Az „ugartörő” Kornya Mihályra emlékeztek

A fúvószenekar hol erősebb, hol lágyabb dallamokkal remegtette az őszies csendet. Tűzpiros falevelek libbentek alá az édeskésen egyhangú vasárnap délutánon. A száz esztendeje elhunyt Kornya Mihályra, az úttörő „parasztapostolra” emlékeztek Bihardiószegen október közepén.

Sorra érkeztek a bihardiószegi baptista gyülekezet tagjai és a távolról jött vendégek a település főutcáján. Az imaház előtti gyepen fúvósok hirdették, ünnep van. Emberre jöttek emlékezni, Istennek adva dicsőséget a szolgálatba állításáért, azért, hogy olyan munkást adott az ő szőlőskertjébe, akit semmilyen nehézség, nélkülözés, gyalog megtett több ezer kilométer sem tántorított el az Ige tiszta és sallangmentes hirdetésétől. Újkori reformátor volt ő, akiből manapság ismét elkelne néhány a gyakorta önmagával meghasonlott keresztény közösségekben. Egyetlen kincse volt, a tarisznyájában mindig magával hordott óriás méretű Bibliája. Kornya Mihályt az eseményen jelen lévő dr. Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház Történelmi Bizottságának elnöke úgy jellemezte, hogy több volt, mint úttörő, hisz valójában ugart tört ő, a nyakas, magyar lelkek ugarát.

Ki is volt Kornya Mihály?

Parasztapostolsága a józan paraszti gondolkodásra utal, nem pedig a kifejezés másrétű értelmezésére, hisz bármikor, bárhol kapásból idézte a Szentírásból a témához éppen odaillő részeket. Nagyszalontán született 1844. február 22-én. Még aprócska gyermek volt, amikor édesapját elveszítette. Fiatalon munkába állt a Patai-tanyán, aztán négyes fogatot hajtó parádés kocsissá lett az idők folyamán. Később saját gazdálkodásba kezdett, majd 23 évesen megnősült, s Pataki Zsigó Máriától hét gyermeke született. Gyermekei közül többen korán meghaltak, mindössze ketten élték túl őt. Kornya 1890-ben megözvegyült, majd újabb házasságot kötött az általa bemerített özvegy Tóth Máté Zsuzsannával, s az élete végéig hűséges társa maradt.

Harmincegy évesen Novák Antal bibliaárus bizonyságtétele révén megtér, élete új fordulatot vesz. Keresztelkedésének pontos ideje is ismert: 1875. augusztus 26-án hajnali 3 órakor merítkezett be Gyulán a Fehér-Körösbe. Két év múlva felhatalmazást nyert arra, hogy keresztelhessen és kioszthassa az úrvacsorát. Feljegyzések szerint Nagyszalontán több hívő volt, mint Budapesten, Kolozsváron és Brassóban együttvéve. Amerre járt, gombamód szaporodtak a megtért csoportok, legalábbis a külső szemlélőnek úgy tűnhetett; valójában sok megpróbáltatás állt e mögött, ám ezeket mindenkor felülírta az isteni kegyelem. A parasztapostolt gyakorta üldözték, csúfolták, megalázták.

Mai szemmel sokak számára szigorúnak tűnő előírásoknak kellett megfelelnie annak, aki Kornya nyomán baptistává akart lenni: le kellett mondania a dohányzásról, az italozásról, a kártyajátékokról, a csúnya beszédről, és számot kellett adnia bibliaismeretéről. Aki három alkalommal indokolatlanul távol maradt az istentiszteletről, azt megrótták, s ha nem változtatott magatartásán, kizárták a közösségből. Mindezek ellenére újabb és újabb gyülekezetek születtek, mert Isten szava teremtő erőként hatott.

Más felekezetek vezetői nem mindig nézték jó szemmel az újfajta missziós munkát. Például dr. Erőss Lajos korabeli református püspök magához hívatta Kornyát: „Miért vágja a sarlóját az én búzámba?” – tette fel neki a kérdést. Nem tudni a beszélgetés folytatását, de a püspök bölcsességére vall, hogy a diskurzus végére egyetértésre jutottak, és attól kezdve Kornya Mihály zavartalanul végezhette egyházépítő munkáját Debrecenben és környékén. Később székhelyét Nagyváradra helyezte át, majd Bihardiószegről folytatta szerteágazó munkáját az Érmellék falvaiban. Pest megye területén, Bihar és Szilágy megyében alakultak meg egymást követően a baptista közösségek, Arad megyében pedig a románok között – tolmács segítségével – fejtett ki hittérítő munkát. 1917. január 3-án fejezte be földi pályafutását, melynek során 328 alkalommal végzett bemerítést, 11 000 személyt keresztelt meg.

Ünnepi istentisztelet könyvbemutatóval

A diószegi baptista imaházba bevonulók szép rendben elfoglalták helyüket, majd Kiss Zoltán, a gyülekezet lelkipásztora név szerint köszöntötte az ünnepségen megjelent egyházi vezetőket, lelkipásztorokat. Mados Attila, a község polgármestere üdvözölte a közösséget, méltatta Kornya Mihály példaértékű életútját, egyúttal megígérte, ha a közösség igényli, akkor támogatni fogja, hogy az imaház melletti utcát Kornya Mihályról nevezzék el. A jelen lévő egyházi személyiségek többsége rövid igehirdetések formájában méltatta a száz éve elhunyt prédikátor munkásságát, azt az Istentől kapott kegyelmet, amit általa nyertünk. Kiemelték: „Ünneplésünkkel nem az embert akarjuk felemelni, hanem azt az értéket, amit képviselt.”

Az együttlét ünnepélyességét emelte az egyházi kórus éneke, valamint a gyülekezet élén 57 évig szolgált Zsisku Lajos bizonyságtétele. Ez alkalomból mutatták be Kelemen Sándor Tomi Kornya Mihály és családja származástörténete című könyvét. A szerző elmondása szerint ez egy sorozat első kötete. Ugyancsak bemutatták a Kiss László és Borzási István tollából született, Erdélyi magyar baptista missziótörténet című munkát.

Az ünnepi igehirdetés feladatát Pardi Félix, a Romániai Baptista Gyülekezetek Szövetségének elnöke vállalta, azután pedig a jelenlévők az imaház elé vonultak, ott Veress Efraim missziókerületi elnök szavait követően leleplezték a Kornya-emléktáblát. Az eseménysor zárásaként a templomkertbe vonultak a hívek, és ott Kornya Mihály sírjánál Kiss Lehel, az Erdélyi Baptista Egyház Történelmi Bizottságának elnöke mondott igei fogantatású beszédet, majd fúvószenei kíséret mellett megkoszorúzták az „ugartörő” nyugvóhelyét.

Mire távoztak az emlékezők, már csordogált a délután, hosszan hunyorított a Nap, a temetőkert fölött lágy szellőként átsuhant az Isten.