A Rhédeyek Váradon (6.) – Id. Rhédey Ferenc várkapitány

Hősünket élete utolsó hadi útjára indulva érte el a végzet. Nem, nem csatában, hősként esett el, hanem árulók csapdájába esve, kedvelt várában, Füleken érte utol a halál. Végtisztességben csak zsarolással járó huzavona nyomán részesülhetett.

A Tiszához érkezve a zúgolódó katonák megtagadták az engedelmességet, és nem akartak addig átkelni a folyón, amíg hátralékos zsoldjukat meg nem kapják. Ebből természetesen késedelem támadt, mert Rhédeynek nem volt pénze, a fejedelem kincstárát pedig sokfelől igénybe vették, úgyhogy a váradi sereg csak szeptember vége felé érkezett meg Bethlen főhadiszállására, Nagyszombatba. Akkor maga a fejedelem vette át a fővezényletet, és szeptember 28-án Pozsonynál átkelvén a Dunán, Rhédeyvel együtt Hainburg ellen nyomult, s ennek sikertelen ostroma után Lakompakot szállotta meg. De az őszi hadjáratnak kevés eredménye volt, mert Lakompak s Kőszeg elesett ugyan, de a magyar csapatok több ponton vereséget szenvedtek, és Csehországból is rossz hírek érkeztek.

A fejedelem Thurzó Imre ösztönzésére békét ajánlott Ferdinándnak, de az alkudozások a fejérhegyi szerencsétlen csata után nem vezettek sikerre, és Bethlen Gábor, Ferdinánd szigorú föltételeivel szemben, a háború folytatására határozta magát. Mindazonáltal a hadviselés egy időre szünetelt, a katonák téli szállásokra vonultak, Rhédey pedig a karácsony ünnepét Szentjobbon, családja körében töltötte.

A nagyszombati végrendelet

A következő év elején már ismét Nagyszombatban találjuk, azzal a szándékkal, hogy a morvaországi csatatérre induljon; ott a magyar csapatok Kornis Zsigmond és Horváth István vezérlete alatt szerencsésen harcoltak. A főparancsnok, Thurzó Imre már február közepén visszatért Magyarországra, sőt a dolgok folyásával elégedetlen lévén, különböző ürügyekkel Bicse várába vonult. A fejedelem Rhédey Ferenccel akarta őt helyettesíteni, s Rhédey március 9-én meg is indult Morva felé. De a sok fáradság, éjjel-nappal való nyughatatlanság a vén katonát már nagyon megviselte. Útközben súlyosan megbetegedett, s érezvén, hogy utolsó órája közeledik, visszavitette magát Nagyszombatba. Le akart számolni a földi gondokkal, és 1621. március 25-én elkészítette végrendeletét.

Sok szolgálatával, vére hullásával keresett vagyonát feleségére és egyetlen fiára hagyta, lelkükre kötvén, hogy ne tékozoljanak, sőt szaporítsák a jószágot. De ha szerelmes házastársa az ő nevét megváltoztatná, azaz ismét férjhez menne, elégedjék meg tízezer forintot érő birtokkal. A többi maradjon a fiára, „Ferkőre”, magtalan halála esetén pedig szálljon a Rhédey atyafiakra. Meghagyta, hogy a szentjobbi templom kriptájába, gyermekei mellé temessék, s Kolozsvárott szép koporsókövet csináltassanak neki. Koporsóját pedig vonják be fekete bársonnyal, a lovait öltöztessék gyászba. Kéri feleségét, hogy „Ferkőt nagy gonddal, Isten félelmében neveltesse; tudós embereket, főprédikátorokat tartson mellette, kikkel maga is gyakorta társalogjon”. Különösen figyelmébe ajánlotta Pathó Tamás nagyszombati prédikátort, ki amellett, hogy betegségében vigasztalta, még azt is megígérte, hogy „hideg testét Szentjobbra kíséri, s ott egy esztendeig megmarad. De János urammal, az udvari pappal ne irigykedjenek egymásra”. „Végezetre – így hangzik a testamentum utolsó passzusa – mindeneket elő nem számlálhatok ilyen nehéz és súlyos betegségemben, hanem a mindenható Úr Istennek kegyelmes gondja viselése és oltalma alá ajánlak benneteket, és a mit egymás ellen vétettünk, édes atyámfia, az mi életünknek rendiben, arról egymásnak szívünk szerint megbocsássunk.”

Útját tolvajul megállotta

Földi számadásával rendben lévén, nem volt többé maradása Nagyszombatban, hazakívánkozott meghalni. Útnak indult tehát abban a hitben, hogy feleségét, gyermekét még egyszer látni fogja. Nagy kíséretet nem vitt magával, mert a földet, amerre haladt, mindenütt Bethlen Gábor uralta. Hat pej ló által vont szekerét belső szolgáin kívül Csatári János hajdú hadnagy követte, csekély számú fegyveres néppel.

Ezalatt történt, hogy Széchy György, elpártolván Bethlentől, Murányba zárkózott, és a szomszédos várak kapitányait alattomban Ferdinánd hűségére csábította. Elsőként Herencsényi István hajlott a szavára, ő április 9-én Fülek felső várát meglopva, az őrséget Ferdinándnak kötelezte. Amikor Rhédey Dévény alá érkezett, szolgái egy parasztembert hoztak elébe, aki Fülekről levelet vitt Zólyomba. Rhédey értesülvén az árulásról, tüstént vissza akart fordulni, de szolgái „nekibiztatták, hogy elviszik ők, mellette mind készek meghalni”, csak előbb fizessen meg nekik. Így vitték bele a halálos veszedelembe. Mert amikor Rimaszombat alatt jártak, Daróczy István, a Ferdinándhoz pártolt magyarok kapitánya, véletlen rajtuk ütött, lefegyverezte őket, és a vén, beteg embert Fülek várába hurcolta. De már akkor szegény fejének csak a koporsó kellett.

Rhédey szerencsétlenségének híre gyorsan befutotta az országot. Az első napokban bizonyosat ugyan senki sem tudott felőle, de a Bethlen-pártiak Széchyt gyanúsították, ki a fejedelemasszonynak Kassára írt, 1621. április 14-én kelt levele szerint 5-600 főnyi hadával „Rhédey útját tolvajul megállotta, és megharczolván szolgáival, ő magát megfogatta és Muránban felvitette”. A fejedelem ekkor még nem értesült róla.

El is kellene temetni

Bethlen Gábor még akkor sem akart hinni Széchy György ártatlanságában, amikor Daróczy bűnös volta nyilvánvaló lett. A fejedelem fenyegetőzött, hogy rettenetes bosszút áll rajta, és jószágait porrá téteti. És mialatt hadaival az áruló Herencsényi megbüntetésére indult, és Rákóczy Györgyöt is Fülek alá rendelte, azalatt a várbeliek fölállították Rhédey Ferenc ravatalát, s bársony dolmányban, mentében koporsóba tették. Megadták az utolsó tisztességet az egykori kapitánynak, aki innen, Fülekről indult ki a nagyvilágba, s oda tért vissza meghalni…

Már csaknem két hét óta őrizték a fülekiek, amikor Thurzó Szaniszlónak eszébe jutott, hogy el is kellene temetni „az szegény üdvezült urat”. De az őrség nem akarta kiszolgáltatni, csak oly feltétellel, ha a fejedelem cserébe minden rabját elbocsátja. Erre aztán – elég későn ugyan – Bethlen Gábor is föllépett, és Rákóczyval, Péchyvel ráriasztott Széchyre, hogy adassa ki a testet, máskülönben lakolni fog.

Széchy válaszában mindenekelőtt visszautasítja azt a vádat, hogy Rhédey szerencsétlenségét ő okozta volna. „Jó lelkiösmeretével bizonyítván, hogy a támadás híre és akarata nélkül történt, kit megértvén – írja május 3-án –, minthogy nekem is szegény szintén nem idegenem volt, csak elhülék belé, és nem keveset búsultam rajta”. Biztosítja továbbá Rákóczyékat, hogy a holttest kiadása eddig is csak azon múlt, hogy még őt erre senki sem szólította föl, s így nem tudta volna hova küldeni. Úgy látszik azonban, hogy Széchy szokása szerint most is csak ravaszkodott, vagy talán a fülekiek ellenezték a dolgot, de a halottas menet csak május 19-én érkezett Kassára.

Itt aztán Bethlen Gábor a környék főnemességével egy darabig maga is a koporsó után haladt, a fejedelemasszony pedig a gyászkísérettel Szentjobbra utazott. Nemsokára Daróczy Istvánt is utolérte megérdemelt büntetése. A fejedelem vitéz kapitánya, Egry István, Pálffy hadát Zólyomnál megvervén, a vezérrel együtt őt is elfogta. Nem tagadhatta a dolgot, mert Rhédey hat pej lovát nála találták, sőt még az öve is a derekán volt. Bethlen Gábor Váradra küldte, hogy „megkínozván, tüzes fogókkal megfogdostatván, azután karóba verjék; az szegény keserves asszony hadd érhesse meg büntetését az uráért való latroknak”.

Szilágyi Aladár összeállítása