Az éneklő orvos, aki újságot is írt

A székelyföldi Ditróban született, de ízig-vérig partiumivá vált. Ő SÁNTHA LEVENTE, a mindig mosolygós háziorvos, akit az idei érszőlősi falunapokon a település díszpolgári címével tüntettek ki.

A szalacsi orvosi ügyelet egyazon épületben működik a háziorvosi rendelővel. Az előtte húzódó aszfaltos út mindkét oldalán széles földsáv, biztonságos hely személygépkocsi parkolására. Faluhelyen jól meg kell nézni ilyentájt, hogy az ember hol hagyja az autóját, hisz a mezőről hazatérő, kukoricaszárral szélesen megrakott lovas szekereknek jókora hely kell a továbbhaladáshoz.

A háziorvos rendelési idejének lejártával az ügyeleten kaphatnak ellátást a betegek. Ide jobbára sürgősségi esetekkel jönnek a helybeliek, de a munkából szabaduló szülőknek is csak ilyenkor van idejük orvoshoz vinni gyermeküket. Az is előfordul, hogy a páciens kivárja, míg a kedvenc orvosa teljesít szolgálatot.

A váróteremben egy édesanya várakozik tízévesforma kisfiával, a gyerek gyakran fel-felköhint. Ilyenkor odasimul édesanyához, mintha ettől megkönnyebbülne. A fehér olajfestékkel festett rendelő ajtaja nem hangszigetelt, jól hallani a bent folyó beszélgetést. A váróban lévő gyermekkel azonos korú lehet a már bent lévő, akinek bizony a kiszűrődő hangokból ítélve odaillant minden legényes bátorsága. De Sántha doktor kedves szavakkal hamar eltereli a figyelmét. Már nem is kell félni a doktor bácsitól, hisz a fociról, az otthoni bozontos kutyáról, az iskolában szerzett jegyekről, kedvenc tantárgyról, a barátokról folyik a diskurzus.

Bár előre egyeztettünk Sántha Levente háziorvossal, jobbnak láttam kivárni, hogy minden betegét elássa, és csak azután kopogtam be a rendelő ajtaján. Soós Edina asszisztensnőt magára hagyjuk, amúgy is van papírmunkája bőven, mi pedig a szomszédos szobában beszélgetünk. A doktor egyetemi évei alatt ismerkedett meg későbbi feleségével, Ágnes asszonnyal, aki szintén orvosnak tanult. 1980-ban fejezték be tanulmányaikat, összeházasodtak, és ott álltak a nagy dilemma előtt, hogy a Székelyföld felé vagy a Partiumba vegyék-e az irányt. Akkoriban csak a jó eredménnyel végzettek válogathattak, hogy hol töltsék le a hároméves gyakornoki idejüket. Bevett szokás volt, hogy a magyar fiatalokat többnyire távoli román vidékekre irányítsák. Jól meghányták-vetették a dolgot, s mivel a feleség érmihályfalvi születésű, erre a vidékre szavaztak.

A gyakornoki időt Margittán és Nagyváradon töltötte Sántha Levente, majd feleségét Vaskohsziklásra helyezték üzemorvosnak, őt pedig a románok lakta Biharkristyórba. Időközben megszületett első gyermekük, Virág, és várták a második babát. Áldott állapota miatt, és mivel édesanyja súlyos beteg volt, engedélyezték Ágnesnek, hogy szülővárosában dolgozhasson. Kisebb-nagyobb kitérő után mindketten Érszőlősre kerültek, a doktornő 1985-ben, férje pedig rá egy esztendőre. Közben a gyermekzsivaj is megnőtt a családban, hisz 1984-ben megszületett Botond, két évvel később pedig Ágota.

Az érszőlősi háziorvosi praxis a doktornő tulajdona, így Sántha Leventének a felesége a „főnöke”, ugyanis félállásban nála dolgozik. Hasonló státusban a papfalvi szociális központban is alkalmazásban van. Akik ismerik, tisztában vannak munkabírásával, ezért nem is csodálkoznak azon, hogy Berettyószéplakon és Szalacson háziorvosi ügyeletet is vállal.

Diszkréten bekopog Soós Edina asszisztensnő, újabb beteg érkezett a rendelőbe. Az édesanya ötéves kislányát hozta vizsgálatra. A „doktor bácsinak” hamar sikerül megnyugtatnia a szipogó gyermeket, s ez nem a rutinnak köszönhető, hanem a belülről fakadó affinitásnak.

Még néhány szót váltunk a családról. A gyermekek már mindhárman családot alapítottak, egyetemet végeztek. Virág és Botond a faluban telepedtek le, három, illetve két gyermekük született. A legkisebb lány az Amerikai Egyesült Államokban folytatta tanulmányait, férjével Minnesota államban él, turisztikai menedzserként nyert alkalmazást.

Mivel orvossal beszélgetek, értelemszerűen az egészségügyről is szót ejtünk. Daganatos megbetegedéseket sorozatosan először a múlt század nyolcvanas éveiben tapasztaltak Dél-Biharban, ma már az Érmelléken is. Az alkoholfogyasztás a ’90-es években öltött aggasztó méreteket, főként a munkahely nélkül maradt középkorúak körében. A kilátástalanság az elzárt településeken gyakorta öngyilkossághoz vezetett. Volt olyan időszak, amikor hetente találkozott önpusztító esetekkel – emlékezik vissza vendéglátóm. „Amikor bevezették, hogy az öngyilkosokat kötelező módon felboncolják, igyekeztem minél szélesebb körben terjeszteni a hírt. Meg is lett az eredménye, hamarosan csökkenni kezdett az öngyilkosságok száma” – árulja el Sántha doktor.

Érszőlőshöz való több évtizedes hűsége okán is kiérdemelte a díszpolgári címet, de a doktor úr ennél sokkal többet tett. Közéleti emberként is tevékenykedett, az 1989-es változás után, a helyi RMDSZ megalakulásakor annak elnökévé választották. Ezt a tisztséget közel másfél évtizedig töltötte be, miközben nyolc éven át a helyi önkormányzatban tanácsosként is tette a dolgát. Nevéhez fűződik a helyi újság, az Érszőllősi Kiáltó megszületése. A lapban egyebek mellett értékes helytörténeti anyagok jelentek meg, magyarságismereti sorozatot közöltek.

Egyik egyházmegyei gyűlésen Gellért Gyula akkori esperes bejelentette, hogy 1996-ban a vezetése alatt álló gyülekezetek kórusainak találkozóját Érszőlősön fogják megtartani. Bár egykor nagy múltú dalárdája volt a falunak, éppen akkor semmiféle zenei csoportjuk nem működött. Elindult az akkori lelkipásztor, Székely Lajos és a kántor jó hangú embereket toborozni. Fáradozásuk sikerrel járt, megalakult az Érszőlősi Református Egyházközség vegyes kara. A négy szólamban éneklő csoport az Immanuel, vagyis Velünk az Isten név alatt énekel azóta is, Dolhai Benjámin kántor vezetésével. Sántha doktor lelkes tagja az egyházi kórusnak, rendszeresen részt vesz a próbákon, megalakulásuk 15. évfordulóján pedig terjedelmes újságcikkben számolt be a település zenei múltjáról és jelenéről.

A szürkület hamar rátelepedik a falura, sikátorokban köd kígyózik, istállók poros-pókhálós ablakán gyér fény szűrődik át. Párát fúj ki a nyitott ajtón Riska, az esti fejésre várva. A doktor a kocsiig kísér, búcsúzóul kevés beteget és nagyobb fizetést kívánok. Ő is, mármint az utóbbit.