Heggyé nőttek a keresztek

Jó ideje alkalmam van évente részt venni egy-egy rendkívül látványos, érdekes, tartalmas társasutazáson. Legutóbbi baltikumi kirándulásunkon számomra emlékezetes hely maradt egy litván kisváros, ahol ezerszám állítanak kereszteket.

Célunk a balti államok: Litvánia, Lettország és Észtország felkeresése volt, de az utunkba eső Lengyelországban is megálltunk, illetve ha már Észtországban jártunk, áthajóztunk Helsinkibe is. A több mint egyhetes kiránduláson sok szépet láttunk, de többünk számára a litvániai Siauliai nevű kisváros melletti Keresztek hegye volt az egyik legemlékezetesebb.

Egy középkori földvár maradványa ez, 60 méter hosszú, 40-50 méter széles, és mindössze 10 méter magas domb; a hit, a szabadságharc, a megszállók elleni néma tiltakozás legszebb, legfenségesebb szimbólumává vált, a nemzeti identitás emlékműve. A kegyhelynek hosszú története van, irodalmi alkotások, leírások tömkelege foglalkozik vele. Az első írásos említése 1850-ből származik, ekkor Litvánia orosz fennhatóság alatt volt, a cári Oroszország 1795-ben kebelezte be az országot. Egyes források szerint az 1831-es nagy parasztlázadás idején helyezték el itt a kereszteket, ugyanis a cári kormány nem engedte meg, hogy a lázadásban megölt parasztokat illő módon eltemessék, ezért állítottak nekik így emléket. A nagy litván festőművésznek, Mikalojus Konstantinas Ciurlionisnak a XIX. században készült, a Keresztek hegyét ábrázoló képein már legalább ezer kereszt látható. Később a hely ismert zarándokhellyé vált, sokan felkeresték. Az első világégés után, Litvánia függetlenné válásakor a Keresztek hegye elhagyatottá vált, egyes források szerint a keresztek száma is megfogyatkozott. Az 1940-es szovjet megszállás után újra feléledt a kereszt elhelyezésének hagyománya, mintegy tiltakozásként a megszállás ellen. A szovjetek a kereszteket ellenséges és ártalmas jelképként kezelték, a fából készülteket összetörték és elégették, a kő- és betonkereszteket lerombolták, elásták, később az egész területet ledózerolták, a domb helyét szeméttel fedték be. De a litvánok a dombot néhány hét múlva visszaépítették, és újra megjelentek a keresztek. A hatalom változtatott a taktikán: elhíresztelték, hogy járvány terjed a környéken, a rendőrség egyszerűen lezárta az oda vezető utakat, a dombot pedig a szovjet hadsereg őrizte. Azt is tervbe vették, hogy vízi erőművet építenek egy közeli folyóra, s a duzzasztógáttal létrehozott mesterséges tó elárasztja majd a dombot, de ezt nem valósították meg. Litvánia 1990-ben kivívott függetlensége után újra tucatjával kerültek keresztek a dombra, rövid idő alatt már csaknem hatvanezer állt a Keresztek hegyén.

Minden keresztnek megvan a maga története – mesélnek egyéni és tömegszerencsétlenségekről, katasztrófákról, emberi sikerekről és háborús áldozatokról, a háborúban eltűnt katonák emlékét, nemzeti hősök tiszteletét jelzik. Ma is bárki mindenféle engedély nélkül elhelyezheti a magáét, s ha nincs nála, helyben megvásárolhatja. A kegyhelyet felkereső ugyanis – mint ma már sok helyen – először árusokkal találkozik. A domb előtt mintegy kétszáz méterre felállított bódékban különböző méretű, anyagú és díszítésű kereszteket lehet kapni. Közülünk is voltak, akik így állítottak emléket valamely családtagjuknak.

Egyes vélemények és a látottak alapján legalább 100 ezer kereszt található ott, hogy pontosan mennyi, ma már megszámlálhatatlan. Lenyűgöző érzés a dombon, a keresztek közötti ösvényeken végigsétálni. 1993. szeptember 2-án II. János Pál pápa is felkereste a Keresztek hegyét, és közel egymillió hívő előtt celebrált ott szentmisét. Látogatása után egy kolostor építésével bízta meg a ferenceseket; a rendház el is készült, 2000 júliusában szentelték fel.

Deák F. József