Nagy tervek a Basti Box háza táján

Egy évvel ezelőtt nagy veszteség érte a nagyszalontai Basti Box Sportklubot Teodor Silaghi edző elhunytával. Az elhivatott versenyzők azonban, edzőjük emlékének is adózva, töretlen lendülettel vágnak neki az új kihívásoknak.

Már január 4-én megkezdődtek az edzések a hajdúvárosi ringben, és két hét intenzív felkészülés után, január 25. és 27. között a magyarországi Xixo Kupa elnevezésű nemzetközi ökölvívótornán vettek részt a nagyszalontai Basti Boksz SK sportolói. A magyarországi megmérettetés után, ahogyan minden évben, az iskolai félévek közötti vakációban edzőtáboroztak a fiatalok. A program célja az ökölvívók testi erőnlétének növelése volt.

Nagyváradon is bokszolnak

Január 14-től immár Nagyváradon is megkezdte működését a Basti Box. A megyeszékhelyi részleg a sportklub és a nagyváradi Iuliu Maniu Görögkatolikus Líceum közötti partnerség révén valósult meg. A váradi gyerekek ingyenes edzéseken vehetnek részt Ioan Florian és Ion Fugaru edzők, illetve Liviu Ban sportoktató felügyeletével.

Emlékverseny az edző tiszteletére

A számos versenyen való részvételnek köszönhetően a Basti Box SK csapata emelt fővel zárhatta a 2018. esztendőt, emellett a klub méltóképpen megemlékezett Teodor Silaghi egykori edzőről. December közepén nemzetközi tornát, az V. Diamante & Box elnevezésű megmérettetést és a Teodor Silaghi Emlékversenyt rendezték meg. A tornán számos hazai és külföldi sportoló vett részt, ezáltal tisztelegtek a nagyszalontai klub alapítója és edzője emléke előtt. Ott volt például Claudiu Râșco, a román ökölvívás aranynemzedékének tagja. Az 1978. augusztus 22-én a máramarosi Jód településen született sportoló 85 mérkőzésből 78-at megnyert. Az esemény másik fontos vendége a nagyváradi Alexandru Balaj volt, ő az egyik elismert erdélyi profi ökölvívóbíró.

A hazai rendezvény után egy nappal a Basti Box SK képviseltette magát a Kolozsváron megrendezett Centenárium Kupa versenyein. Bogdan Cioară (59 kg) és Vincze Zsolt (60 kg) révén két első helyezést gyűjtött be, Alexandru Cantor pedig a második helyen végzett.

2019.03.26
Galéria
A hajdúvárosi ökölvívók csapata
Az emlékverseny kezdete előtt Teodor Silaghi fia, a szintén edző Sebastian idézte fel édesapja alakját
Szalontai bokszolók a kolozsvári versenyen edzőjükkel, Sebastian Silaghival