Példaképek kerestetnek!

A Nőileg magazin létrejöttének 3. évfordulóján új programot indított Mutass jó példát! címmel. Olyan személyek jelölését várják, akik nem sikereikkel, közéleti szereplésükkel vagy alkotói tevékenységükkel érdemelnek figyelmet, hanem hétköznapi helytállásukkal. Június 12–25. között Biharból várnak jelöléseket.

Április elején indította útjára a Mutass jó példát! megnevezésű programját a székelyudvarhelyi Nőileg magazin. Amint a csíkszeredai sajtótájékoztatón Sebestyén Kinga felelős kiadó elmondta, ezzel a programmal a lap elsődleges célját szolgálják, hiszen „Induláskor azt fogalmaztuk meg, hogy a Nőilegben az erdélyi példákat, történeteket, embereket akarjuk megmutatni, a lap nekik és róluk szól”.

Azóta két megyében zárták sikerrel az akciót: Hargitában 87, Kovásznában pedig 54 személyre irányította a szervezők figyelmét a száznál is több jelölő. Többen is jelölték ugyanazt a személyt. Volt közöttük pedagógus, közgazdász, önkéntes, kézműves, képzőművész, egészségügyi dolgozó, szociális munkás, nyugdíjas, karnagy, író, fotós, biológus, informatikus, edző, „tolószékes önbizalom-építő”, könyvtáros, fodrász, ügyvéd, fordító, pszichológus, rendezvényszervező, titkárnő, bútorfestő, civil szervezeti vezető, szakács, háztartásbeli, projektmenedzser, intézményvezető, varrónő és jelmezkészítő is.

Most a Bihar megyeiek jelölhetnek június 12–25. között.

Vas Réka projektvezető a program menetét ismertette: 2017 áprilisától 2018 áprilisáig tart, és Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Fehér, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár, Szeben, Szilágy, valamint Temes megyét érinti. Minden hónapban egy adott megyében/régióban lehet jelölni az ottani jó példákat. A jelölési űrlapot kell kitölteni és elküldeni elektronikus vagy postai úton; az űrlap a magazin Facebook-oldalán érhető el (https://docs.google.com/forms/d/1szhM_wJSh4OQ9Drhs0ThR_jv6rxzeiZHi6HszTZBTsQ/viewform?edit_requested=true). Jelölt lehet bármely, az adott megyében élő, bármely nemzetiséghez, felekezethez tartozó nő és férfi, akinek a tettei, életmódja figyelmet érdemel.


Az elbírálás eredményét a magazinban, valamint a sajtóban közlik. A zsűri által az illető hónap jelöltjének választott személy a Nőileg magazin címlaposa lesz, és további két jelölttel készített interjút a magazin honlapján és Facebook-oldalán közlik. A „hónap hőse” két főre szóló utazást nyer, a jelölők között pedig minden hónapban 3 darab féléves előfizetést sorsolnak ki.

Az ítészek: Bereczki Kinga igazgató, Háromszéki Közösségi Alapítvány, Sepsiszentgyörgy; Dimény Levente színművész, Szigligeti Társulat, igazgató, Nagyvárad Táncegyüttes, Nagyvárad; Gergely Orsolya szociológus, egyetemi oktató, Sapientia – EMTE, Csíkszereda; Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus, Babeș‒Bolyai Tudományegyetem és Rácz Éva elnök, Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, Kolozsvár‒Marosvásárhely.