Tartalmas vakációzás pompás környezetben

A vakáció nagyon jó dolog. A diákok alig várják, belevetik magukat az örömteli semmittevésbe, felhőtlen szórakozásba. Egy ideig ez jó, de aztán hiányozni kezdenek a közös foglalkozások, a barátok, az osztálytársak. Erre a helyzetre nagyszerű gyógyír a nyári táborozás.

A jó pedagógusok tudják, hogy a nyári tanítási szünetben is szükségük van a tanulóknak az együttes foglalkozásokra, ezért közösségi programokat szerveznek. Deák Andrea, a margittai Horváth János Elméleti Líceum igazgatóhelyettese igyekszik minden évben tartalommal megtölteni a vakációt. Tizenhárom éve szervezi a vonzó elfoglaltságokat, s ezekre örömmel jelentkeznek a gyerekek. Az anyagi fedezet egy részét a szülők, a másikat pedig a Pro Folk Egyesület teremtette elő, utóbbi a megyei önkormányzatnál pályázott eredményesen. A hagyománynak megfelelően a helyszín Sólyomkővár volt, ahol az érintetlen természet különleges élménnyel szolgál.

A tavalyi tábor témája a képzőművészet volt, idén júliusban pedig egyhetes hagyományőrző tábort szervezett Deák Andrea. A diákok egy része sátorozott, mások pedig a Református Ifjúsági Központ szálláshelyének biztonságát választották. Délelőttönként hozzáértő pedagógusok – Antal Tünde, Juhos Márta – irányításával kézműves foglalkozásokon vettek részt a táborozók. Volt gyöngyfűzés, gipszöntés és -festés, lufifestés és képeslapkészítés is, az alkotásokat hazavihették emlékbe, szüleiknek, barátaiknak. A délutánok a természetjárásról szóltak, Antal Zsolt földrajztanár és Balla Sándor biológia szaktanár irányításával. Ők nem csak felügyeltek a gyerekekre, hanem kihelyezett órákat is tartottak, a növény- és állatvilágot élőhelyén mutathatták be. Természetesen sporttevékenységeket is szerveztek, hiszen a mozgás az erdei tiszta levegőn különösen egészséges időtöltés. Délutánonként néptáncot oktatott az érdeklődőknek Juhos Márta tanítónő és Kléh Norbert gyakorló néptáncos. Eleinte csak néhányan vettek részt, de később megszerették a diákok, és teljes létszámban megjelentek a próbákon. Esténként szabadfoglalkozás volt, beszélgetések, élménybeszámolók. Az utolsó előtti napon, követve a hagyományt, közösen főztek babgulyást, és lángost sütöttek. A hangulatot az arcfestés is élénkítette. A zárónapra időzítették a tábortüzet, ám ehhez az időjárás nem éppen a legszebb arcát mutatta. Ez a táborozókat nem zavarta, esőben is jól szórakoztak, énekeltek, táncoltak a sercegő tűz körül. Ekkor látogatta meg őket Demián Zsolt körzeti RMDSZ-elnök, és gyümölcsöt vitt ajándékba a táborozóknak.

Tartalmas, szórakoztató, közösségépítő táborozás volt, a résztvevők közt sok a visszajáró vendég, akik pedig most vettek részt először, úgy döntöttek, hogy ők is visszatérnek.