Margitta

A gumidoktor

Mindannyian, akik valamilyen járművel közlekedünk, előbb vagy utóbb rászorulunk a gumijavítók segítségére. Margitta városában többen is vannak, MIKÓ SÁNDORT mutatjuk be az olvasóknak.

Margittai templombúcsú Nagyboldogasszony napján

A margittai római katolikus kistemplomot Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel, így búcsúünnepe augusztus 15-én van. Ez a nap Szűz Mária mennybevételének napja, mely a katolikus vallás egyik legősibb és legnagyobb ünnepe.

Egymást segítve érvényesülnek

A margittai Sas testvérek példát mutatnak testvéri szeretetből, önzetlenségből, egymás kölcsönös segítéséből. Ezeknek az erényeiknek köszönhetően hozták létre vállalkozásaikat, s azok tisztességes megélhetést nyújtanak számukra.

Iskolatalálkozó Margittán

Két margittai véndiák 2011-ben gondolt egy nagyot, és megszervezték a magyar iskolában az Iskolatalálkozót. Mottójuk: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.” (Wass Albert). Az idén is megtartották a kétnapos bulit.

Fotós utazás a jubileum alkalmából

Július elején ünnepelte negyedszázados fennállását a nagyváradi Euro Foto Art Galéria. Az évforduló alkalmából nemzetközi fotóművészeti alkotótábort szerveztek, melynek megnyitója július 3-án a félixfürdői Crișana szállóban kialakított galériájukban volt.

In memoriam Moka Béla

Derült égből villámcsapásként ért bennünket a hír: meghalt Moka Béla. Egy ilyen életerős, örökmozgó, örökké tenni és adni akaró, minden nehézséggel dacoló ember, mint ő, hogyan távozhat el csak úgy, búcsú nélkül, váratlanul.

Ünnepelt a margittai katolikus közösség

Június 28-án az Árpád-házi Szent Margit templomban megtartott ünnepi szentmise keretében részesülhetett először az áldozás szentségében 32 katolikus fiatal - 13 leány és 19 fiú - Margittán.

Szomszédnéniék a Szabadság Feszten

Azért, hogy a Szabadság Feszten mindenki érezze, neki is vannak rekeszizmai, neves humoristák lépnek majd fel, hogy próbára tegyék azokat. Ott lesz például Margittán a nemrégiben Karinthy-gyűrűvel kitüntetett SZOMSZÉDNÉNI PRODUKCIÓS IRODA is.

Szezonkezdés Margitta városi strandján

Bár nehezen akarta megmutatni magát az igazi tavasz, a margittai szabadidőközpont legnagyobb részét kitöltő Városi Strandon készültek a május 1-jei nyitásra. Igyekeztek vonzóbbá tenni, több vendéget odacsalogatni, kellemes, tartalmas kikapcsolódást kínálni az odalátogatóknak.

Oldalak