Élesd és vidéke

Perelnek a pénzügyi palotáért

Az új demokrata–liberális párti megyei önkormányzati képviselő eskütételével kezdődött a Bihar megyei tanács júliusi rendes ülése. Első ízben elnökölt munkaülést az új megyei vezetőség: CORNEL POPA tanácselnök (középen), IOAN MANG és KISS SÁNDOR alelnök.

Gyülekezeti házat avattak Élesden

Találkozás hétvégéje címmel tartalmas rendezvényt tartottak a múlt héten Élesden, ebből az alkalomból avatták fel a város reformátusainak gyülekezeti házát.

Vadászat a millennium korában

Riporteri forgolódásaim közben terelődött a figyelmem Bihar megye egyik jobb sorsot érdemlő műemlékére, a Zichyek hajdani magaslaki vadászkastélyára. A napjainkban Poiana Florilor helynéven emlegetett impozáns épület – mint megannyi nagyúri lak – sorsa igen hányatott volt.

Emlékművet avattak Telkiben

Falunapot tartottak vasárnap Mezőtelkiben, melynek keretében felavatták a világháborúban elesettek emléktábláját is magába foglaló új emlékművet.

Élesdi táncosok vendégségben

A magyarországi Bocskaikert Jövőjéért és Felemelkedéséért Alapítvány VIII. alkalommal szervezett hagyományőrző rendezvényt Szent Iván napja tiszteletére.

Tiszteletadás és emlékezés

Istentiszteleten, ünnepi beszédekkel, kulturális műsorral, koszorúzással és hadtörténeti kiállítással emlékezett Élesd város magyarsága az elmúlt ezredév mindazon magyar hőseire, akik a haza szabadságáért és függetlenségéért, a nemzet fennmaradásáért ontották vérüket vagy áldozták életüket.

Változatos iskolahét Élesden

A Constantin Şerbanról elnevezett nyolcosztályos iskolában tanórákon és osztálytermen kívüli ismeretszerző alkalmakat szerveztek a diákoknak a tanintézet hetében, május végén.

Aikidovizsga és -bemutató

Véget ért az élesdi Constantin Şerban Nyolcosztályos Iskola és a békéscsabai Viharsarok Budo Sportegyesület harmadik éve futó közös projektje, az Aikido mindenkinek.

Megismételhető-e a csoda?

Örvénd, egészen pontosan Alsólugas község azon települések sorába tartozik, ahol négy esztendeje meglepő eredmény született, hiszen annak ellenére, hogy a lakosságnak csupán egyötöde magyar nemzetiségű, az RMDSZ-jelöltje, Sorbán Levente lett a polgármester. Sokan reménykednek abban, hogy a csoda június 10-én megismételhető.

Svájci hangulat Élesden

A Művészetek Menedzsmentjéért Egyesület (AMA) által kezdeményezett, A világ a te iskoládban elnevezésű projektbe bekapcsolódott az élesdi Constantin Şerban Nyolcosztályos Iskola is Svájc a mi iskolánkban című projektjével.

Oldalak