A Rhédeyek Váradon (3.) – Id. Rhédey Ferenc várkapitány

A váradi kapitány Báthori Gábor tragikus elhunytáig megmaradt a fejedelem hűségén. Sógora, Bethlen Gábor trónra lépése után Erdély új urának legfontosabb támasza lett. A két férfiú vállvetve védte meg Végvárad erősségét a prágai udvar követelőzései ellen.

Báthori Gábornak Bethlen Gáborral való összetűzése végzetessé vált reá nézve. A Portán határozottan és visszavonhatatlanul kimondták, hogy Báthorinak buknia kell, s 1613. augusztus havában a törökök már elözönlötték Erdély széleit. Magukkal hozták Bethlen Gábort is. E válságos napokban Rhédey Ferenc rendkívüli buzgóságot fejtett ki hazája és uralkodója érdekében. Várad valóságos központja lett Erdély katonai kormányzásának. A főkapitány figyelemmel kísérte a török sereg minden mozdulatát, sűrűn levelezett a szomszédos várak parancsnokaival, megmustrálta, hadba szólította a vármegyék dandárjait, eleséggel, lőporral, hadi szerekkel bőségesen ellátta Váradot, s nap nap után sürgette a magyarországi segítséget. Báthori – noha Rhédey a Bethlen Gábor sógora volt – rendületlenül bízott benne.

Báthori végnapjai

A török beütésének híre Magyarországot is rémületbe ejtette, de a prágai udvar még most sem gondolt komolyan arra, hogy Báthorinak segítséget küldjön, sőt Báthori még arra sem kapott fölhatalmazást, hogy a király birtokain hadakat fogadhasson. Az országtartó urak pedig csak korrespondeáltak egymással, de senkinek sem jutott eszébe, hogy a fölgerjedt láng oltásához fogjon, bár a szomszéd háza már javában égett…

Báthori Gábor október eleje óta Váradon tartózkodott. A gyulafehérvári palotában immár Ali pasa tanyázott, Szeben felé is elvágta a török az utat, Kolozsvár nem akarta Báthorit befogadni, Várad volt tehát egyedüli biztos menedéke. Rhédey Ferenc úgy megerősítette a várat, hogy kiostromlásáról szó sem lehetett. A kapitány és a vitézlő rend tántoríthatatlanul ragaszkodott a menekült fejedelemhez, de a hitehagyott hajdúk a vesztére törtek. Géczy András biztatására kicsalták őt a várból, és 1613. október 27-én orvul meggyilkolták.

Amíg Báthori Erdélynek törvényes fejedelme volt, Bethlen Gábornak semmi úton-módon sem sikerült Rhédeyt magához hódítania. A becsületben megőszült, egyenes lelkű katona az ura és fejedelme iránti kötelességét előbbvalónak tekintette a sógorságnál, s mindvégig híven kitartott Báthori mellett. Neheztelt is ezért Bethlen, s október 17-én ezt írja a feleségének: „Rédai Ferenc nem gondolván meg az országnak Báthori miatt való rettenetes veszedelmét, országkárával Váradban bebocsátotta, kiért az egész ország igen haragszik reá.”

Bethlen Gábor hűségén

Báthori halála után viszont Rhédey Ferenc szívvel-lélekkel csatlakozott sógorához, és nem gondolt többé arra, hogy búcsút vegyen a váradi kapitányságtól, bár a köszvény már egészen hatalmába kerítette. „Gyakorta megtörtént, hogy szekérről vagy nyoszolyában fekve igazgatta a sereget, de még így is megverte az ellenséget – olvasható egy Váradon keltezett levélben. – Mert az esze helyén volt, s annak felette oly nagy tekintély vala a vitézlő nép között, hogy minden parancsának szó nélkül engedelmeskedtek.”

Bethlen csak lassan és sok küzdelem árán volt képes magát megerősíteni székében, mert a prágai udvar rosszindulata és bizalmatlansága minden törekvése elébe gátat vetett. II. Mátyás király (képünkön) nem akarta őt törvényes fejedelemnek elismerni, Thurzó nádor, Forgách Zsigmond, Dóczy s a többi urak pedig épp oly esküdt ellenségei voltak Bethlennek is, mint előbb Báthorinak. Nemcsak török érzelműnek, hanem annak rendje és módja szerint körülmetélt muzulmánnak is tartották!

Mátyás kormányának legfőbb törekvése arra irányult, hogy Bethlent a Báthori-féle várak és erősségek birodalmából kizárva, helyzetét Erdélyben tarthatatlanná tegye. Eleinte törvényes színt adtak a dolognak, de amikor tapasztalták, hogy így célt nem érhetnek, rábeszéléssel, fenyegetéssel, ígéretekkel és megvesztegetéssel úgy körülhálózták a várkapitányokat, hogy Ecsed, Huszt, Tasnád és Kővár rendre meghódolt a királynak. Csakhogy a legfontosabb hely, Várad, melytől Erdély sorsa függött, szerencsére Bethlen Gábor kezén volt, Rhédey Ferencet pedig sem megijeszteni, sem megvesztegetni nem lehetett.

Váradot azonban Mátyás mindenáron bírni akarta, s mikor meggyőződött arról, hogy Rhédeyt nem lehet eltántorítani, nyíltan kijelentette, hogy Bethlen Gábor elismerésének legelső föltétele Várad átadása. A fejedelemhez küldött követek olyan utasítást kaptak, hogy körömszakadtig alkudozzanak vele e fontos véghely birtoka felett. Először föltétlenül követeljék Váradot, később azonban ígérjenek reverzálist, hogy néhány év múlva, amikor már a királynak alkalma lesz meggyőződni a fejedelem hűsége felől, vissza fogja bocsátani a várat Erdélynek. Követeljék, hogy egyenlő számú magyar és német őrség legyen Váradon, német származású kapitány alatt, de ha ebbe nem akarnának belenyugodni, legyen a magyaroknak külön kapitányuk, de az a király kinevezésétől függjön. Utolsó esetben pedig érjék be azzal, hogy a tisztán magyar őrség a királynak is hűséget fogadjon, vagyis hogy a vár a fejedelem és a király közös birtoka legyen.

„Szüntelen vigyázásra kénszerítjük kegyelmedet”

Alkudozásra azonban nem került a dolog, mert Bethlen kezdettől fogva a leghatározottabban visszautasította az udvar követelőzéseit. Ugyan mit is használhatott volna neki Mátyás elismerése Várad nélkül, mely fejedelmi székének legfőbb, sőt az adott viszonyok között egyetlen oszlopa volt? Mit használhatott volna a szövetkezés, ha a török haragját magára vonja? Megtanulhatta Báthori példájából. És az egyszer bizonyos, hogy a Porta okvetlenül föláldozza őt a legelső jöttment trónkereső kedvéért, ha Váradot a németnek adja.

Nagyon jól tudták ezt Bécsben és Prágában is. Éppen az volt a céljuk, hogy Bethlent kelepcébe csalják: Ha nem mond le Váradról, nem ismerik el fejedelemnek, és Magyarországgal gyűlik meg a baja; ha lemond, majd „megmetszik a torkát Sztambulban”.

Csakhogy gazda nélkül számoltak, mert Bethlen nem Báthori Gábor volt! Kétségtelenül nagy fontosságot tulajdonított a Mátyással való szövetkezésnek, de ezt csak eszköznek, és nem célnak tekintette. Mert politikájában a Bocskai által megjelölt utat és irányt követte, és sokkal tapasztaltabb államférfi volt, semhogy az udvari cselszövények hálójában fennakadt volna.

A fejedelem kijelentette, hogy a váradi kapitányság tiszte olyan ember kezében van, aki minden gyanún felül áll. Rhédey a fejedelemmel karöltve mindent megtett, hogy Várad védelmi képességét fokozza. Gondoskodott róla, hogy az őrség válogatott és rendesen fizetett katonákból álljon. Visszaszerezte a vár fönntartására rendelt, de Báthori alatt elidegenített jószágokat, pontosan behajtotta a jövedelmeket, és mint Bihar vármegye főispánja, felügyelt, hogy a fiskus bevételei hiánytalanul kezeltessenek. A fejedelem Kraszna és Szolnok vármegye adóját, valamint a váradi és debreceni harmincadot is Váradhoz deputálta, úgyhogy az összes jövedelem körülbelül 32 ezer forintra rúgott. Ebből az őrség fizetésére 20 ezer forintot fordíttatva, a megmaradó összeg a vár építésére és jó karban tartására szolgált.

Bethlen egy 1614. február 10-én keltezett levelében ezt írja sógorának: „Kegyelmedet hazánknak közönséges javáért kénszerítjük a szüntelen való vigyázásra. Immár oda kifelé Huszt és Kővár oda lévén, csak kegyelmedre támaszkodhatunk… Minékünk Váradra, ha lehetséges volna, nem különb vigyázásunk volna, mint az magunk személyére, kegyelmedet is Isten abban minden jóra segíti.”

(Folytatjuk)

Szilágyi Aladár összeállítása