Barátom vagy? – Az iskolaprogram következő kiadása

Csaknem ötven középiskolás és egyetemista diák részvételével nyitotta meg november 7-én Novák Eszter, a nagyváradi Szigligeti Társulat művészeti vezetője az immár hatodik alkalommal meghirdetett Színház az iskolában, iskola a színházban elnevezésű nevelési programot.
A 2011-ben útjának indított kezdeményezés célja, hogy a fiatalok rendhagyó módon ismerkedhessenek a színház világával, betekintést nyerhessenek a kulisszák mögött zajló művészi munkába és nem utolsósorban, hogy értő nézőkké váljanak.
Az iskolaprogram soron következő, Barátom vagy? című előadásának témája, amint a cím is elárulja, a barátság. „Mit mutassunk magunkból osztálytársaink, barátaink, tanáraink, szüleink előtt, mit a Facebookon? Ugyanazt? Vagy mást? Tizenévesen sokszor hamar kötünk örökre szólónak hitt barátságokat. Sokszor csalódunk a barátságban. Az idei iskolaprogramot a Ki leszek, ha nagy leszek?-hez hasonlóan a ti élményanyagaitokra fogjuk építeni” – írták a szervezők.
Az egyes csapatokat idén is a Szigligeti Társulat színművészei készítik fel, a próbafolyamatok végén pedig Novák Eszter vezetésével készítenek egészestés produkciót a diákok.