Nyelvőrségen

December az ünnepek hónapja

„Kifelé az évnek a szekere rúdja, / Pályáját a nap is csak robotban futja, / Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse, / Ahol a reggel van, ott a dél, az este.” Arany Jánosnak e sokatmondó versszakával búcsúzunk ettől az esztendőtől, amely éppen az ő világra jövetelének kétszázadik jubileumára emlékeztette a kerek világ magyarságát.

Egyes család- és keresztnevek helyesírása

Tanítványaim füzeteit javítva s a körülöttem megszólaló felnőttek beszédét hallgatva olykor arra figyelek föl, hogy egyes – főleg nemesi eredetű – családok nevét helytelenül írják vagy ejtik ki. Gyakorta így jár a „legnagyobb magyar”, azaz Széchenyi István. Nevében az első é-n vessző szerepel, ám a másodikon nem. Sajnos, gyakorta halljuk így emlegetni: Széchenyi, noha valójában két é hangot kell kiejtenünk.

Dél-bihari ragadványnevek

„Azt az egyet meg kell adni, / Hogy a Szűcs György falujában / Könnyű volt eligazodni: / Mivel ottan minden ember / Névhez jutott könnyű szerrel / Azon felül, mit az apja / Adott neki, meg a papja.” Arany János e sorokkal mutatta be humoros elbeszélő költeményének, A bajusznak a hősét, akinek – nagy bánatára – nem serkent ki a bajsza, s ennek folytán a falubeliek egy számára sértő névvel szólongatták.

A személynevek keletkezése

Úgy vélem, hogy az utóbbi három közlésemben a földrajzi fogantatású névszóknak lényeges nyelvtani vonatkozásait papírra vetettem. Azonban az ezt követő töprengésem nyomán hiányérzet fogalmazódott meg bennem. Már korábban ildomos lett volna a személynevek születéséről szólanom. Hát üsse kő, nem halasztom tovább.

Folytatjuk nyelvészeti kirándulásunkat

Az előző havi közlésemben hazai és külhoni városokat kerestünk fel ama céllal, hogy a nevezetteket anyanyelvi ragjainkkal gazdagítsuk. Befejezésként a hol? s a hova? kérdésre válaszoló ragok szabályával ismerkedtünk meg. Íme, a helyes megoldást szemléltető példák. – Hol nyaraltál az idén? – Szlovákiában, Pozsonyban. – És most hova utazol? – Haza, Nagykárolyba.

A földrajzi nevek helyesírásáról

Reánk köszöntött a nyár, a pihenés, a szórakozás és nem kevésbé az utazások évszaka. Ez utóbbival együtt jár a soha nem látott hazai tájak fölkeresése, sőt mind többek számára a szomszédos, esetleg távoli országok hegyeinek, völgyeinek a bejárása, a városaival, helységeivel való ismerkedés. A társas együttlét megannyi eszmecserére nyújt alkalmat, s a beszélgetés során olykor nyelvhelyességi gondjaink támadnak. Az alábbiakban ezek egyikét-másikát kívánom nyelvi szempontból elemezni.

Arany János nyelvi szellemessége

Múlt havi írásomra – váratlanul – több visszajelzést kaptam. Szerzőik arra biztattak, hogy ne csak a nyelvi hibákat pécézzem ki, hanem szóljak a beszédünkbe lopakodó humorról is. Hát, üsse kő! Megteszem. Csupán azt bocsátom előre, hogy az Arany János iránti emlékezés nem szűkíthető a születésnapi eseményekre. Irodalmi nagysága, nemzeti jelentősége esztendőnyi számontartásra kötelez bennünket.

Az egykori s a mostani helyesírásról

Változást sejtető címünk már előlegezi azt, hogy anyanyelvünk szókincse emberöltőnként változik. Egyes szavak kihalnak, mások születnek, keletkeznek. Példaként az ünnepelt és ünneplendő Arany Toldijából idézek.

Kisgyermekekhez is szól Arany János

Arany János születésének 200. évfordulójára készülve önmagam számára tettem föl a kérdést, hogy eleddig miért nem szóltam költőnknek a gyermekvilághoz fűződő kapcsolatáról. Töredelmesen bevallom: a nyelvművelő rovatban – sajnos – erre még nem kerítettem sort.

Ez is helyes, az is jó (3.)

Rovatunk előző, rokon tárgykörű tájékoztatója szavaink helyes használatára ösztönözte olvasóinkat. Mivel egyik közismert szólásunk határozottan arra int, hogy „három a magyaré!”, e kívánalmat úgy igyekszem teljesíteni, hogy mielőtt ettől az esztendőtől elbúcsúznánk, újból e nyelvi jelenséggel foglalkozom. Ezt annál inkább kívánatos megtennünk, mert jócskán beszédünkbe, írásunkba iktatunk olyan szavakat, amelyek egymáshoz igen-igen hasonlítanak, ám értelmük eltérő.

Oldalak