Szerényen meghúzódva az érmelléki dombok között

A Nagyvárad–Szatmárnémeti országúton elhaladók nem sokat láthatnak Asszonyvásárából. Pedig érdemes rátérni az egy kilométeres bekötőútra, a több mint nyolcszáz éves múltra visszatekintő faluban ma annyi a zöldövezet, hogy ritkán látni párját, főleg az Érmelléken.

Asszonyvására (Târguşor) legkorábbi ismert említése egy többször is átírt oklevélből származik 1203-ból, ebben Forum Reginae néven jelenik meg, azaz Királyné Városa. A település régi neve magyarul Boldog Asszony Vására volt, de létezett az Asszonyharc változat is. A reformáció térhódításával a Boldog jelző lassan eltűnt, 1808-ban jegyzik először Asszonyvására formában. Hajdan a település a jelenleg Székelyhidat Érmihályfalvával összekötő országút két oldalán helyezkedett el, vámszedő hely volt. A krónikák feljegyezték, hogy IV. László is időzött a faluban, itt adott ki egy oklevelet, melyben Dorogfi Miklóst, Diószeg urát hűtlennek nyilvánította. Kezdetben királyi, illetve királynéi birtok, később a premontreiek, majd a Fráter család birtokába is került.

Az első magyarországi népszámláláskor, 1784-ben Asszonyvásárán 207 portát írtak össze 1144 lakossal, a férfiak között 2 papot, 11 nemest, 67 parasztot, 76 polgár vagy paraszt örökösét és 147 zsellért. Az 1880-as cenzus idején 1093-an éltek itt, közülük 1020 magyar, 22 német, felekezeti megoszlás szerint 911 református, 125 római katolikus, 32 izraelita. 1992-ben már csak 634 lakost vettek számba a faluban, 502 magyart, 126 romát és 6 románt; illetve 407 reformátust, 78 római katolikust és 15 baptistát. Tizenöt éve 616 lakosa volt, ebből 392 magyar, 7 román, 217 roma. A legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai szerint 626-an éltek a közigazgatásilag Kiskereki községhez tartozó településen, közülük 567 magyar, 11 román és 46 roma.

Aszfaltos utak

Rég jártam a faluban, ezért kellemesen meglepett, hogy szeptemberi látogatásomkor az egykori rossz kövesút helyett modern, aszfaltos úton értünk Asszonyvásárára. A központból tovább sétálva Nyíri Sándorral, Kiskereki polgármesterével és Székely Istvánnal, a református egyházközség lelkipásztorával mindenütt aszfaltos úton mehettünk. Felkerestük a tavaly átadott új iskolát, a kultúrházat, az orvosi rendelőt is. A település múltjáról, jelenéről a parókián beszélgettünk.

Nyíri Sándort elsőkét éppen arról kérdeztem, hogyan sikerült véghezvinni az aszfaltozást. „Ezt elsősorban EU-s tagságunknak köszönhetjük, hiszen a sikeres uniós pályázatokkal finanszíroztuk. Nem volt könnyű, de végül sikerült, és a falu utcáinak mintegy hatvan százaléka kapott aszfaltréteget. És van egy újabb nyert pályázatunk, a közbeszerzés is lezárult, ennek értelmében 2018-ban a község mindhárom településének, Kiskerekinek, Érkeserűnek és Asszonyvásárának minden utcája le lesz aszfaltozva.”

A polgármester arról is beszélt, hogy a faluban be van vezetve az ivóvíz, de a minőségével vannak gondok. „A régi normáknak megfelelt, de a jelenlegi uniós előírásoknak már nehezebben. Évente háromszor-négyszer végzünk méréseket, van, amikor megfelelő a minőség, van, amikor nem.” A romatelepre is be akarják vezetni a vizet. Csatornázás még nincs, bár a terv megvan, de hiányzik a kivitelezéshez szükséges pénz.

Az új iskolát is pályázattal nyert pénzből építették, fele-fele arányban állta a költségeket az EU és az önkormányzat. A régi óvodát újították fel, mellé, vele összekötve épült az új, modern, mosdókkal is ellátott iskola, 2016 tavaszán adták át. Az oktatási helyzetről az elöljáró elmondta, hogy a falu lakosságának mintegy fele ma már roma nemzetiségű, az iskolában viszont a tanulók mintegy 90 százaléka roma. Óvodai és elemi oktatás van Asszonyvásárán. „Biztató, hogy a roma gyerekek nagy része rendszeresen jár iskolába” – teszi hozzá a polgármester.

Ugyancsak tavaly, a falunapon adták át a teljesen felújított orvosi rendelőt, talán az egyik legszebb épület Asszonyvásárán. A háziorvos minden csütörtökön rendel, az asszisztens szinte mindennap itt van – hangzott el. A régi iskola két elhagyatott épületét is szeretnék átalakítani többrendeltetésű ingatlanná, mellé műfüves focipályát terveznek. A közvilágítás teljes felújítását is tervezik, modern lámpatestekkel, minden oszlopon egy-egy takarékos izzóval.

Miből élnek az asszonyvásáriak? – érdeklődtem tovább. A polgármester elmondta, hogy a lakosság öregedik, az utóbbi időben megállt ugyan a fiatalok elvándorlása, de ez kevés. Nagyon sok a lakatlan ház. „Nem gazdag házak vannak itt, hanem gazdaházak” – fogalmazott Nyíri Sándor.

Az emberek hiába kapták vissza a földeket, nem nagyon gazdálkodnak, ezt inkább más települések mezőgazdasági vállalkozóira hagyják, akik bérlik a földeket. „A még itt lakó fiatalok egy része Székelyhídon, Érmihályfalván, vagy éppen Nagyváradon dolgozik, az aszfaltos úton munkásbuszok röppentik őket a munkahelyekre.”

Sok a roma diák

Székely Éva óvónővel a tanintézet gondjairól beszélgettem. Az óvodában két csoport működik, összesen 30 gyerekkel, előkészítő osztályba és I–IV.-be 54 tanuló jár. Hivatalosan 93 gyerek van nyilvántartva az asszonyvásári tanintézetben – egészíti ki a jelen lévő polgármester, de néhányan nem látogatják az órákat. Összesen hat pedagógusuk van, közülük ketten ingáznak, a többiek helyben laknak, mindegyikük szakképzett. A tantermek szépek, ebédlő is van, azt a tej-kifli akciók idején használják. „Sajnos az osztályokban csak egy-egy magyar gyerek van, a többiek mind romák. Sok magyar szülő Kiskerekibe, Székelyhídra vagy Érmihályfalvára viszi a gyerekeit, ahol jobb közösség van” – magyarázza Székely Éva.

A IV. osztály elvégzése után az asszonyvásári gyerekek általában Kerekiben folytatják tanulmányaikat – van iskolabusz. A VIII. elvégzése után többnyire szakiskolában folytatják tanulmányaikat Nagykágyán vagy Mihályfalván, néhányan pedig a székelyhídi líceumban.

Harminckét éve

Székely István 32 éve az Asszonyvásári Református Egyházközség lelkipásztora, ő a legrégebben ugyanazon a helyen szolgáló lelkész az Érmelléken. „Amikor leteltek a segédlelkészi éveim Érmihályfalván, itt volt üres szolgálati hely, ez volt a legközelebb Székelyhídhoz, ahol felnőttem. Aztán itt igazi otthonra leltem, megszerettem az embereket, az itteniek is vagy megszerettek, vagy megszoktak. Lett volna lehetőségem, hogy elmenjek innen, Nagykárolyba is hívtak lelkipásztornak, de jól érzem itt magam, és maradtam. A nagykágyai származású feleségem itt tanít, s hiszem, hogy ő is otthonra talált itt.”

A tiszteletes a falu múltjáról és jelenéről is mesél. „Itt haladt át valamikor Szalacsról a só útja, vásárokat rendeztek, nem asszonyt vettek-adtak, mint a nevéről gondolná az ember. A reformáció hamar otthonra lelt, már a mohácsi vész után említik egy prédikátor nevét, 1550-re alakulhatott meg itt a református egyház. Most hivatalos nyilvántartásban 250 fő körüli a gyülekezet, a római katolikusok száma közel negyven, és van néhány baptista is. Egyházfenntartói járulékot mintegy 200-an fizetnek. Amikor idekerültem, több száz református élt a faluban. Templomunk 1790-ben épült, mérete arról árulkodik, hogy valamikor itt ezres gyülekezet volt. Amióta itt szolgálok, kétszer végeztünk rajta főjavítást, de már ráférne a harmadik is. Ezelőtt harminc évvel évente három-négy esküvő volt a faluban, két éve kettő volt, tavaly egy sem. Keresztelő ebben az évben kettő volt, és még lesz egy, de jól emlékszem, volt olyan év, mintegy 25 éve, amikor 14 is volt. Temetés idén három volt, de más években előfordult tíznél több is. A templomlátogatás átlagos, régebben jobb volt, most vasárnaponként általában 25-35-en vannak jelen, sátoros ünnepekkor többen, 60-70-en. Jövőre hárman konfirmálnak, idén öt konfirmandusunk volt. Kicsi egyház, nehéz a megélhetés, segítség nélkül nehéz valamit elérni. Van 12 hektár földünk, egy társulásba adtuk be, s még vissza kellene kapnunk 20 hektárt. A földtörvény megjelenése után Székelyhíd kiosztotta a község földjeit is, peres úton már megnyertük, de mindig van valami ok, amiért mégsem kapjuk vissza. Ez a megélhetésünket is befolyásolja” – zárta beszélgetésünket a tiszteletes.

Sok a zöld

A római katolikus templom az országúthoz közel áll. A falu papját már az 1336-os pápai tizedjegyzék említi; a plébániát 1784-ban alapították újra, akkor a premontrei rendhez tartozott, és ahhoz tartozik ma is. A templomot 1894-ben építették, hosszú ideig Érkeserű, illetve Éradony filiája volt. Búcsúját augusztus 15-én tartják.

Nyugalmat áraszt a sok zöldövezet, a falut átszelő patak két oldalán gyönyörűen mutatnak a lombok, a partok fűvel benőve. Szép település!

Több neves személyiség is élt itt, a legnevesebb Kuthy Sándor, aki 1828-tól haláláig, 23 éven át volt Asszonyvására lelkipásztora, 1846-ban esperes lett, majd az 1848-as forradalom lelkes támogatója; az ő nevét viseli a helyi iskola. Fia, Kuthy Lajos író is itt született, és a Jászai-díjas Gyenge Árpád színművész is Asszonyvására szülötte; utóbbinak számos tévéfilmje közül talán az Egy óra múlva itt vagyok sorozat a legismertebb.

Egy teljes délutánt töltöttem ebben a szép faluban, s kellemes meglepetés volt számomra, amit láttam és tapasztaltam, ezúttal továbbadom olvasóinknak!

Deák F. József