December az ünnepek hónapja

„Kifelé az évnek a szekere rúdja, / Pályáját a nap is csak robotban futja, / Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse, / Ahol a reggel van, ott a dél, az este.” Arany Jánosnak e sokatmondó versszakával búcsúzunk ettől az esztendőtől, amely éppen az ő világra jövetelének kétszázadik jubileumára emlékeztette a kerek világ magyarságát.

Valóban, december az a hónap, amelyben a Nap fénye mind kevesebb ideig világítja meg földgolyónknak azt a részét, ahol élünk. Ámde az alábbiakban leírandók nem e csillagászati jelenséggel, hanem a beköszöntő ünnepek sorozatával kívánnak foglalkozni. Nyelvi ismereteinket gyarapítandó ide iktatom, hogy e szép szavunk kezdő szótagja török eredetű. Eleink még az uráli őshazában találkoztak ótörök nyelvet beszélő népekkel. Tőlük kaptuk az üd szócskát, amit őseink a már meglévő nap elé illesztettek: üdnap. A századok során ebből alakult ki az ünnep, amely további gazdagításnak lett az alapja: ünnepel, ünnepség, ünnepély és még további öt szavunkkal. Ám az üd sem panaszkodhat, mert változtatás nélkül képezték belőle az üdv főnevet és társaikat: üdvösség, üdvözöl, üdvözlet s a többit.

Jelenlegi írásom címe továbblépést követel: foglalkozzam a december havi ünnepségekkel. Kezdetként Miklós névnapjánál álljunk meg. Ez a középkori egyházi szertartásokból a XIX. században a gyermekek kedvelt népszokásává alakult. Saját tapasztalatomból idézek.

Egykor az apróságok a hosszú fehér szakállú, vöröses köpenyt, csúcsos süveget viselő Mikulással nem találkoztak. Csupán ajándékozó, ritkán büntető természetéről győződhettek meg. Négyéves voltam (1929), amikor szüleim arra figyelmeztettek, hogy ezentúl cipőimet magamnak kell megtisztítanom. December 5. estéjén ez meg is történt. Utána lábbelimet az ablakba helyeztem, hogy éjszaka a házról házra járó Mikulás rátaláljon, és édesség-ajándékot vagy vesszőnyalábból készített virgácsot helyezzen bele. Ez a népszokás – szerfölött átalakulva – jelenünkben is él. Viszont a gyerekek cipőikkel nemigen vesződnek, de az ajándékot mindenképpen elvárják. E másság térhódítását az édességgyártók s a kereskedelmi vállalatok igen-igen elősegítik.

A Luca, Ádám és Éva, István névnapokhoz fűződő népszokásokról, babonákról mit sem szólok, mert elérkeztünk Jézus Krisztus születése napjához, karácsonyhoz. E szláv eredetű szó – egyházi jelentőségén túl – a XVI–XVII. században kiemelkedő világi szerephez jutott. Az örökzöld növényekről levágott ágak, majd fák a XVII. század kezdetén tűntek föl a Franciaországban élő, kisebbségi németeknél, az elzásziaknál. Később több századon át terjeszkedett a szokás Európa keleti irányába. A templomi főhajtás előtti est a karácsonyfa-állítás, a nagymérvű ajándékozás ideje, s a legjelentősebb családi ünneppé nemesedett. Ám a mögöttünk maradt XX. század elején sem mindegyik családban jelent meg a karácsonyfa. Az értelmiségiek, a tisztviselők, polgárosuló kisiparosok, kereskedők voltak az úttörők.

A húszas években, kisgyermekkoromban az ünnepet megelőző hetekben szüleim arra figyelmeztettek, hogy legyek jó, mert a Jézuska csak akkor hoz ajándékot. Eközben ők titokban beszerezték a fenyőfát, s egy félreeső kamrában díszítgették. Korán lefektettek, ők a konyhában főzték az ünnepi ebédet. Első álmomból azzal ébresztettek, hogy csoda történt. Amíg ők kint munkálkodtak, a Jézuska az ablakon át behozott egy feldíszített karácsonyfát, s a szobaasztalra helyezte. Volt azon ezüstpapírba csomagolt dió, apró alma, a rég várt szaloncukor és gyertya. Alatta sütemény, új cipő és ruhaféleség. Szüleim is megajándékozták egymást. Mindezeket énekkel köszöntük meg a Jézuskának. Száz év lepergése során a karácsonyi ajándékozás fokozott arányokat öltött. Ebben nagy szerepe van a kereskedelmi propagandának, a sokasodó karácsonyi vásároknak.

Mivel írásom nyelvművelő rovatban jelenik meg, el nem kerülhetem a helyesírási szabályok közreadását. Sokakkal ellentétben a karácsony főnév – akárcsak a húsvét, pünkösd – kis kezdőbetűvel írandó, hasonlóan a karácsonyest, karácsonyfa, karácsonyfadísz. Ellenben kötőjellel írjuk a karácsonyfa-díszítést, mivel túlhaladta a hat szótagot engedélyező szabályt. Külön áll a karácsony hete, a karácsonyi ének, a karácsonyi ajándék.

Luca, Ádám és Éva, István neve napjához egykor hitbeli cselekedetek fűződtek. Ámde a katolikus egyház ma már nem tekinti őket történeti személyeknek, csupán legendáknak, a néphit pedig a babonák sorozatát ruházta rájuk.

Ezek után eljutottunk az esztendőt lezáró naphoz, amikor a Szilveszternek keresztelt férfiakat ünnepeljük. Ámde ugyanígy nevezzük a következő év január 1-re virradó éjszakát, s az akkor tartott mulatságot. Természetes, hogy e megváltozott értelmű főnevet kisbetűvel kezdjük: szilveszter, szilveszterezés, szilveszterest, hasonlóan a belőlük képzett igét: szilveszterezik. A résztvevők pezsgős poharaikkal koccintva boldog új évet kívánnak, aminek leírott, rövidített változatát: búék, tavaly még négy pont pötyögtetésével oldottuk meg, ellenben az új helyesírási szabályzat ezeket törölve BÚÉK változatra tért át.

E szabályt elfogadva boldog új évet kíván:

Dánielisz Endre