Elindult a roncsautó-program

Március 15-én elindították az idei roncsautó-programot, ennek keretében a magánszemélyek már beiratkozhatnak autócserére a résztvevő forgalmazóknál, a jogi személyek pedig szeptember 28-áig iratkozhatnak be a programba a Környezetvédelmi Alap bukaresti székhelyén. A program keretében a nyolc évnél régebbi autókat cserélhetik le.

Idén 133 millió lejt különítettek el a programra, és 6500 lej támogatást adnak akkor, ha az új autó széndioxid kibocsátása legtöbb 1300 gramm kilométerenként. További ezer lej támogatást kap az, aki maximum 98 gr/km széndioxid-kibocsátású járművet vásárol és/vagy 1700 lej támogatás adható egy hibridautó megvásárlásához

Újdonságnak számít, hogy a leadott autónak nem kell érvényes műszaki vizsgával rendelkeznie, és ez évtől a mikrobuszokat is lecserélhetik tulajdonosaik. Elektronikus úton ellenőrzik az idei évtől, hogy a jármű adóját befizették-e, a forgalmazóknak pedig a számla kibocsátásától számított 15 napon belül be kell iktatniuk a vásárlást a megfelelő applikációba, a jármű tulajdonosának viszont a számla kiadásától számított 90 napon belül meg kell szereznie az állandó forgalmi engedélyt, ellenkező esetben vissza kell fizetnie a támogatást, áll a Dorin Corcheș alelnök által aláírt közleményben.

 

2018.03.17
Galéria
Kulcsszavak: