Húsz év után „hazajött”

SZABÓ EDUÁRD harmadik évadját kezdi Nagyváradon – húsz év után. Itt kezdte ugyanis a pályát segédszínészként, majd különböző színházak és előadások után visszatért. Úgy érezte, mintha hazajött volna, s a társulat, a város úgy is fogadta. Pedig nem váradi, bár igaz, hogy Arad és Várad jellegükben, szellemiségükben közeli rokonoknak mondhatók.

 A nagyváradihoz hasonlóan impozáns az aradi színházépület is. Feltehetőleg ott kezdődött Szabó Eduárd színházfogalmának kialakulása. Emlékszik, mikor?

 Mint minden gyereknek, nekem is nagyon korán. Szorgalmasan és kötelezően vittek minket a nyolcvanas évek elején mindenféle előadásokra, szerettünk színházba menni. Néhányunknak bérletünk is volt. Élveztük az előadásokat, de ha netán egy-egy darab nem kötötte le a figyelmünket, bóklásztunk össze-vissza a különböző termekben. Ez a járkálás is hozzátartozott a színház varázsához.

 Akkoriban tudatosult a későbbi pályaválasztás?

 Hogy színész legyek?! Nem. Gyerekkoromban szakács akartam lenni, meg favágó és erdőmérnök. Tulajdonképpen mondhatom, hogy véletlenül lettem színész, mert érettségi után az aradi testnevelési főiskolára jelentkeztem, de másodéven elmentem Vásárhelyre, hogy meglátogassam volt iskolatársaimat. Hárman voltak a színin, és elsőre nem is a színházcsinálást szerettem meg, hanem a miénknél kötetlenebb, felszabadultabb főiskolás életet. Magyarán: otthagytam a testnevelésit, és kalandvágyból, felkészületlenül jelentkeztem felvételire. Meg voltam győződve, hogy épp ezért úgysem sikerülhet, ehhez képest az utolsó percben „vágtak ki”. A felvételi után viszont felhívott az akkori dékán, Kovács Levente, és mondta, hogy a következő évben ő indít osztályt, ha gondolom, készüljek fel, és jelentkezzem, ugyanakkor beajánlott a váradi színházhoz segédszínésznek. Egy évadon át játszottam itt, például a Hegedűs a háztetőn Mendeljét, de A makrancos hölgyben, a Stuart Máriában is volt több kis szerepem, meg más darabokban, közben pedig készültem a felvételire. A monológpróbára például III. Richárd és a Ványa bácsiból Asztrov monológjával. Érdekes, mindkettőre a mai napig nagyon jól emlékszem. De a lényeg az, hogy bekerültem egy olyan évfolyamba, amelynek minden tagja – kilencből kilencen – a pályán vagyunk, különböző színházaknál. Ezt érdekességként említem.

 Az egyetemi évek alatt volt-e olyan szerep, amire nagyon szívesen emlékszik vissza?

 Például Csehov Platonovja. És az is emlékezetes, hogy másodéven Szabó K.-val dolgoztunk, aki akkoriban Székelyudvarhelyen volt állandó státusban. Azt mondta, végzés után szívesen venné, ha odaszerződnék. Igent mondtam, és ehhez tartottam magam: oda is kerültem, hat évadra. Nagyon szerettem Udvarhelyen játszani, jobbnál jobb darabokban léphettem fel. Példaként említem Molière Don Juan, Balassi Bálint Szép magyar komédia – ebben Credulust játszottam, és a szó szoros értelmében beleszerettem a gyönyörű régi, veretes nyelvezetébe –, Füst Milán A lázadó, Stanislaw Wyspianski Menyegző, Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című darabját. Vagyis rengeteg lehetőséget kaptam.

 Hogy viszonyult az udvarhelyi közönség a színházhoz?

 Szerették az előadásainkat, színházértő emberek, a kísérletező szándékot is szívesen fogadták. Szép emlék, a mai napig szeretek ott játszani. Miután elmentem Udvarhelyről, egy szerepre meghívtak Gyergyószentmiklósra – és öt év lett belőle. Gyergyóban nem olyan egyszerű az élet, a színházi sem. Akkoriban inkább kísérletező jellegű volt az ottani színjátszás. Onnan kissé messzebbre, a vajdasági Újvidékre mentem: egy évig voltam társulati tag, egy évig bedolgoztam. Hihetetlen élmény volt. Olyan darabokban játszhattam, mint az Opera ultima, a Figaro házassága és A sevillai borbély összevont változata. Almaviva grófot játszottam, majd a Leonce és Lénában Popó királyt – érdekes, ezt a szerepet három különböző színházban is eljátszottam. És voltam Bernardo a West Side Storyban. Ezután jöttem Váradra – húsz év után. Első évben még visszamentem két szerepre Gyergyóba, de mintha most már visszafognék egy kicsit a jövés-menésből.

 Változott-e a váradi színházi világ húsz év alatt? Egyáltalán: milyen érzés volt két évtized múltán visszajönni? Hogy fogadták a kollégák? Milyennek találja az időközben felcseperedett új közönséget?

 Húsz év, akárhogy is, de bárkin meglátszik. Kedvesen fogadtak, én pedig úgy éreztem, mintha hazajöttem volna. A város, a közönség is hasonló hangulatú, olyan, amilyennek annyira megszerettem már segédszínész koromban. A társulatot nagyon jó alkotói formában találtam, aminek természetesen nagyon örülök. Beugrással kezdtem, a Világcirkusz remek előadásában, aztán jött a többi szerep. Elsőként A mi osztályunkat említeném, mivel a munka is nagyon szép volt, és a végeredmény is szép lett. A másik Valmont gróf szerepe a Veszedelmes viszonyokban, ezt eljátszani minden férfiszínésznek ajándék – nekem is az volt. Örülök az orvos szerepének a Bányavirágban, és kedvenceim közé tartozik a Leánder és Lenszirom-beli szerepem is.

 Alkatilag csapatjátékosnak vagy egyéni brillírozónak tartja magát?

 Inkább csapatban szeretek játszani, illetve mindenképpen legalább másodmagammal. Nagyon fontosnak tartom, hogy az emberek közti kapcsolatok, történések jelen legyenek az előadásban, egyebek mellett ezért is igyekszem megtalálni a közös hangot az alkotócsapat többi tagjával.

 Hogyan reagál arra, ha egy darab vágyott szerepét más kapja meg?

 Az ember egyféleképpen látja önmagát, a rendező, a kollégák pedig lehet, hogy másképpen. Az esetleges különbséget igyekszünk összeegyeztetni.

 Kedvenc szerzői, stíluskorszakai, esetleg szerepálmai vannak-e?

 Egyaránt szeretem a legkülönbözőbb korszakok darabjait, de jó volna, ha valamikor talán eljátszhatnám a III. Richárdot.

– Esetleg más színháznál?!

 Nem zárkózom el a külső munkáktól, de ahogy mondtam, jól érzem itt magam, nem tervezem, hogy elmenjek.

 Egy kérdéssel visszatérnék a serdülőkori terveihez, érdekelne ugyanis, mi lett a szakácsról, favágóról, erdőmérnökről, testnevelési szakemberről szőtt elképzeléseivel?

 Főzni nagyon szeretek, de enni is. Kedvenceim közé tartozik a kolozsvári rakott káposzta, a brassói aprópecsenye, a rukkolás narancssaláta, a madártej. A fát vágom Aradon a cserépkályhánkba, ami pedig a természetjárást és sportolást illeti, horgászni is szeretek és evezni, lecsorogni a Maroson. Gyergyóban tanultam meg igazán lovagolni, a legújabb hobbim pedig a motorkerékpár. A motor már megvan, alig várom, hogy meglegyen a hajtásim is, hátha lesz még alkalmam egy-egy kellemes őszi napon néhány kört tenni, bejáratni a gépet.