A 200-as Arany busz Nagyszalontán

Az Arany-emlékév tiszteletére rendezett ezúttal újabb mozgókiállítást a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum. A 200-as jelzésű Arany-buszra Magyarországon és a környező országok magyarlakta vidékein számos helyen lehet majd felszállni. Legközelebb augusztus 7–10. között Nagyszalontán, a református templom előtti parkolóban fog megállni.

Arany János születésének bicentenáriuma alkalmából a költő életművét, életét, költészetének máig ható eleven erejét versek, képek, relikviamásolatok, hang- és filmfelvételek segítségével mutatják be egy buszban berendezett vándortárlaton. Az átalakított, kívülről Toldi-képregénybe burkolt 200-as Arany-busz júliustól egy éven át közlekedik. A beépített digitális eszközök lehetőséget nyújtanak Arany költészetének és pályájának mélyebb megismerésére, verseinek élvezetére vagy éppen a szórakoztató játékra. Megismerhető lesz például Arany kapcsolatrendszere, életének és kultuszának helyszínei, kipróbálhatják az érdeklődők a Toldi-erőjátékot, és rappelt Arany-szövegeket is meghallgathatnak.

A látogatók kérhetnek tárlatvezetést és foglalkozást is a vándorkiállítással utazó felkészült szakemberektől. A busz melletti pihenőben Toldi-mintás székekben Arany-köteteket lapozgathatnak, kvízeket tölthetnek ki, szójátékokat játszhatnak, és kipróbálhatják erejüket egy petrencés rúddal vagy egy malomkővel is.

A kiállítás az Arany János Emlékbizottság támogatásával jött létre. A buszon jegykezelő is található, azonban a látogatás ingyenes.