Főszerepben a kreativitás

PITZ MELINDA a Dunántúlról jött a Körös-partra: ötödik évadját tölti a Szigligeti Színházban. Nagyon hamar megszokta a várost, a társulatot és a közönséget, ahogy őt is azonnal befogadta Nagyvárad. Most már ide tartozik: megtalálta élete párját, a színháznak pedig az egyik legtöbbet játszó tagja.

– Mielőtt a kecskeméti, illetve a szekszárdi német színháztól Nagyváradig vezető útról beszélnénk, érdekelne, hogy a pályaválasztás messzire került-e az esetleges gyerekkori álmoktól?

– Sváb családból származom a Pécs melletti Mecseknádasdról, s már gyerekkoromban sokszor jártam a családommal a szekszárdi német színházban – ott később három évadot dolgoztam is –, tehát a színházzal korán megismerkedtem. Tizennégy éves lehettem, amikor a Pécsi Nemzeti Színházban láttam Arthur Miller Pillantás a hídról című darabját, ami annyira megfogott, hogy talán akkor határoztam jövendő pályámról. Beiratkoztam Füsti Molnár Éva pécsi színésznő színi stúdiójába, amit eleve azzal a céllal működtetett, hogy az iskolás gyerekek belekóstoljanak a színház világába. Két csoport volt, a kiscsoportba az általános, a nagycsoportba a középiskolások jártak, köztük én is. Jól szervezett munka folyt olyan értelemben, hogy nemcsak szórakozni jártunk, hanem évente két – félévi – vizsgánk volt: darabrészleteket adtunk elő, verseket, táncjeleneteket, és mindezt nyilvánosan, közönség előtt. Nagyon jó gyakorlat volt. Érettségi után a ceglédi Patkós Irma Művészeti Iskolába mentem, ahol Csombor Teréz kecskeméti színésznő volt a mentorom. Ő akkoriban elsősorban tanítással foglalkozott, most már visszament a kecskeméti színházhoz. Harmadéves koromban már én is játszottam ott egy darabban, majd két évre odaszerződtem. Kecskemétről csábultam aztán át a szekszárdi német színházhoz és maradtam is három évadon át. Szabó K. István ott rendezte az egyik legnépszerűbb kortárs német szerzőnek, Roland Schimmelpfennignek az egyik darabját, és ő vetette fel, hogy nem volna-e kedvem Nagyváradra átszerződni. Izgalmasnak találtam az ajánlatot, igazi kihívásnak, és jöttem.

– Milyen volt a találkozása a várossal és a társulattal, illetve hogyan válaszolt a fogadtatásra?

– Mindkét oldalról nagyon pozitív. A város első pillanatban nagyon egyedinek tűnt, rám különösen a barátságos hangulat hatott. Város létére, nagyobb közösségként is, nagyon barátságos. Minden városnak más típusú a közönsége, mások az elvárások, én pozitív kisugárzást éreztem és érzek ma is a közönség részéről. A társulat pedig?! Hát az egyenesen extrapozitív fogadtatás volt. Azonnal megtaláltuk a közös hangot, azonnal megszerettem ezt a nagyon jó, nagyon erős társulatot.

– És úgy emlékszem, hogy azonnal kapta is sorra a szerepeket…

– Igen. Az első szerepem az Európa című, alternatívnak mondható előadásban volt, majd jött a Liliomfi, a Mágnás Miska, az Oedipus, illetve a My Fair Lady, illetve a Veszedelmes viszonyok és a Bányavirág. Nagyon szerettem a Weöres Sándor műveiből összeállított Hazatérést is, nemcsak mert szeretem a Weöres-verseket, hanem mert a kreatív lehetőségek miatt általában nagyon szeretek versekkel dolgozni. Ugyanez volt most legutóbb az Arany-műsorunkkal is, ott még az interaktivitás is bejött, elsősorban a gyerekeknél. Érdekes, kreatív előadás volt a Hrabal-összeállítás Balogh Attila rendezésében, A hetedik lépcsőfok. Szeretem, ha nem teljesen szokványos egy előadás, ha van improvizációs lehetőség, ilyen volt Az eset és a Trónok arca is. Jó, hogy itt, Váradon van klasszikus munkafolyamat, de kreatív, improvizatív is. És ezzel visszatérnék röviden a My Fair Ladyhez, amit a tanáraim folyton úgy emlegettek, mint igazi nekem való karaktert, s hát meg is lett, aránylag hamar. Kettős szereposztásban játszottuk, ami külön kihívást jelentett, s hogy ismét a kreativitást említsem, a kettős szereposztás és a beugrás nagy öröm a számomra. Nagyon sikerült előadás volt Váradon a kettős szereposztású A fiú, de már Kecskeméten is játszottam így a Horváth Károly – Bereményi Géza musical, a Laura címszerepét és egy Schimmelpfennig-darabban. A kettős szereposztás mintha két különböző előadás volna, mindig van különbség technikailag, a beugrás pedig különösen így működik. Legutóbb a Maya revü-operett címszerepébe ugrottam be, amit már játszottam egy vizsgaelőadáson, de ez egészen más volt. Nagyon örültem neki, hisz már többször említettem, mennyire szeretem a kihívásokat. A német színházban játszottam például Marius von Mayenburg A csúnya című darabjában két szerepet, egy fiatal feleséget és egy hetvenéves szeretőt. Eleinte több „szünet” volt a két karakter között, de a végén szinte mondatonként kellett váltani. Ștefan Iordănescu rendezte, a temesvári román társulat rendezője, és épp azért szerettem ezt az előadást, mert emberpróbáló volt. Még a német színházban játszottam Pruzsinszky Sándor pályázatra írt Batyubál című darabjában három szerepet: a lányt, a nagyanyját és a nagymama nagyanyját. Ez a darab a magyarországi svábok életének három fontos epizódját eleveníti fel: az 1848-as időket, illetve száz évvel később, a németek kitelepítését és napjainkat. Nagy siker volt, különösen mert akik eljöttek az előadásra, még emlékeztek a háború utáni időszakra, és épp az előadás hatására engedték, hogy felszakadjanak az emlékeik. De újfent ismétlem magam: a sok és sokszínű feladatot szeretem. Ebben az évadban folyamatosan futnak a bemutatók, az improvizációtól az Arany-műsorig, a nagyszínházi előadásoktól a Hunyadi Isti-féle felolvasószínházig. Mindenki megtalálja azt, amit inkább szeret. Mi elsősorban annak örülünk, hogy egyre több fiatal jár színházba, hisz csakis így biztosított a továbbélés. Talán ezzel a sokszínűséggel magyaráznám azt, hogy nincs szerepálmom: ami megtalál, amit nekem szánnak, annak örülök, és azonnal bele is vágok. Minél nehezebbnek tűnik, annál jobb, és annál boldogabb vagyok, ha a közönség is úgy találja, rám szabták a szerepet.

– A szakmai kreativitásigényéről már beszéltünk, de más irányban is nagyon kreatív Pitz Melinda és férje, Ciuciu Ciprian. Médianyilvánosságot is kapott a kezdeményezésük. Kérem, mondja el, miről is van szó!

– Röviden arról, hogy a férjemmel, aki a Mária Királyné Színház tagja, s akivel idejövetelem után egy fél évvel kerültünk össze, építeni kezdtünk egy ökoházat Száldobágy és Pályi között. Szalmabálákból építjük, így nemcsak környezetkímélő, de nagyon jól szigetel is. Élhető és elérhető megoldás, sokan jönnek megnézni, bárkit szívesen látunk. A természetes építésű házaknak sok előnyük van, együtt fedeztük fel, és nyáron talán már be is tudunk költözni. S ha már a természetes anyagoknál tartunk, ha van időnk, készítünk karkötőket, nyakláncokat, egy ideig volt kis ajándékstandunk a színház előcsarnokában, de most már csak online árusítunk. Próbaidőszakokban vagy a túlságosan zsúfolt programok idején nagyon jó kikapcsolódás, és természetesen ez a fajta kreativitás is mindkettőnknek csak hasznunkra van és hasznunkra lehet a színészi munkában.