„Aranyos” mesterek jártak Nagyszalontán

Október végén Arany Napok címmel tartottak kézműves programsorozatot Nagyszalontán, az Arany János Művelődési Egyesület szervezésében. A rendezvény az Arany-év égisze alatt zajlott, a kézművesek a koszorús költő emléke előtt tisztelegtek munkáikkal.

Az Arany Napok vendégei a Magyar Kézművesség Alapítvány tagjai voltak, valamint a hajdúvárosba látogatott a népzenét játszó szentendrei Kecskés együttes is. A szervező Arany János Művelődési Egyesület egy teljes hétvégén át a Zilahy Lajos Művelődési Házba várta mindazokat, akik szeretik a kézműves alkotók remekeit.

A Magyar Kézművesség Alapítvány minden esztendőben meghirdeti pályázatát. A beérkező alkotásokból kiállítást szerveznek a budapesti Duna Palotában. Idén, az emlékévre való tekintettel, Arany János költészete – kézműves szemmel témakörben hirdették a pályázatot, s a pályaművek jelentős részét elhozták Nagyszalontára, ez volt látható három napon keresztül a Zilahy Lajos Művelődési Házban. S nemcsak a kiállítás érkezett a kultúrházba, de az alkotók is tiszteletüket tették: péntek reggeltől vasárnap délutánig kézműveskedtek a hajdúvárosban úgy, hogy közben bárki bekapcsolódhatott, kérdezhetett. Nagyszalonta kézműves vendégei a következők voltak: Gy. Kamarás Katalin fazekas, a népművészet mestere; Szekér Gizella fazekas, népi iparművész; Dezső Ildikó rongyműves-viseletkészítő, kézművesremek díjas; Viha Lajos fafaragó iparművész.

A rendezvényre érkeztek a hajdúvárosba a Visegrádi Szent György Lovagrend íjász tagjai is, ők korhű bemutatókkal színesítették a programot, illetve az Arany Napok alkalmából bemutatkozott a hajdúvárosban a Kecskés együttes is A magyar reformáció kezdete és a végvári harcok muzsikája című műsorával.

A kézműves foglalkozásokba örömmel kapcsolódtak be a szalontaiak, közöttük is elsősorban a gyermekek. Érdeklődéssel próbálták ki például az agyagozást, a bőrdíszműves munkát, és ugyanakkora lelkesedéssel figyelték a Kecskés együttes tagjait is, akik nemcsak kiválóan zenéltek, hanem be is mutatták hangszereiket a diákoknak.