madáralakokkal díszített kovácsoltvas kerítésének és ajtajának is lába kelt, utólag stílusidegen, minden művészi értéket nélkülöző kerítéssel próbálták pótolni.
A rendszerváltás után többször is gazdát cserélt házat 2008-ra külsőleg felújították, de sajnos nem vették figyelembe a tervezők eredeti elképzelését, több helyen is egyszerűsítettek, például a homlokzat tengelyében a legömbölyített formájú „bow-window”-szerű építmény alsó, szegmensívelésű részét legömbölyítették, ami teljesen idegen a tervezőpáros elképzelésétől. Az emeleti ablakok sávos, illetve hullámvonalú keretezéseit is megszüntették. A földszinti ablakokat függőlegesen övező, pilaszterszerű részek eredetileg sávozottak volt, mára ezeket is lesimították. Egy kis odafigyeléssel, nagyobb igényességgel hiteles felújítást is lehetett volna végezni, ráadásul ugyanennyi pénzből. Az épület azóta is üresen áll, az ablakaiban hatalmas betűkkel hirdetik, hogy kiadó, de úgy látszik, nem akad bérlője, márpedig ha egy házban senki sem lakik, annak állaga egyre csak romlik.
Sokkal jobb sors jutott a Szent László térre néző Moskovits-palotának. Hosszú ideig ez is igen elhanyagolt állapotban volt, de homlokzatát mára példásan felújították, és jelenleg a manzárdosításán dolgoznak, de úgy, hogy az ne érintse a háromemeletes ingatlan homlokzatait. A XX. század hajnalán ezen a sarkon még a kis földszintes Nikolits-féle ház szerénykedett, mellette pedig az emeletes Diamandi-ház volt. Idővel mindkettőt megvásárolta a Moskovits család. 1910 tavaszán lebontották a kis sarki házat, és megkezdték Moskovits Adolf és fia bérpalotájának építését; a korabeli sajtó szerint ez „Nagyvárad egyik legpazarabb, legtetszetősebb épülete lesz”. Vágó László és József terve alapján az Incze Lajos és Fiai cég emelte a falakat. Még ugyanebben az évben elkészültek a háromtengelynyi sarki résszel, az egyik mellékelt korabeli képeslap ezt mutatja. A következő évben lebontották a Diamandi-házat is, hogy helyébe felépítsék a palota másik, a sarki traktusnál nagyobb részét is. Ezt az állapotot ábrázolja a másik korabeli képeslap. A palota főhomlokzata hasonlatosságot mutat a Vágó testvérek korábban Budapesten felépített Gutenberg-házával. Külsőleg puritán egyszerűségével leginkább az osztrák szecesszió hazai válfajával rokon. Figyelemre méltók a koronázópárkány alatti felületet díszítő, sgraffitoszerű allegorikus munkajelenetek; ezeket szépen restaurálták, pótolták a lehullott vakolatrészeket.
Az építész páros harmadik közös alkotása a Darvas–La Roche-ház. Stílusát tekintve a bécsi szecessziónak az Otto Wagner alkotásait követő irányzatával mutat rokonságot. Valamikor 1910–1911-ben építették a Körös-partra is kitekintő, aszimmetrikus telekre, Sztarill Ferenc irányításával. A tervezőknek az L alakú elrendezéssel, kis díszudvar közrezárásával sikerült a lehető leghatékonyabban beépíteniük a területet. Az épület déli oldalán erkélyek, függőfolyosók, lépcsőzetes teraszok néznek a Körös-parti sétány felé, miközben a ház aszimmetrikus főhomlokzata a Rimanóczy utca hangulatos színfoltjaként vonja magára a figyelmet. Még úgy is, hogy napjainkra igen elhanyagolt állapotba került a váradi szecessziós építészetnek ez a kimagasló alkotása, amely, akárcsak a Moskovits-palota, a város műemlékké nyilvánított épületeinek egyike. A város meg akarja vásárolni, hogy külső és belső felújítás után szecessziós építészeti múzeumként hasznosítsa. A helyi tanács várhatóan a márciusi ülésen veszi napirendre a tervezetet.