Élesd és vidéke

Emelt fővel távozik a politikából

LÉTAI ZOLTÁN tizenhat éven keresztül töltötte be Élesd alpolgármesteri tisztségét. A júniusi helyhatósági választásokon egészségi állapota miatt már nem indult. Vele beszélgettünk munkájáról, terveiről, a kisebbségi létben való tisztségvállalás mikéntjéről.

Az ellenreformáció úttörője (2.)

TELEGDI MIKLÓS (Mezőtelegd, 1535 – Nagyszombat, 1586) a nagyszombati papnevelő tanára, pécsi püspök, esztergomi érseki helynök, nyomdaalapító, hitszónok és hitvitázó, a magyar értekező próza jeles képviselője, Pázmány Péter kiemelkedő elődje a katolikus egyház megújulási törekvéseiben. A felsorolás korántsem teljes.

Tért nyert Élesden a hagyományos íjászat

Jó néhány évvel ezelőtt az élesdi Ifjúsági Napokon tartott bemutatójukon figyeltem fel a helyi íjászcsapatra. A Pusztai Farkasok Sólyom Nemzetsége a városhoz közeli Sólyomkővárra utaló nevet visel. A csapat vezetője LÉTAI ZOLTÁN alpolgármester.

Az ellenreformáció úttörője (1.)

TELEGDI MIKLÓS (Mezőtelegd, 1535 – Nagyszombat, 1586) a nagyszombati papnevelő tanára, pécsi püspök, esztergomi érseki helynök, nyomdaalapító, hitszónok és hitvitázó, a magyar értekező próza jeles képviselője, Pázmány Péter kiemelkedő elődje volt a katolikus egyház megújulási törekvéseiben. A felsorolás korántsem teljes.

Készül Rév értéktára

Régóta tartó kapcsolat újabb állomásaként a Pro Rév Egyesület és Hajdúszoboszló önkormányzata együtt pályázott és nyert a révi értéktár létrehozására. A kutató, gyűjtő, tudományos leíró munkát a fürdőváros Bocskai István Múzeuma irányítja.

Bem hadnagya, Garibaldi őrnagya (2.)

PAVEL PAPP DE POPA, Bihar vármegye báródsági kerületének szülötte (Báródbeznye, 1827 – Chiavari, 1908) négy országot átfogó, rendhagyó katonai pályafutását az 55. bihari honvéd gyalogzászlóalj őrmestereként kezdte, s az olasz hadsereg vezérkari tábornokaként fejezte be.

Hűség-díj Sorbán Mihálynak

Otthonában vehette át az idei kitüntetett az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Hűség-díját. Az örvéndi SORBÁN MIHÁLY a 90-es években Alsólugas alpolgármestere volt.

Feketeerdő összetart az üveggyár nélkül is

A Réz-hegységben, a Bisztra-patak völgyében fekszik Feketeerdő, 19 kilométerre Élesdtől, közigazgatásilag a városhoz tartozik. A települést két irányból is meg lehet közelíteni. Élesd felől ma már aszfaltos úton juthatunk el a magaslaki eltérőig, ahol három irányba ágazik el az út.

A párbeszéd községe a Sebes-Körös mentén

Örvéndről az első írásos feljegyzés a XIII. század végéről származik. A Nagyvárad–Kolozsvár országút mentén fekvő település közigazgatásilag Alsólugoshoz tartozik.

Magyarul és szlovákul miséznek Telegden

Tizenöt éve szolgál Mezőtelegd római katolikus plébániáján VILCSEK FERENC tisztelendő. Az elhivatásról, a szórványközösségek fogyásáról, illetve a kétnyelvű gyülekezet életéről beszélgettünk vele.

Oldalak