Alkotótáborban teremtettek szépet

A Máté Imre Városi Könyvtár adott otthont annak a művészeti kiállításnak, amelyen a júliusban Érmihályfalván megtartott XI. Nemzetközi Értékteremtő Alkotótáborban készült alkotásokat vitték a tárlatlátogatók elé.

Szép számban gyűltek össze július 15-én a művészetek iránt fogékonyak az érmihályfalvi városi könyvtár előterében. Tíznapos alkotótábor záróakkordjaként az ez idő alatt született képzőművészeti alkotásokat mutatták be. Festmények, grafikák, kisplasztikák, egyéni kísérletezések révén juttatták kifejezésre a művészek a megjelenítendő témát. Az immáron tizenegyedik alkalommal megszervezett nemzetközi alkotótáborban az eddigiekhez hasonlóan most is a művészeti vezető által meghatározott témát kellett sajátos eszközeikkel anyagba formálni. Egy évig van idejük gondolkodni, hisz mindig a táborzárás napján kapják meg a következő évben feldolgozandó témát. Idén a szecesszió volt az alapgondolat, jövőre pedig a „lábnyomok” a vezérmotívum.

Táborozásuk első napján Nagyváradra látogatott el a térségből, Magyarországról és Szlovákiából érkezett művészgárda, hogy a megyeszékhely szecessziós épületeivel ismerkedjék, ezzel is ihletet kapva az alkotáshoz – tudtuk meg Gheri Judit könyvtárostól, a tábor főszervezőjétől. Ő és kolléganője, Borbély Simon Andrea együtt felügyeltek arra, hogy a művészek semmiben se szenvedjenek hiányt, nyugodtan elmerülhessenek az alkotás misztériumában. Szintén Gheri Judit vállalta a moderátor szerepét a táborzáró kiállításon, és elsőként a Veres László Zsolt Városi Kórust kérte fel hangulatteremtő előadásra.

Tíz éven át művészeti vezetőként a magyarországi Patai István irányította a tábor szakmai részét, de betegségére hivatkozva immáron visszavonult. Az idei tábor irányítását már négy fiatal alkotó közösen vállalta el, név szerint Berszán László,Borsi László,Fekete Szabolcs és Hintalan Géza. Patai idén is ellátogatott a kiállításra, hogy átadja a nevét viselő díjat; ezt a tábor ideje alatt született leginkább értékhordozó mű alkotója kapta. Azt is bejelentette, hogy mivel már nem ő a művészeti vezető, mostantól ezt a szakmai elismerést Művésztelep Díjként kell emlegetni. Az idei kitüntetett a magyarországi Nyíradonyból érkezett Keresztessy Csaba (a képen) lett, csontfaragványaival érdemelte ki az elismerést.

A mihályfalvi önkormányzat részéről Gábor Éva, a helyi tanács művelődési bizottságának elnöke volt jelen a tárlatnyitón, és a helyhatóság nevében további támogatásáról biztosította az alkotótábort. Javasolta azt is, hogy az érdeklődő fiatalokat, gyermekeket is vonják be az alkotás örömébe.

Az értékelés során kiderült, hogy a résztvevőknek a grafikai alkotások révén sikerült leginkább feldolgozniuk a témát. A művészek két-két munkájukat a városnak adományozták, ezáltal is hozzájárulva a következő évi alkotótábor költségeihez. Az alkotások megvásárolhatók, az érdeklődők a könyvtárban tekinthetik meg őket.