Nagyvárad

Sikeres táncfesztivált zárt a Szigligeti Színház

Teltházas közönség előtt búcsúzott a XIII. EHTET - Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója: a hat felnőtt- és gyermekelőadást, színháztechnikai és alkotói workshopot, szakmai kerekasztal-beszélgetéseket, tárlatnyitót, koncertet, illetve táncházakat magába foglaló négynapos rendezvény házigazdája a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese volt.

Megkezdődött a táncosok találkozója Váradon

Táncos-zenés villámcsődülettel, tárlatnyitóval és a házigazda Nagyvárad Táncegyüttes Barbárok című mozgásszínházi előadásával kezdődött el a XIII. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója (EHTET).

Hivatásos néptáncegyüttesek fesztiválja Váradon

Tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója. A vándorfesztivál házigazdája ezúttal október 12–15. között a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese.

Bábos találkozó Nagyváradon

Október 2–7. között zajlik Nagyváradon a Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja. A találkozót harmadik alkalommal szervezte meg a Szigligeti Színház Lilliput Társulata.

A Rhédeyek Váradon (3.) – Id. Rhédey Ferenc várkapitány

A váradi kapitány Báthori Gábor tragikus elhunytáig megmaradt a fejedelem hűségén. Sógora, Bethlen Gábor trónra lépése után Erdély új urának legfontosabb támasza lett. A két férfiú vállvetve védte meg Végvárad erősségét a prágai udvar követelőzései ellen.

Jubilál az egykori huszárlaktanya

Százhuszonöt éve adták át az Aradi út elején levő egykori huszárlaktanyát. Ez volt a kezdet, a szomszédságában további kaszárnyák épültek a tüzéreknek és a honvéd lovasságnak.

A Nagyváradi Állami Filharmónia októberi műsora

A koncerteket csütörtökönként este 7-től a filharmónia Bartók–Enescu termében tartják, a bérletek érvényesek, jegyek a filharmónia székhelyén (Szilágyi Dezső, ma Moscovei utca 5. szám) válthatók hétköznapokon 11–16 óra között.

Hamarosan kezdődik a Holnap Feszt

Ötödik alkalommal jelentkezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Várad kulturális folyóirat közös társművészeti rendezvénye, a Holnap Feszt, amelynek valamennyi programjára szeretettel várják az érdeklődőket szeptember 21-23. között.

A juharfa illetősége

Ha nem is állandóan szerepel az égetően fontos ügyeink listáján, de szűnni nem akaróan foglalkozunk az utcánkban lévő fák sorsával. Kezdetben volt a gesztenyefákat támadó, aknázómolynak mondott kártevő, ami ellen radikális támadást indítottak az illetékesek: kivágták a fákat.

Szerencsés szerepekben

HUNYADI ISTVÁNT a Liliomfi címszerepében ismerte meg a nagyváradi közönség, és annyira meg is szerette, hogy nemsokára közönségszavazattal rá osztották a színház névadójára emlékező Szigligeti darab főszerepét. Hamar megtalálta helyét a társulatban, az elmúlt évadban pedig már mint a nagy sikerű Bányavirág előadás rendezője is bemutatkozott.

Oldalak