Gothár Péter Nagyváradon rendez

A tervek szerint április 6-án mutatja be a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata a Tersánszky Józsi Jenő regénysorozatából készült előadást, a Kakuk Marcit. A nagyszabású produkciót Gothár Péter, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas rendező állítja színpadra.

„Az előadás a társadalom peremére irányítja a nézők figyelmét, Kakuk Marci kalandos és humoros fordulatokban bővelkedő útja az alkalmi munkáktól, de inkább a munkakerüléstől a bonyolult szerelmi ügyekig vezet; ahol a századforduló merev erkölcsi rendje ellenére e szeretetre méltó hős mindig és minden körülmények között feltalálja magát” – nyilatkozta korábban Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője. 
Február 5-én megkezdődött a Szigligeti Társulat soron következő nagyszínpadi bemutatójának próbafolyamata: a nagyszabású produkcióban az együttes tizennyolc színművésze mellett négy, a színház iskolaprogramjából ismert epizódszereplő lép színpadra. Az előadás alkotói csapatában a színházi élet olyan kiválóságai vesznek részt, mint Selmeczi György zeneszerző, Kárpáti Péter dramaturg, illetve olyan fiatal tehetségek, mint Tihanyi Ildikó jelmeztervező, illetve Szőke Zsuzsa látványtervező-asszisztens.

Szereplők: Hunyadi István, Dimény Levente, Balogh Attila, Csatlós Lóránt, Tasnádi Sáhy Noémi, Ababi Csilla, Szotyori József, Szabó Eduárd, Gajai Ágnes, ifj. Kovács Levente, Fábián Enikő, Tóth Tünde, Dobos Imre, Trabalka Cecília, Kocsis Gyula, Pitz Melinda, Sebestyén Hunor, Kiss Csaba, illetve Nagy Tímea, Naphegyi Boldis Zsuzsanna, Zsisku Eliza.

Rendező: Gothár Péter, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas
Dramaturg: Kárpáti Péter
Díszlettervező: Gothár Péter
Jelmeztervező: Tihanyi Ildikó
Zene: Selmeczi György
Díszlet- és jelmeztervező asszisztens: Szőke Zsuzsa
Ügyelő: Joó Emília
Súgó: Körner Anna