Nagyvárad

Az új szerep is a művészeté

MELEG VILMOS, Nagyvárad ismert színművésze szerepkört váltott: az induló évadtól ő az Állami Filharmónia igazgatója a nyugdíjba vonult Tódor Albert után. Nem ismeretlen számára az intézményvezetés, hiszen öt év társulatirányítást követően hét évig volt a színház élén, de a színpad és a hangversenypódium mégis különbözik egymástól. Ennek ellenére bizakodva kezdi a munkát, hisz úgy látja, ha más múzsák hatáskörébe is tartoznak, az új szerep is a művészeté marad.

Eddig minden jó irányba haladt

Elmondása szerint TASNÁDI-SÁHY NOÉMI eddigi döntéseit ösztönszerűen hozta, úgy érzi, egyetlen lépése volt előre megfontolt: az, hogy a nagyváradi Szigligeti Színházhoz szerződött. Nem bánta meg, épp ellenkezőleg, hisz úgy érezte, hazajön. Most kezdi itt az ötödik évadját.

Sikeres táncfesztivált zárt a Szigligeti Színház

Teltházas közönség előtt búcsúzott a XIII. EHTET - Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója: a hat felnőtt- és gyermekelőadást, színháztechnikai és alkotói workshopot, szakmai kerekasztal-beszélgetéseket, tárlatnyitót, koncertet, illetve táncházakat magába foglaló négynapos rendezvény házigazdája a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese volt.

Megkezdődött a táncosok találkozója Váradon

Táncos-zenés villámcsődülettel, tárlatnyitóval és a házigazda Nagyvárad Táncegyüttes Barbárok című mozgásszínházi előadásával kezdődött el a XIII. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója (EHTET).

Hivatásos néptáncegyüttesek fesztiválja Váradon

Tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója. A vándorfesztivál házigazdája ezúttal október 12–15. között a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese.

Bábos találkozó Nagyváradon

Október 2–7. között zajlik Nagyváradon a Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja. A találkozót harmadik alkalommal szervezte meg a Szigligeti Színház Lilliput Társulata.

A Rhédeyek Váradon (3.) – Id. Rhédey Ferenc várkapitány

A váradi kapitány Báthori Gábor tragikus elhunytáig megmaradt a fejedelem hűségén. Sógora, Bethlen Gábor trónra lépése után Erdély új urának legfontosabb támasza lett. A két férfiú vállvetve védte meg Végvárad erősségét a prágai udvar követelőzései ellen.

Jubilál az egykori huszárlaktanya

Százhuszonöt éve adták át az Aradi út elején levő egykori huszárlaktanyát. Ez volt a kezdet, a szomszédságában további kaszárnyák épültek a tüzéreknek és a honvéd lovasságnak.

A Nagyváradi Állami Filharmónia októberi műsora

A koncerteket csütörtökönként este 7-től a filharmónia Bartók–Enescu termében tartják, a bérletek érvényesek, jegyek a filharmónia székhelyén (Szilágyi Dezső, ma Moscovei utca 5. szám) válthatók hétköznapokon 11–16 óra között.

Hamarosan kezdődik a Holnap Feszt

Ötödik alkalommal jelentkezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Várad kulturális folyóirat közös társművészeti rendezvénye, a Holnap Feszt, amelynek valamennyi programjára szeretettel várják az érdeklődőket szeptember 21-23. között.

Oldalak