Iskolaigazgatói versenyvizsgák Nagyszalontán

A tanügyben a nyár csak a gyermekek számára jelent vakációt. A pedagógusok bizony nem egy esetben tovább vizsgáznak, hogy véglegesítsék a tisztségüket. A hajdúváros két tanintézetének vezetésére sikeresen pályáztak.

Az elmúlt napokban ért véget az iskolaigazgatók vizsgája. Korábban a tisztségek betöltőit évről évre a megyei főtanfelügyelő nevezte ki. A kinevezések csak egy évre szóltak, és nem adtak lehetőséget a hosszú távú tervezésre. Tavaly végre szakítottak a korábbi gyakorlattal, és a minisztérium versenyvizsgát hirdetett meg az iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségek elfoglalására.

Ezek a vezetői pozíciók csak komoly szakmai előtanulmányok, bizonyítványok birtokában pályázhatók meg. Tavaly Vasile Trăncău a nagyszalontai Teodor Neș Főgimnázium vezetésére pályázott sikeresen, négy évre nyerte el az igazgatói megbízatást. Most az Arany János Elméleti Líceum és az 1. Számú Műszaki Középiskola – a köznyelvben még mindig mezőgazdasági suliként emlegetik – került sorra.

A magyar iskola igazgatói tisztségéért egyedül Tornai Melinda tette le a pályázatát. Az írásbeli és szóbeli megmérettetés eredményeként négy évre el is nyerte a mandátumot. Az új vezető több mint 25 éve tanít, és vannak már vezetői tapasztalatai. Szakirányú végzettségét tekintve vallástanár, és korábban ezt a katedrát irányította az iskolában.

Ugyancsak részt vett a versenyvizsgán és négyéves igazgatói mandátumot szerzett Adrian Satmari. Ő is komoly vezetői tapasztalattal rendelkezik, hisz már sok éve vezeti a korábbi mezőgazdasági, most már műszaki tanintézetet.