épített örökség

Évfordulós épületek

Ebben az évben két jelentős váradi szecessziós stílusú ingatlan építésének a 110. évfordulójára emlékezhetünk. Egy harmadikat pedig 120 éve emeltek a historizmus jegyében.

Jubilál az egykori huszárlaktanya

Százhuszonöt éve adták át az Aradi út elején levő egykori huszárlaktanyát. Ez volt a kezdet, a szomszédságában további kaszárnyák épültek a tüzéreknek és a honvéd lovasságnak.

A magyar építészet nagymestere (3.)

A Bihar megyei Rév szülötte, Jakab Dezső – alkotótársával, Komor Marcell-lel – a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország tizenöt városának több mint félszáz középületét és bérpalotáját álmodta meg az általuk európai szintre emelt, legnagyobb hatást elért nemzeti szecesszió jegyében.

A magyar építészet nagymestere (2.)

Bihar megyei Rév szülötte, JAKAB DEZSŐ – párban elválaszthatatlan alkotótársával, Komor Marcell-lel – a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország tizenöt városának több mint félszáz középületét és bérpalotáját álmodta meg, az általuk európai szintre emelt, legnagyobb hatást elért nemzeti szecesszió jegyében.

A magyar építészet nagymestere (1.)

A Bihar megyei Rév szülötte, JAKAB DEZSŐ – párban elválaszthatatlan alkotótársával, Komor Marcell-lel – a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország tizenöt városának több mint félszáz középületét és bérpalotáját – közöttük Várad emblematikus Fekete Sas Szállodáját – álmodta meg az általuk európai szintre emelt, legnagyobb hatást elért nemzeti szecesszió jegyében.

Kék macska a vendéglő cégtábláján

A XIX. és XX. század fordulóján Nagyvárad bővelkedett jobbnál jobb vendéglőkben. Közöttük is talán a legnagyobb népszerűségnek a kisvendéglők örvendtek. Ilyen volt a Kék Macska is.

Ami a könyvből kimaradt

Legújabb Régi képeslapok, régi történetek című kötetemben Nagyvárad-Újvárost mutattam be. De azóta is gyűltek újabb képeslapok. Ezekből adok közre most kettőt.

Amit a színházról tudni illik

A nagyváradi eklektikus építészet egyik legszebb példája a színház épülete. Legdíszesebb része a neoklasszicista főhomlokzat, a főtengely kiemelésére a középrész elé nyílt oszlopos csarnokot – portikuszt – tervezett a bécsi Fellner és Helmer cég, háromszögű oromzattal, azaz timpanonnal.

Oldalak