VANmeSE – bemutató a Szigligeti Színházban

Kortárs magyar megzenésített gyerekversekből készült új előadást mutat be VANmeSE címmel június 13-án, kedden 17 órától a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese. A zenés-táncos produkció rendezője és szerkesztője Foltin Jolán, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas táncművész, rendező, koreográfus.

„Az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb verseskötete volt egy bizonyos svéd gyűjtemény, amelyben teljesen új hangnemben, a mai gyerekek nyelvén születtek verssorok. Nem sokkal ezután nálunk is napvilágot látott a Friss tinta című kötet, amelynek már a címe is felhívta magára a figyelmet, s amelyet a pedagógusok is nagyon nagy szeretettel forgattak. Óriási választék volt benne versekből. Innen jött az ötlet, hogy a gyerekversek újdonságával közelítsem meg a kiskorú közönséget” – nyilatkozta Foltin Jolán, az előadás rendezője.

A VANmeSE túlnyomórészt Szabó T. Anna és Kukorelly Endre gyermekeknek szánt költeményeire alapoz, amelyeket Kiss Ferenc és Lázár Zsigmond zenésített meg. Az előadásban a muzsika és a tánc mellett nagy szerep jut a játéknak, illetve a népi hagyományoknak is: „Évszakokra bontottuk a produkció egyes fejezeteit, és minden évszakban találtunk egy nagyon szép szokást, tehát lesz benne autentikus, folklorisztikus rész is.  Megjelenik benne például Luca széke, a kiszebábu és a téltemetés, de a nyarat is megelevenítjük” – árulta el az előadás rendezője.

A VANmeSE premierjére, továbbá a június 14-én, szerdán 17 órától kezdődő második előadására jegyek még korlátozott számban kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon.