Egy nyitott lelkű ortodox pap Zsákán

Évek óta rendez ikonfestő tábort POP COSMIN FLORENTIN Budapesten és Zsákán. Ez utóbbi helyszínt magam is felkerestem, hogy megnézzem, miket alkotnak a gyerekek.

A nagyrábéi Kossuth Lajos Művelődési Házban hét évvel ezelőtt rendhagyó pünkösdváró rendezvény, ikonkiállítás és a történelmi egyházak ünnepi viseleteinek bemutatása várta az érdeklődőket. Az ikonokról Pop Cosmin Florentin, a kiállított művek alkotója beszélt. Az ünnepi viseleteket Michels Richárd református, Kerekes László római katolikus, Kanyó Árpád görögkatolikus és Pop Cosmin Florentin ortodox lelkész mutatta be. Ugyanezt a rendezvényt megismételtük 2016 adventjén is más szereplőkkel, de – kulturális menedzserként – az ikonfestőhöz ragaszkodtam.

Zsáka a Váradi regestrum szerint már 1214–35. között fennállott. Miután Nagyváradot felszabadították a török uralom alól, Biharban is megindult az elnéptelenedett falvak visszatelepítése. A lakosság egy része visszatért Zsákára is, s gyarapodott a lélekszám románok betelepülésével. Az 1930-as népszámlálás szerint a község 3412 lakosából a 3388 magyar mellett 793 görögkeleti vallásút jegyeztek fel, de csak 19 vallotta magát románnak. Napjainkban bár több mint 25 román származású él Zsákán, csak huszonnégyen vállalták ezt fel, így a törvény nem teszi lehetővé nemzeti kisebbségi önkormányzat alakítását, amelyet korábban Pop Cosmin Florentin nyolc esztendőn át vezetett.

Az ortodox lelkipásztor az ikontábort bermudában és pólóban igazgatja, haja copfban. Meg is kérdezte tőle az egyik gyerek, hogy a tanár bácsi hisz-e Istenben. Persze, válaszolta, hiszen ő pap. Tényleg pap? – csodálkozott el a gyerek. – Azt hittem, művész…

Nincs annál szebb és jobb, ha gyerekzsivajtól hangos egy kulturális intézmény. Mielőtt üdvözölném Pop Cosmin Florentint, gyorsan készítek róluk néhány fotót munka közben, aztán arra kérem, beszéljen az előzményekről.

– A művelődési ház vezetőjének javaslatára 2008-ban kezdtem az ikonfestő tábort szervezni Zsákán. Féltem is tőle, mert nem tudtam, hogy képes leszek-e átadni a tudásomat a gyerekeknek. Öt évig minden évben tartottunk, mert volt rá igény és volt rá pénz. Elég költséges az alapanyagok beszerzése, és nem minden résztvevő tudná ezeket előteremteni. Üveget kell venni, festéket és csőtollat, ami talán a legdrágább. Budapesten hat éve kezdtem a munkát, többnyire román származású gyerekekkel. Ott nem volt szünet, mert mindig elő tudták teremteni a tábor költségeit. Szerencsére tavaly Zsákán is sikerült az újrakezdés. Minden tábor elején megismerkedünk az ikonokkal. Mi az üvegre festett technikát sajátítjuk el, de a színek használatában vannak alapvető dolgok, ezeket ismerni kell, mielőtt hozzálátnak a színezéshez. A vértanúk és Szűz Mária ruhája általában piros, a prófétáké zöld, Jézus Krisztus ábrázolásánál három színt használunk többnyire: pirosat, kéket és narancssárgát. Ha meleg színű ruhában ábrázolunk valakit, akkor a háttér többnyire hideg színű vagy fordítva. Az ikon tükörképét, az ó- és újszövetségi jeleneteket az üveglapra másolják a gyerekek, majd lelakkozzák a felületet. Aztán jöhet a színezés. A táboraink mindig kiállítással zárulnak. Kezdetben hagytak itt munkát a gyerekek, de már nem tudnánk hova tenni, így hazaviszik, amit készítettek. A korábbi ikonok egy része megtekinthető a közeli Rhédey-kastélyban és a templomunk bejáratánál.

Kocsiba szállunk, egy pillanatra megállunk a tisztelendő házánál – a helyiek ugyanis így szólítják –, aztán a kertek alatt kiérünk a bakonszegi útra. Itt, a Kossuth utca 15. szám alatt találjuk a falu másik műemlék templomát, a több mint kétszáz éves görögkeleti istenházát. 1791-ben emelték a korábbi fatemplom helyén, késő barokk stílusban, Mihály és Gábor arkangyal tiszteletére. Építésének 200. évfordulóján renováltatták külső és belső terét, de azóta többször is megújult. A ma is meglévő harangot Pintye János és felesége, Pántya Flóra öntette saját költségén 1906-ban, egy szántóföldön talált ágyúcsődarabból. A templomba érve a gyerekek munkája fogad. Pop Cosmin Florentin magára ölti a reverendát, és mesél családjáról meg arról, hogy miképpen került ő Magyarországra.

– Ketten vagyunk testvérek. Édesapám gyári munkás volt. Kisgyerekkorom óta készültem erre a pályára. Az édesapám családjában volt is erre példa, és vannak lelkész unokatestvéreim is. Multikulturális közegben nőttem fel, magyarok, németek, románok között, de élt Brassóban zsidó közösség is. Egy olyan város, ahol csak egy felekezet él, elég egyhangú. Mennyivel színesebb, akár építészetileg is, ha több nemzet, felekezet él egymás mellett. Huszonegy éves koromig éltem így, aztán felkerekedtünk a feleségemmel, aki brassói magyar, de éltek rokonai Budapesten; őt 14 éves korom óta ismerem, egy osztályba jártunk. 1990-ben kezdtük el magyarországi létünket a fővárosban, hét évig ott dolgoztam, előbb hat évet mint műszaki ellenőr, majd egy évig szerszámkészítőként. 1992-ben megszületett a fiam. A Petőfi téri ortodox templomba jártunk, aztán a román kápolnába, így a hitélettől soha nem szakadtam el. 1997-ben elkezdtem a tanulmányaimat a teológián, és a pátriárka engedélyével 1999. május 29-én szenteltek pappá Zsákán. Nehéz volt megszokni ezt a pusztaságot nekem, aki hegyek között nőttem fel. Még Budán is volt egy kis dombocska legalább. Nehéz volt elnyerni az emberek bizalmát, mert igen kusza viszonyokat örököltem az elődömtől, de az eltelt évekre visszatekintve most már elmondhatom, hogy sikerült. Tizennégy ortodox lelkész szolgál itt, a gyulai püspökséghez tartozó két megyében. Hozzám négy település tartozik: Mezőpeterd, Vekerd, Darvas és Zsáka.

– Hogyan sikerült a beilleszkedés Biharban?

– A fiam az első osztályt még a fővárosban járta, aztán itt végzett a zsákai általános iskolában. A középiskolát az Arany János Gimnáziumban végezte Berettyóújfaluban, majd történész diplomát szerzett a Debreceni Egyetemen. A feleségem általános iskolai tanár. Míg Darvason volt iskola, addig ő is tartott ikonfestő tábort a faluban, sőt neki még szakköre is volt. Gyakran, majdnem minden hónapban megfordulok a Szent Kereszt kolostorban Nagyváradon. A váradi püspök, Sofronie Drincec korábban gyulai püspök volt, ő szentelt engem pappá. A munkám mellett autodidakta módon kezdtem el ikonnal foglalkozni több mint húsz esztendeje. Talán azért, mert gyerekkoromban édesapám sok kiállításra vitt el, és ez munkált bennem tudat alatt. Aztán kiállítást rendeztek nekem Körösszegapátiban, majd Gyulán. Szerepeltem a Főtér című televízió-műsorban, ez hozta meg igazán az áttörést, az ismeretséget ikonfestőként. Nagyváradon is láthatták az alkotásaimat háromszor is, de önálló kiállításom ott még nem volt. Elsősorban üvegre festek, de dolgoztam már fára is. Amikor a zsákai templom tetejéről leszedték a régi, több mint kétszáz éves cserepeket, kértem, hogy tegyenek félre belőle nekem, de szinte mind eltörött, mert nem vigyáztak rá. Egy maradt, arra a Szent Családot festettem meg, kiállításaim becses darabja lett ez az alkotásom! Ha hetven évvel ezelőtt megkérdezték volna a híveket, hogy mi lesz hét évtized múlva, biztosan optimistán nyilatkoznak, és teli templomokat vizionáltak volna. Most úgy tűnhet, ha a templomba járók számát nézzük, hogy kilátástalan a helyzet, de én nem szoktam jóslásokba bocsátkozni. Mindenesetre 2015-ben fejeződött be a templom teljes külső és belső felújítása, és még abban az esztendőben Ioan, a bánáti metropolita, Sofronie nagyváradi és Siluan, a gyulai ortodox püspök újraszentelték az istenházát. Hiszem azt, hogy Isten a megfelelő időben elküldi azokat az embereket, akikre szükségem lesz!