Erdély, Bihar és Arad szerelmese volt – Vágner Szabó János halálára

November 9-én Szolnokon, a megyei kórházban hosszantartó, súlyos betegség után elhunyt Vágner Szabó János közíró, művelődésszervező, az Alföld és Erdély rendíthetetlen szerelmese. (A rák nevű betegség vitte el őt közülünk.) Kisiratoson is jó páran ismerték, mert az elmúlt években többször is szerepelt a júliusi falunap könyvbemutatóin.

A mindig mosolygó, jó kedélyű, művelt, kíváncsi természetű, barátságos, vékony, szakállas férfit szívesen látták községünkben is. Kitűnő társalgó volt, ezért az utcán is bárkivel szívesen leállt egy kis beszélgetésre. Idén nyáron már betegsége akadályozta meg abban, hogy a falunapi meghívásnak eleget téve ismét eljöjjön Kisiratosra.

Szabó János – aki a Vágner nevet megkülönböztetésül vette föl ‒ Szolnokon 1949-ben született, népművelés-könyvtár szakon Debrecenben végzett főiskolát, majd újságíró lett. Bár martfűi illetőségű volt, dolgozott Szolnokon, Békéscsabán, Egerben megyei napilapnál és MTI-szerkesztőségben. Közíróként utolsó éveiben a jeles budapesti folyóiratnak, a Trianoni Szemlének volt a munkatársa, a lapban elsősorban Bihar vármegyéről és a Fekete-Körös völgyének világáról közölt izgalmas újdonságokat – ilyen volt például az a tanulmánya, amelyben Bartók Béla belényesi kapcsolatait tárta föl.

Az Alföld, Erdély, a nemzeti műveltség‒művelődés odaadó híveként, a magyar írás, magyar irodalom szerelmeseként évtizedek óra gyűjtötte a Fekete-Körös-völgy magyarságáról szóló írásokat (költeményeket, elbeszéléseket, tanulmányokat), hogy azokból nem akármilyen válogatást állítson össze, jelentessen meg, s erre vállalkozó kiadó is lett volna. Bár igen gazdag anyagot gyűjtött össze, ez, sajnos, nem sikerült.

Két évtizede szinte hazajárt Tenkére, ahol a református gyülekezetben második otthonra, második családra lelt, s ahol az ő misszióként végzett munkája is hozzájárult ahhoz, hogy a tenkei magyar közösségben tovább éljen a művelődés és a megmaradás vágya. Tenkén neki köszönhetően több kisiratosi is megfordult vendégként, rendezvény főszereplőjeként. Kisiratosra e sorok rovójának ösztönzésére kezdett járni, és igen megszerette a falut, a helybélieket, a számára oly ismerős, a szeretett Alföld szélén elhelyezkedő aradi rónát ‒ hogy alkalmanként Aradra is elnézzen, barátlátogatóba.

Szép, férfias hangjára, gyönyörű, tiszta magyar beszédére az aradiak – jelesen elsősorban a kisiratosiak – is rácsodálkozhattak, ugyanis az elmúlt években nyaranta rendre visszatért hozzánk falunapi könyvbemutatóinkra. Fiatalon színjátszó volt, pár éve színészként Budapesten, a Tér Színház egyik darabjában lépett föl sikerrel. Barátokat szerzett nemcsak Kisiratoson, Aradon is.

Erdély, Bihar és Arad megye, Tenke és Kisiratos igaz barátot veszített. Nyugodjék békében! Mi pedig emlékezzünk rá olyan szeretettel, amilyen szeretettel fordult ő mihozzánk.

Kissarusi M.

(A második fotó Várasfenesen készült, a Györffy István Táj- és Népismereti Otthon megnyitóján, 2012 júniusában)