Adókat emelnek Nagyváradon

Több adót és illetéket megemelnek 2018. január 1-től Nagyváradon. Az erről szóló határozatot november 27-i, hétfői rendes ülésén hagyta jóvá az önkormányzati képviselőtestület.

Bár Kirei Melinda RMDSZ-es tanácstag a határozat halasztását kérte, többek között arra hivatkozva, hogy a számítások elkészítésekor a jövedelemadó csökkentését figyelembe vették ugyan, de minimálbér emelését nem, javaslatát leszavazta a tanács liberális többsége. Ugyanők hagyták jóvá a határozattervezetet, az RDMSZ-es és szociáldemokrata önkormányzati képviselők ellene voksoltak.

Több, már korábban bejelentett emelés – például a gondozatlan telkek ötszörös, a 30 napon át bezárva tartó belvárosi üzlethelyiségek 50 százalékos felüladóztatása – mellett a kormány intézkedéseire hivatkozva Ilie Bolojan polgármester Eduard Florea gazdasági igazgató társaságában november 23-án, a tervezetről szóló közvita napján újabb emeléseket jelentett be. Ezek szintén bekerültek a hétfőn jóváhagyott határozatba. Az intézkedést a 2017/79. számú, az Adótörvénykönyvet módosító sürgősségi kormányrendelet életbe lépésével indokolták. A rendelet értelmében csökkentik például a személyi jövedelemadót 16-ról 10 százalékra, és bevezetik az 1 százalékos adók azoknak a vállalkozásoknak a jövedelmeire, melyek bevétele nem haladja meg az egymillió eurót. A városházi sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy bár a  kormány kompenzáló intézkedések bevezetését ígérte az önkormányzatoknak, melyek jövedelemtől estek el, a határozat megszavazásáig ilyen intézkedés nem történt, ezért szükséges az adóemelés.

Az egyik változás, hogy jövőre csökkentik azoknak a magánszemélyeknek az adókedvezményét, akik március 31-ig befizetik teljes évi adójukat, ők ezentúl ez eddig 10 százalék helyett a jogi személyekével megegyező, 5 százalékos kedvezményt kapnak. Az ipari parkban lévő cégek teljes adómentessége megszűnik, és a jogi személyekre érvényes adó 50 százalékát kell befizetniük.

A magánszemélyek által a lakóépületek után fizetendő adót 0,1 százalékról 0,12 százalékra változtatják, ez 20 százalékos emelést jelent. A nem lakó-, hanem más rendeltetésű épületek adója a magánszemélyeknek 0,6 százalék helyett 0,7 százalék lesz, ez 16 százalékos növekedés. Jogi személyeknek ugyanez az adó 1,15 százalékra nő, ez 21 százalékos emelést jelent.

A területadó is nő, a telek besorolásától függően 18-22 százalék közötti mértékben (A – 22 százalék, B – 21, C – 19, D – 18), illetve a gépjárműadó, ez a hengerűrtartalom függvényében 19-22 százalék közötti összegekkel.

Az önkormányzat képviselői néhány konkrét példát is adtak az emelések bejelentésekor, ezek szerint például egy magánszemély egy garzonlakás után az A övezetben az idei 110 lej helyett jövőre 132 lej adót fizet; egy szintén A övezetbeli, háromszobás lakás után 193 lej helyett 232 lejt kell fizetni. Egy 1,4 köbcentis hengerűrtartalmú Logan személygépkocsi adója 60 lejről 72 lejre nő, egy 1,9 köbcentisé 193 lejről 230 lejre.

Szintén fontos változás, hogy 2018. január elsejétől 240 lejről 255 lejre nő Nagyváradon egy gigakalóriányi hőenergia ára, mivel az önkormányzat csökkentette a hőenergia előállításának ártámogatását. Az áremelésről szóló határozattervezet végén ugyanakkor az szerepel, hogy ha nem lépne életbe a 79-es sürgősségi kormányrendelet miatti változások, vagy az önkormányzat bevételkieséseit teljes egészében kompenzálják, nem lép életbe az áremelés.