emlékmű

A reformáció emlékművét avatták fel Margittán

A margittai műemlék református templom kertje Petőfi és Ady mellszobrának, világháborús emlékműnek, fala pedig emléktábláknak ad otthont. Október havában a reformáció 500. évfordulójának jegyében újabb emlékművet állítottak a templom bejáratának közelében.

Pogány jelkép a reformáció ünnepén

Turulmadár szállt október közepén az érmihályfalvi református templomkertben kialakított nemzeti összetartozás emlékhelyére. A szent koronán álló fehér kőmadarat – a marosvásárhelyi Miholcsa József alkotását – papi áldás kíséretében avatták fel.

Nyolcszáz éves múltú mártírfalu Dél-Biharban

Mezőbikácsot a Nagyvárad–Arad országúton lehet megközelíteni. Várad felől Gyapjú után balra letérve a római katolikus temploma adhat irányt, hiszen tornya már legalább tíz kilométer távolságról jól kivehető.

Pályi napok emlékműavatással

Istentisztelettel, második világháborús emlékmű avatásával kezdődött június utolsó szombatján délután Hegyközpályi község kétnapos ünnepe.

Összefogás az emlékgúláért

Az Isonzó mellett, Doberdó vidékén, a mai Szlovéniában található San Gabriele-hegyen épített, most romokban heverő I. világháborús emlékmű felújításáért polgári összefogásról állapodott meg négy város – köztük Nagyvárad – küldöttsége idén január 19-én Székesfehérváron.

Hadisír-gondozás itt és ott

Szlovéniában állami rendezvényen, számos külföldi meghívott jelenlétében emlékeztek meg november 10-én az I. világháborúban az Isonzó folyó felső folyásánál, a Júliai-Alpokban dúlt csatákban elesettekről.

Vasvári, aki összeköt… – Magyarországi látogatók az érköbölkúti emlékműnél

Budapesti újságírók egy csoportja látogatott el az elmúlt napokban az érköbölkúti Vasvári-emlékműhöz. A dolognak az adott időszerűséget, hogy a legendás ’48-as hős július 6-án lelte halálát a Havasnagyfalu határában túlerővel vívott küzdelemben. A küzdelemben az egykor Érköbölkúton szerveződött szabadcsapat nagy része is hősi halált halt.

Emlékművet avattak Telkiben

Falunapot tartottak vasárnap Mezőtelkiben, melynek keretében felavatták a világháborúban elesettek emléktábláját is magába foglaló új emlékművet.

Tiszteletadás és emlékezés

Istentiszteleten, ünnepi beszédekkel, kulturális műsorral, koszorúzással és hadtörténeti kiállítással emlékezett Élesd város magyarsága az elmúlt ezredév mindazon magyar hőseire, akik a haza szabadságáért és függetlenségéért, a nemzet fennmaradásáért ontották vérüket vagy áldozták életüket.

Emlékmû az élet igazi gyõzteseinek

Hende Csaba magyarországi honvédelmi miniszter jelenlétében és közreműködésével felavatták Belényesben vasárnap azt az emlékművet, amelyet annak a tíz magyar honvédnak a tiszteletére emeltetett az RMDSZ megyei és helyi szervezete együtt a történelmi magyar egyházakkal, akik a második világháború idején, 1944-ben a dél-bihari városban vesztették életüket.