Munkálkodnak Albison és Érbogyoszlóban

Aki most Albison vagy Érbogyoszlóban jár, azonnal tapasztalhatja, hogy nagy munkában vannak. Gödrök, árkok, földhalmok az utcákon, munkagépek zaja űzi el a megszokott csendet. Ez azonban csöppet sem zavarja a helybelieket, mivel tudják, hogy mindez későbbi kényelmüket szolgálja. A község polgármesterét, KÓCZA ISTVÁNT kerestem fel tájékoztatásért.

A községháza udvarán is nemrég befejezett földmunka tanúja lehettem. A lapályos területet feltöltötték termőfölddel, és esztétikusabb külsőt adnak neki. Az udvaron a polgármester kíséretében szakemberek mérték éppen a terepet, kijelölve azt a részt, ahol az új orvosi rendelő fog megépülni. Ezt hozzátoldják a községházához, és az egész új, közös tetőszerkezetet kap. Most a rendelő Érbogyoszló egyetlen tömbházának emeleti részén működik, és ez a betegek szempontjából nem a legszerencsésebb helyszín. Többen jelezték, hogy a lépcsőmászás eléggé megterhelő. A központban felhúzandó új épület megkönnyíti az érbogyoszlói páciensek orvosi ellátását. A községben van családorvos, meghatározott órarend szerint rendszeresen fogadja Albison és Bogyoszlóban is az ellátásra szorulókat. Az albisi rendelő a falu központjában van, és megvannak benne a szükséges felszerelések.

Kócza István polgármester „régi motoros” a közéletben, hiszen az RMDSZ-nek megalakulása óta aktív tagja. Tavaly támogatóinak biztatására „ringbe szállt” a polgármesteri székért, és sikerrel járt. Arról kérdeztem, mit sikerült elérnie az eltelt tíz hónap alatt. Elmondta, hogy gyors ütemben folytatódik a csatornázás mind Albison, mind Érbogyoszlóban. Ahol már lefektették a csöveket, ott alapozzák, majd aszfaltozzák az utcákat, járdákat. Az utak mellett természetesen elkészítik a vízlevezető árkokat is. Az a biztosíték az utak tartósságára. A csatornázást és az utcák egy részének aszfaltozását kormánypénzből fedezik. Azoknak az utcáknak az aszfaltozására, melyeken közintézmény – orvosi rendelő, iskola, posta, templom stb. – van, uniós támogatást kaptak. Reményeik szerint a nyár folyamán mindkét pályázatuk párhuzamosan és jól fog haladni. A szennyvíztisztító berendezést Albison állítják fel, de mindkét települést ki fogja szolgálni. Elvileg jövőre kellene készen lennie, de mivel a pénzutalások időnként akadoznak, a határidő csúszására kell számítani. A lényeg azonban az, hogy ha később is, de meglesz. Sikerül a faluból a mezőre, legelőre, valamint a temetőbe kivezető utat is leaszfaltozniuk. A főútra is az uniós pályázati forrásból kerül majd aszfaltburkolat.

– Milyen tervekkel kezdi mandátumának további három évét?

– Terveim vannak, hiszen azok nélkül értelmetlen minden. Fő helyen a polgármesteri hivatal bővítése áll, oda kerül majd az orvosi rendelő és egy irattár is. Az épület teljesen új vakolatot kap, és akadálymentesítjük. Ezt önerőből akarjuk megvalósítani, bele is foglaltuk az idei költségvetésbe. Az ígéretek szerint a megyei tanácstól is kapunk hozzá segítséget. Idén elkezdjük a munkát: elkészítjük a hatástanulmányt és beszerezzük az engedélyeket, aztán jövőre szeretnénk teljes egészében befejezni. Jelenleg is folynak kisebb munkálatok a községházán. Leválasztottunk egy irodát a pénztárnak, és a konyharészt bővítjük egy étkezőhelyiséggel. Érbogyoszlóban ki fogunk alakítani egy piacot, már rég igényelték ezt a lakosok. Ezt is saját költségvetésből finanszírozzuk. Egy kormányrendeletnek engedelmeskedve be kell szereznünk egy tűzoltóautót, ugyanis tűz esetén Margittáról több mint 15 perc alatt érnének el hozzánk az ottani egységek. Elkülönítettünk rá 45 000 lejt, de sajnos az árak közben felmentek. Éppen azért, mert megnőtt a kereslet. Megvesszük az autót, de hogy miként működtetjük, ki és hogyan fizeti a személyzetét, az még a jövő titka… A tanács udvarára gépszínt akarunk építeni, ahová beállhatnak a munkagépeink, a szolgálati kocsi és a tűzoltó. Renoválni fogjuk az érbogyoszlói iskolát, kiegészítjük új mosdókkal. Az albisi iskola épületét az egyháztól béreljük, ott a tulajdonos végzi a javításokat. Mindkét település óvodáinál játszótereket fogunk kiépíteni. Ennek most folyik a közbeszerzési eljárása. Albison szeretnénk a régi magtárat úgy felújítani, hogy befogadhasson egy kisebb termelőegységet. Ez munkahelyeket teremtene, lakosaink egy részének nem kellene ingáznia. Hosszadalmas feladat lesz, mivel az épület tulajdonjoga rendezetlen. Elindítjuk a kültelkek telekkönyvezését, ezt részben az EU finanszírozza. Alkalmaztunk erre egy földmérőt, a műszereket a helyi tanács vásárolta meg. A tanácsháza elé parkolót akarunk építeni, mivel elég sokan érkeznek ügyintézésre gépjárművel, és jelenleg ezek zavarják a közúti forgalmat.

– Meg van elégedve az idei költségvetéssel? A helyi bevételek milyen arányban teljesültek?

– Örök igazság, hogy pénzből soha nincsen elég, de nem vagyunk elégedetlenek. Türelemmel kivárjuk, hogy teljesüljenek elképzeléseink. Sajnos az adóból származó bevételünk mindössze 65 százaléka a tervezettnek, de dolgozunk azon, hogy mindenki teljesítse kötelezettségét. Az országos és megyei leosztás számunkra elfogadható. Azért persze nem haragudnánk, ha többet kapnánk. Én úgy érzem, jól gazdálkodtunk és jó helyre különítettük el az összegeket. Remélhetőleg látványos eredményeket hozó évünk lesz.

– Az önök községe az utóbbi időben nem járt élen a pályázatok benyújtásával. Hogyan akarnak ezen változtatni?

– A pályázatokhoz mindig egy csomó dokumentum szükséges. Sok esetben ezek hiányoztak. Tanultunk a hibából, és most már előre elkészítjük a szükséges dokumentációt, hogy adott esetben rögtön léphessünk. Persze ehhez is pénz kell, ezért korlátozottak a lehetőségek, de nem leszünk felkészületlenek. Természetesen a már elkészült, de nem nyert pályázatokat, ha lesz rá lehetőség, újra beadjuk. Tisztában vagyunk azzal, hogy igazán nagy beruházást csak pályázat útján valósíthatunk meg. Ezért igyekszünk majd pályázati téren aktívabbnak lenni.