Másfél évszázados sajtóhírek Váradról

Júniusban már szemelgettünk az 1875. esztendő váradi sajtóhíreiből. Ezúttal is a XIX. századi újságok érdekesebb írásaiból, cikkeiből válogatunk.

Érdekes, hogy két évszázada a váradi újságírók még nagyon is odafigyeltek az apróságokra. Nem lettek volna komolyabb híreik, esetleg a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a polgárok hétköznapjait megkeserítő jelenségeknek? Ma már ezt nem tudhatjuk. De íme egy példa az előbbiekre:

„Már egyszer felszólaltunk ellene, hogy némely kereskedő urak bolternyői a nagyközönséget igen inkomodáló alacsonyan állanak. E sorok írója nem valami szálas gyerek, kevéssel haladván meg az öt lábat: mégis a napokban a Sas utcán levő bolternyő kiütötte fejéből a kalapot. A nálánál nagyobbak érdekében kéri tehát a bolternyő tulajdonosát, emeltesse fölyebb ernyőjét egy kissé.” (Nagyvárad, 1870. augusztus 10.)

Hogy volt-e foganatja cikkének, hiszen az újságíró egyszer már „felszólalt” a bolternyők ellen, nem tudhatjuk. Talán igen, hiszen harmadjára már nem írt e témáról a lapjában. Annyit még mindenképpen hozzá kell tennünk a cikkhez, hogy az újdondász valóban nem lehetett „szálas gyerek”, hiszen mindössze 1,55–1,60 méter magas volt, ha alig haladta meg az 5 lábat. A bolternyő, vagyis a kirakat fölé kihúzható vászonernyő mára már kiment a divatból. A Sas utcát később Kossuth Lajosról nevezték el. Mai neve pedig Independenței.

De akadt gondja az újságírónak a kereskedők mellett a háziasszonyokkal is: „Nagy divatban van nálunk, hogy reggelenként a lakásokból az utcára rázzák ki a törlőruhákat az ott elmenők nem kis bosszúságára. És a rossz szokást nem csak az u. n. szobacicusok, alias szobalányok, hanem legtöbb háziasszony is gyakorolja. A járókelők nevében egész udvariassággal kérjük őket, hogy ezentúl kíméljék meg kalapjainkat, ruháinkat és nyakunkat.” (Nagyvárad, 1870. március 15.)

Ma már kevésbé ismeretes, hogy hajdanán Nagyvárad utcáin omnibuszok, azaz lóvontatású buszok is közlekedtek. Igaz, nem a városi közlekedés szolgálatában álltak, hanem célirányosan a nagyállomásról a szállodákba, később a két fürdőbe vitték az utasokat. „A napokban egy csinos sötétveres színű omnibuszt volt alkalmunk látni. Ezt a Fehérló szálloda életrevaló bérlője, Matsák út állította, hogy rajta a vasúttól vendégeit beszállítsa. Haladunk, mert még másfél év előtt csak egy-két omnibuszunk volt az egész városban, most már közel 10 ily jármű könnyíti a közlekedést.” (Nagyvárad, 1870. november 1.)

Az 1870-es években a közvilágítást még gázzal, úgynevezett „légszesszel” oldották meg. A fényereje elmaradt a későbbi villanyvilágításétól, és külön lámpagyújtogatókat is alkalmazni kellett, akik egyenként felkeresték a lámpaoszlopokat, hogy alkonyatkor meggyújtsák a rajtuk elhelyezett búrákban a gázt, reggel pedig eloltsák. Akadt olyan újságíró, aki kifogást talált a lámpagyújtogatók munkájában: „Szerdán éjjel oly sötétség volt utcáinkon, hogy az egymás mellett haladók sem láthatták egymást. Ezt a felleges borult idő, s a lámpagyújtogatók naptárkodása idézte elő, kik ebből hihetőleg holdvilágos éjjelt olvastak ki. Az egész városban alig volt néhány lámpa meggyújtva, s miután a hold sem illuminált, természetes dolog volt a pokoli sötétség. Ideje volna már egyszer, hogy a lámpagyújtogatók ne a naptár szerint induljanak.” (Nagyvárad, 1870. március 17.)

Mit lehet erre mondani? A szabály az szabály, még a lámpagyújtogatóknak is. Mindez tavasszal történt, aztán elérkezett a nyár, és a Nagyvárad elégtétellel közölte a változást, amihez talán a tavasszal közölt dohogás is hozzájárult. Talán éppen ugyanaz az újdondász írta: „Megbízható forrásból értesültünk, hogy szigorú kötelességévé tétetett a lámpagyújtogatóknak, ha a kalendáriumban holdvilág van, és a holdnak mindennek dacára tetszik elő nem bújni, hogy a lámpákat ezentúl mindenhol meggyújtsák.” (Nagyvárad, 1870. július 10.) A kissé bonyolult megfogalmazás lényege: ha nincs holdvilág, minden esetben meg kell gyújtani a lámpákat!

És most következzék egy olyan különleges nyári hír, amely ismertté tette a város egyetlen pecsétvéső mesterét: „Városunk egyetlen pecsétvésője, Herz János kuruzslás áldozata lett. Meghülvén, vén banyák tanácsára fagylaltot evett, azután a Körösbe ment fürödni, azután még valami obszkurus pillulákat vett be, miket nem az orvos rendelt, minek következtében az lőn, hogy meghalt, akkor kivánt orvost, midőn már késő volt.” (Nagyvárad, 1870. július 16.)

A Körösben nemcsak fürödtek, de jobb híján oda dobták a rendőrök a konfiskált gyümölcsöket is: „Tegnap délelőtt a rendőrség temérdek éretlen gyümölcsöt konfiskált el a Kispiacon áruló kofáktól, s hányatott a Körösbe. Az utcai suhancok nagy száma kísérte a hordártaligán vitt éretlenségeket, hogy aztán a Körösből kihalászhassák. A hajduk azonban akadályozták e terv kivitelezését. Rendőrségünk ily eljárását csak helyeselhetjük.” (Nagyvárad, 1870. július 20.)

Más is történt a város szívében levő Kispiacon. Íme két példa erre: „A tejes-kofák is azt gondolták magukban, hogy utánozni fogják korcsmárosainkat, azaz hamis mértékkel mérnek. Hanem a rendőrségünk észrevette a turpisságot, s a madamoktól összeszedett múlt napokban valami 40 darab hamis itzés és meszelyes bádogot.” (Nagyvárad, 1870. január 22.) Ma már az icce és a meszely, e két régi magyar űrmérték jobbára ismeretlen: 1 icce 0,84 liter volt, míg 1 meszely fél iccének felelt meg, azaz 0,42 liter volt.

A kofák csalafintaságánál sokkal komolyabb visszaélésre világítottak rá az alábbi cikkben: „A városi kapitányság igen erélyesen járt el az úgynevezett zug-cselédkerítőnők ellen, kik cselédkerítés ürügye alatt valóságos kerítést űznek faluról bejövő fiatal cselédlánykákkal. Valóban itt volt már az ideje, hogy a közerkölcsiségre való tekintetből erre is kiterjessze figyelmét rendőrségünk, s korlátot vessen azon aljasok elé, kik a szemérmet s szűztisztaságot úgyszólván beletaszítják az erkölcstelenség és elvetemültség sarába.” (Nagyvárad, 1870. január 23.)

Végezetül következzék egy szintén a rendőrséggel kapcsolatos sajtóhír, bár ez esetben a markos csizmadialegények jóvoltából a rend őreinek nem kellett közbelépniük, csak az elfogott gyanúsítottakat rács mögé helyezni: „Szaporodnak a csavargók s éhenkórászok napról-napra, ugyanezért nem lesz rossz, ha rendőrségünk kettőzött éberséggel ügyel föl a tulajdon tiszteletben tartására. Tegnapelőtt este a Lakatos utcában egy udvarban a keritésen át mászott be egy csavargó hihetőleg lopási szándékkal. Markos csizmadialegények azonban meggátolták szándéka végrehajtását.” (Nagyvárad, 1873. május 31.)