Székelyhíd

Követik a dalos elődöket

A Székelyhídi Férfikórus az Érmellék egyik ismert és elismert kórusa. Alapító vezetője KARANCSI BÉLA mérnök-tanár, aki jelenleg is vezeti és betanítja a dalárdát. Csupán három évre (2001–2004) adta át szerepét a néhai Veres László Zsolt karnagynak.

Esperesi hivatal összefogásból

Pocsolyakerülgetős reggelre ébredt az Érmellék, a nyirkos földek lehelte pára köddé emelkedett délelőttre, hogy aztán mozdulatlan szürkeségbe burkolja a tájat. A letargiába hajló, sárdagasztó ősz ellentéteként a lélek ünnepelt, szárnyalt az ének, pörölyként csapódott az igei üzenet, mely magában hordozta a hálaadást. Az Érmelléki Református Egyházmegye megmaradását mutató tárgyi valóság született, az esperesi hivatal alapkövét tették le Székelyhídon.

Énekelni jó

November utolsó előtti szombatján két Bihar megyei településen is zengett az ének, szólt a nóta. Délelőtt Margittán, az Árpád-házi Szent Margit Templomban a Római Katolikus Püspökség II. Egyházmegyei Kórustalálkozóját rendezték meg, este pedig Székelyhídon a X. Érmelléki Kórustalálkozón találkoztak a karénekesek.

Székelyhídi kaláka

Székelyhídon a Legelőként ismert városnegyed lakói összefogásukról, városszépítő akaratukról tettek tanúbizonyságot.

Énekelni jó

November utolsó előtti szombatján két Bihar megyei településen is zengett az ének, szólt a nóta. Délelőtt Margittán, az Árpád-házi Szent Margit Templomban a Római Katolikus Püspökség a II. Egyházmegyei Kórustalálkozót rendezte meg, este pedig Székelyhídon a X. Érmelléki Kórustalálkozón találkoztak a karénekesek.

Győzelem után, remélt siker előtt

Az ifjúsági sakkolimpia megyei szakaszában minden ellenfelét maga mögé utasította CSER ISTVÁN, a székelyhídi Naturantica egyesület versenyzője, VERES JÁNOS mester tanítványa.

Orvosnő a szülőföld vonzásában

Már nyugdíjas lehetne, de negyvenévi szolgálattal a háta mögött még mindig praktizál SZABÓ ERZSÉBET háziorvos. Székelyhídi otthonában beszélgetünk az eltelt négy évtizedről, a világ gondjairól, az egészségügyről és arról a mind máig gyógyíthatatlan betegségről, amit honvágynak hívunk.

Biztonsági övvel a parlamenti választáson

A székelyhidat és környékét magában foglaló 2. számú egyéni választókerület RMDSZ-es képviselőjelöltje, Szabó Ödön és stábja sorra látogatja reménybeli választóit. Székelyhídon, Szentjobbon, Borson kopogtatott, s Biró Rozália szenátorjelölttel együtt rendezvényen szólalt fel.

Leader-akciók megyeszerte

Az Európai Unió Leader pályázati programjának képviseletében Nagy Máté András és munkatársai vállalkozókkal, önkormányzati vezetőkkel találkoztak Szentjobbon és Székelyhídon.

Oldalak