Dombok mögötti élet

A hajdanvolt érmelléki mocsárból szelíd szirénként kiemelkedő domboknál megtorpan a nyargaló pusztai szél, akárcsak a magyar hegemónia. Az ökörnyelvnyi széles földsáv még őrzi a csíkászok ivadékait, de alig néhány tíz kilométernyire már bomlik az egyensúly, telepesek teremtik a számunkra nem túl hízelgő etnikai arányt. A dombok rejtekében nem könnyű a megmaradás, a mégis helyben maradók még több érzéssel vallják: „Erős vár a mi Istenünk”.

Margitta és Érszőllős között balra vezet a kövesút Krasznaszolnokháza felé. Tábla jelzi a letérőt, de mi tovább megyünk Érszőllősre. Az Illyés házaspár szívélyesen fogad a református parókián, a férj, Tamás hamarosan átenged feleségének, Zsuzsanna asszonynak, akivel a papi irodában ismerkedünk. A három gyermekkel megáldott család legkisebbike nyűglődik, lázas, az édesapa gondjaiba veszi.
Zsuzsanna a kárpátaljai Nagydobronból jelentkezett a kolozsvári Protestáns Teológiára. Nem volt számára teljesen idegen a környezet, habár hallomásból, de már kialakult benne némi kép az itteni életformáról, az emberek habitusáról nővére révén, aki szintén lelkipásztornak tanult Kolozsváron. Teológiai tanulmányait megelőzően egy hároméves katekétaképzésen vett részt, majd egy évig a nagydobroni gyülekezetben a fiatalok lelki életét istápolta. Szülőfaluja a maga hatezer lakosával Kárpátalja legnagyobb színmagyar községe, ahol a tiltások ellenére kemény makacssággal őrizték református hitüket. Az államhatalom számon tartotta, ki jár templomba, a tanárok a faluban cirkálva még azt is meglesték, hogy melyik diákjuk vesz részt a karácsony esti kántáláson. „A sztálini örökség kellős közepében nőttünk fel, úgy érzem, nehezebb volt egyenes derékkal magyarnak lenni, mint Erdélyben” – véli vendéglátóm.
Az ideológiai nevelésen túl hadgyakorlatokat tartottak az iskolában, a hős szovjet elvtársakra mint követendő példákra gyerekként valósággal felnéztek. Naponta ezt sulykolták beléjük, teljes gőzzel folyt az agymosás. Ilyen körülmények között a magyarok még inkább összezártak, az egyház volt az a közösség, ahol csírányi esélyét látták a megmaradásnak.
Bár a két erdélyi egyházkerület támogatta az elszakadt részekről teológián tanulókat, a hatályos törvények viszont megnehezítették az itt-tartózkodást, félévente kellett hosszabbítani az engedélyeket. Hazajárni is csak ritkán lehetett, mert ha egyszer átlépték a határt, a tartózkodási engedély elveszítette érvényességét, és lehetett újra kezdeni az engedélyszerzési procedúrát. A bürokratikus ügyintézés ellenére a kisebbségi létből egy másik hasonló kisebbségi létbe kerülés a fiatal papnövendék számára az otthonosság érzését nyújtotta már az első pillanattól. „Barátságosak az erdélyi emberek” – sommáz Zsuzsanna. Olyannyira, hogy élete párját is itt találta meg, szilágysomlyói születésű férje egy évvel fölötte járt a teológián.
A család előbb a Szatmár megyei Kismajtényba került, majd pedig a férj az érszőllősi gyülekezet pásztorlását vállalta el. A teológia elvégzése után közel tíz évig nem szolgálhatott lelkészként, 2009-ben keresték meg a szolnokháziak és hívták meg lelkipásztoruknak. Így lett az Érmelléki Református Egyházmegye legkisebbik gyülekezetének a lelkipásztora, ahová hosszú időre nem merészkedett főállású papnak senki. Többnyire más gyülekezetből be-beszolgált valaki, vagy pedig teológiai hallgatók szólták az igét.
Sokat sejtető adat, hogy 15 év alatt 17 palástos fordult meg a gyülekezetben. El is terjedt a mondás, miszerint aki éhen akar halni, az menjen Szolnokházára papnak. A fiatal papnő elsődlegesen a szolgálat felelősségére gondolt, így nemcsak a „túléljük valahogy” pesszimizmusával vetette bele magát a 44 tagú gyülekezet pásztorlásába, hanem a lelki épülésen túl a kis közösség anyagi gyarapodásán is munkálkodott, amire ráadásként a tucatnyinál alig több lélekszámú sándorfalvi gyülekezetet is megkapta.
Lassan döcögünk a kövesúton, csak az irányjelző tábla, no meg a tiszteletesnő szavában bízva nem fordulunk vissza, mert jól tudjuk, hogy a dombok között van a rejtőzködő falucska, Szolnokháza. Előbb jobb oldalt sejlik fel az egyik templom tornya, majd ellenkező irányban a többi, mígnem teljesen kitárulkozik természet adta szépségében. Még így a lagymatag, hó nélküli télben is békességet áraszt a mély völgy, a dombok szelíden ívelt vonulata. El is hiszem Nagy Jánosnak, a falu érdekeit az érszőllősi önkormányzatban képviselő tanácstagnak, hogy az utóbbi időben egyre több idegen vásárol házat a faluban, van közöttük, aki csak a hétvégét tölti itt, de olyan is akad, aki végleg otthonra lelt Szolnokházán. Érdekes kontrasztot alkotnak a faluban a még malterszagú házak és a kidőlt kerítésű, lakatlan porták. Élet és elmúlás, jövő és múlt metszéspontjai.
Nagy János évtizede abbahagyta a gyári munkát, 25 hektáros gazdaként igyekszik eltartani a családját. Míg ő a barázdát szeli traktorával, addig felesége a margittai piacon árulja az öt tehén adta tejet, túrót, tejfölt. A tanácsos, aki a gyülekezet presbitere is, büszkén újságolja, hogy a templom mellé sikerült egy szép kiállású gyülekezeti termet is felhúzniuk, berendezniük. A templom szomszédságában lévő iskola és kultúrház az egyház földjére épült, abban reménykednek, hogy a területért kapnak némi kárpótlást, abból felújíttatnák az istenházát. Emellett földjük is van a reformátusoknak, az után is befolyik némi pénz a közösbe.
A falu lélekszáma a kétszázhoz közelít, valamivel több a magyar, mint a román. Cigány viszont egy sincs a faluban, heccelik is őket, hogy milyen falu az, amelyik nem bír eltartani egyetlen romát sem. Felekezet viszont négy is van, a református mellett római katolikus, görögkeleti és ortodox liturgia szerint folynak az alkalmak.
A tanácsos örül, hogy bár kevesen vannak, de nincsenek magukra hagyva. Sikerült a falu utcáit lekövezniük, nem sokára beindul a vízhálózat és a szennyvízelvezető-rendszer kiépítése. Az oktatással vannak gondok, hisz nincs magyar nyelvű tanítás az egy tanerős iskolában. Nagy mégis optimista, úgy érzékeli, egyre több fiatal keresi szülőfalujában a boldogulását. Az ő lánya egyetemen tanul tovább, míg fia tőle lesi el a gazdálkodás minden csínját-bínját.
A falu szélén gyorsan kanyarog a megduzzadt patakocska, hangos csobogással riasztani próbálja a köddel közelgő estét. A dombok mögött felgyúlnak a fények, az aszfaltúton suhanó autókban ülők mit sem sejtenek erről.