Az egykori s a mostani helyesírásról

Változást sejtető címünk már előlegezi azt, hogy anyanyelvünk szókincse emberöltőnként változik. Egyes szavak kihalnak, mások születnek, keletkeznek. Példaként az ünnepelt és ünneplendő Arany Toldijából idézek.

Amikor Arany János megírta a nagy erejű legény egykori történetét, szövegébe olyan szavakat iktatott, amelyeket lapalji jegyzetében vagy a művet követő szótárban szükségesnek ítélt megmagyarázni. Például: kopja, ösztövér, csobolyó, dandár.

Napjaink szóhasználatát elemezve kiderül: mi is hasonló helyzetbe kerültünk. Mit is jelentenek az alábbiak: üvegházhatás, mikroprocesszor, fonogram, pacemaker, piranha, ragtime-koncert, lime-likőr, couchette-rendelés – folytatva már-már felsorolhatatlan társaikkal. Továbbá szép számban vannak olyan szavaink, amelyeket szinte egyformán vagy hasonlóan ejtünk ki, ámde leírva teljesen mást jelentenek: tol-toll, új-ujj, utal-utál, part-párt, oda-óda, orosz-oroz.

A helyesírási szabályzat első változata 1832-ben került az írással foglalkozók kezébe. Azóta 185 esztendő hullott a múltba, s immár a 12. változatnál tartunk. Neveléstörténeti érdekességként említem, hogy még a XIX. század közepén is a római katolikus és a református iskolákban eltérő írásmódra oktatták a diákokat.

Jeles irodalmárainkhoz fűződő másik jellegzetesség az, hogy a gyermekkorukban elsajátítottak végigkísérik teljes életüket. Az egyébként helyesíráspárti Vörösmarty Mihály például a cs betűt soha le nem írta. Szerinte a ts hangzása közelebb áll a mondandóhoz. Íme: tsípős, tsalán, egy tsoport tsikó, tsengő hangú tselédlány.

Közismert történet: Arany János 1851 őszétől nagykőrösi tanárként javítgatta diákjainak dolgozatait. Szövegébe az egyik fiú a kevésbé határozószót egyetlen b-vel írta. Javításkor Arany tanár úr a lapszélre ezt firkantotta: „egy b kevés b”, ugyanis ő a kevésbbé alakot várta, ahogyan azt hatéves korától a szalontai iskolában, majd a debreceni Református Kollégiumban elsajátította. Napjainkban a megbírált változatot jócskán használjuk, a két b-s alakot azonban csak középfokon! Íme a példa: Zoltán kevésbé szeret olvasni, mint focizni, ezért kevesebbé változtatná a heti tanórák számát.

Pestre költözésük után, 1860-tól Arany ismeretköre gazdagodott. Ő irányította a Kisfaludy Társaságot, s ezzel párhuzamosan két irodalmi folyóiratot szerkesztett. Tudjuk, hogy a fővárosban töltött két és fél évtized alatt halhatatlan műveket alkotott, ám eközben figyelmes olvasója volt az 1872-től megjelenő Magyar Nyelvőrnek. Ezzel azonban nem elégedett meg. Mind több széljegyzetet, olykor terjedelmes tanulmányt küldött a főszerkesztőnek. Különösen két téves irány bosszantotta: 1) a beszélt és írott magyar szavak idegenből való származtatásának erőszakos túlzása, 2) a tősgyökeres magyar szavaknak és szólásoknak értetlen félremagyarázása.

Búcsúzásként alulírottnak engedtessék meg, hogy Arany János föntebbi elveinek tiszteletére és alkalmazására buzdítsa olvasóit.

Dánielisz Endre