Dánielisz Endre

December az ünnepek hónapja

„Kifelé az évnek a szekere rúdja, / Pályáját a nap is csak robotban futja, / Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse, / Ahol a reggel van, ott a dél, az este.” Arany Jánosnak e sokatmondó versszakával búcsúzunk ettől az esztendőtől, amely éppen az ő világra jövetelének kétszázadik jubileumára emlékeztette a kerek világ magyarságát.

Egyes család- és keresztnevek helyesírása

Tanítványaim füzeteit javítva s a körülöttem megszólaló felnőttek beszédét hallgatva olykor arra figyelek föl, hogy egyes – főleg nemesi eredetű – családok nevét helytelenül írják vagy ejtik ki. Gyakorta így jár a „legnagyobb magyar”, azaz Széchenyi István. Nevében az első é-n vessző szerepel, ám a másodikon nem. Sajnos, gyakorta halljuk így emlegetni: Széchenyi, noha valójában két é hangot kell kiejtenünk.

A személynevek keletkezése

Úgy vélem, hogy az utóbbi három közlésemben a földrajzi fogantatású névszóknak lényeges nyelvtani vonatkozásait papírra vetettem. Azonban az ezt követő töprengésem nyomán hiányérzet fogalmazódott meg bennem. Már korábban ildomos lett volna a személynevek születéséről szólanom. Hát üsse kő, nem halasztom tovább.

A földrajzi nevek helyesírásáról

Reánk köszöntött a nyár, a pihenés, a szórakozás és nem kevésbé az utazások évszaka. Ez utóbbival együtt jár a soha nem látott hazai tájak fölkeresése, sőt mind többek számára a szomszédos, esetleg távoli országok hegyeinek, völgyeinek a bejárása, a városaival, helységeivel való ismerkedés. A társas együttlét megannyi eszmecserére nyújt alkalmat, s a beszélgetés során olykor nyelvhelyességi gondjaink támadnak. Az alábbiakban ezek egyikét-másikát kívánom nyelvi szempontból elemezni.

Arany költői nyelvének gazdagsága

„Arany János az a magyar író, aki a legmagyarabbul írt, akinek költői kifejezési eszköze mindeddig a legmagasabb szintre emelkedett.” (Lőrincze Lajos)

Arany János nyelvi szellemessége

Múlt havi írásomra – váratlanul – több visszajelzést kaptam. Szerzőik arra biztattak, hogy ne csak a nyelvi hibákat pécézzem ki, hanem szóljak a beszédünkbe lopakodó humorról is. Hát, üsse kő! Megteszem. Csupán azt bocsátom előre, hogy az Arany János iránti emlékezés nem szűkíthető a születésnapi eseményekre. Irodalmi nagysága, nemzeti jelentősége esztendőnyi számontartásra kötelez bennünket.

Az egykori s a mostani helyesírásról

Változást sejtető címünk már előlegezi azt, hogy anyanyelvünk szókincse emberöltőnként változik. Egyes szavak kihalnak, mások születnek, keletkeznek. Példaként az ünnepelt és ünneplendő Arany Toldijából idézek.

Kisgyermekekhez is szól Arany János

Arany János születésének 200. évfordulójára készülve önmagam számára tettem föl a kérdést, hogy eleddig miért nem szóltam költőnknek a gyermekvilághoz fűződő kapcsolatáról. Töredelmesen bevallom: a nyelvművelő rovatban – sajnos – erre még nem kerítettem sort.

Arany Jánosra emlékezve

Világra jöttének kétszázadik évfordulójára készülve, szűkebb hazájában, szép Biharországban, e rovatban is feltétlenül meg kell emlékeznünk Arany Jánosról. Erre kötelez rangja, epikusi kiválósága s ama vitathatatlan tény, hogy ő nem csupán az egyik legnagyobb művésze nyelvünknek, hanem a legtökéletesebb ismerője is.

Ez is helyes, az is jó (3.)

Rovatunk előző, rokon tárgykörű tájékoztatója szavaink helyes használatára ösztönözte olvasóinkat. Mivel egyik közismert szólásunk határozottan arra int, hogy „három a magyaré!”, e kívánalmat úgy igyekszem teljesíteni, hogy mielőtt ettől az esztendőtől elbúcsúznánk, újból e nyelvi jelenséggel foglalkozom. Ezt annál inkább kívánatos megtennünk, mert jócskán beszédünkbe, írásunkba iktatunk olyan szavakat, amelyek egymáshoz igen-igen hasonlítanak, ám értelmük eltérő.

Oldalak