Kész a beiskolázási terv

A tanügyminisztériumnak márciusban kellett jóváhagynia a 2019/2020-as tanév beiskolázási terveit. Arról, hogy Biharban hány osztály indul idén ősztől, KÉRY HAJNAL megyei főtanfelügyelő-helyettes tájékoztatott.

A beiskolázási tervben a tavalyival azonos számú osztály indítását kérték, iskolákat nem fenyeget a megszűnés veszélye, az azonban elképzelhető, hogy olyan helyeken, ahol kevés a gyermek, legrosszabb esetben összevont osztályokat indítanak – mondta a főtanfelügyelő-helyettes. Kevés gyermek van például Élesd környékén vagy a Belényesi-medencében, de a beiskolázási tervben egyelőre ott sem vontak össze osztályokat. A szakminisztériumnak március folyamán el kell küldenie vagy a beiskolázási terv jóváhagyását, vagy a módosításokat, majd megjelenik az a füzet, amely tartalmazza a kilencedikeseknek jóváhagyott szakokat.

A beiratkozás először az előkészítő osztályokba kezdődik el, utána az óvodákba, majd amikor véget ér a tanév, az V. osztályba, és rögtön a nyolcadikosok vizsgája utána IX.-be is be lehet iratkozni. A szakiskolákba viszont még a vizsgák előtt be lehet iratkozni, sőt nem is alapfeltétel, hogy a vizsgák sikerüljenek. A szakiskolák túljelentkezés esetén helyi szinten szervezhetnek valamilyen képességfelmérő vizsgát, tájékoztatott Kéry Hajnal.

Többen tanulnak a Bonitasban

A Bonitas Magyar Speciális Oktatási Központot három éve hozták létre, ez az egyetlenegy speciális oktatási intézmény tanít magyarul diákokat, három helyszínen: Nagyvárad mellett Érmihályfalván és Nagyszalontán. „A három városban az iskola elindításakor 96 diákunk volt, jelenleg 145 diákkal számol a beiskolázási terv, tehát látszik, hogy valós igényt elégít ki a Bonitas” – nyilatkozta Kéry Hajnal. Hozzátette: ez az iskola a jövőben valószínűleg még bővülni fog.

A beiskolázási terv szerint 174 magyar nyelvű óvodai csoportot szeretnének indítani, ezek összesen 3376 gyermek befogadására képesek, közöttük vannak vegyes csoportok is. Az elemi oktatásban 334 magyar osztály indul, ami összesen 6176 diák befogadására képes, ezek közül 67 az előkészítő osztály 1352 diák számára. Lesznek összevont elemi osztályok is.

„Ha összehasonlítjuk a számokat, észrevehetjük, hogy a Bihar megyei összdiáklétszámhoz képest az elemi oktatásban a magyar diákok számaránya több mint 21 százalék, ha pedig megnézzük az óvodában a számarányokat, jelen pillanatban nem érjük el a 20 százalékot, de már közel vagyunk hozzá. Ha visszamegyünk 2010-be, az óvodai oktatásban lévő gyermekek aránya 16 százaléknál kevesebb volt. Azóta a magyar óvodai csoportok számát meg tudunk növelni, a magyar gyermekeket be tudtuk iskolázni magyar óvodába, azaz a gyermekeket nem kellett román óvodába íratni, vagy nem maradtak óvodai oktatás nélkül. El kellene még érnünk az elemi oktatásban ma megmutatkozó arányt, tehát van 1,5 százalékos növekedési lehetőségünk ezen a téren” – fejtette ki a főtanfelügyelő-helyettes.

Gimnázium és szakoktatás

A gimnázium alsó tagozatán, azaz az V–VIII. osztályban a magyar diákok aránya 21 százalék fölötti a megyében, 256 osztály indításával 4894 diák befogadására készülnek. Ezekből 66 lesz ötödik osztály (ezek között is vannak összevont osztályok), 1342 diákkal. Kéry Hajnal megjegyezte: itt már egyszerűbb tervezni, mert tudják, hány tanuló végzi el a negyedik osztályt.

Az elméleti és szakközépiskolákban nappali tagozaton 105 osztály indul összesen, ezekben 2581 diák tanulhat, IX. osztály 25 lesz, egyenként 28 diák befogadásával. Mindenütt megmaradtak a középiskolai osztályok, a Művészeti Líceum idén is két osztályt szándékozik indítani, mint tavaly. Esti tagozaton egy IX. osztály indul Borson; jelenleg összesen tíz esti osztály működik.

A szakiskolákban csak nappali tagozat van, 39 osztály szerepel a beiskolázási tervben, ezek 973 diák befogadására alkalmasak, IX. osztály 16 lesz. Változás történik Margittán – amint erről korábban lapunkban is olvashattak. Ott a Horváth János Elméleti Líceumban hároméves szakoktatást is elindítanak, a kágyai iskolában pedig, mivel egyre több szakot próbálnak felvenni, úgynevezett fél osztályok is indulnak.

Duális képzésben négy IX. osztály indul a következő szakmákban: turizmus, autószerelő, lakatos, hegesztő. Ezek Borson, Nagykágyán és Nagyváradon a Traian Vuia Líceumban működnek majd. A duális oktatást menet közben is át lehet alakítani, ha van rá igény a cégek részéről. Jelenleg 7,25 osztály szerepel a beiskolázási tervben, tudtuk meg a főtanfelügyelő-helyettestől.

Kilencedikben kevesebben folytatják

A diákok számának változásairól megtudtuk, hogy elég nehéz megbecsülni, hány magyar nyolcadikos választja majd a román nyelvű osztályokat. Látszik a nagy létszámcsökkenés VIII. vége után, ennek azonban több oka is lehet – magyarázta Kéry Hajnal.

Az előkészítő osztályokban mindig több diák van, mint ahányan elvégezték az óvodai nagycsoportot, IV.-ből V.-be pedig minimális, 0,3-0,4 százalékos csökkenést regisztrálnak. Nem biztos, hogy a hiányzó diákok román tagozatra mennek, mert nagyon közel van a határ, magyarországi iskolába is átírathatók a gyermekek. Nyolcadik és kilencedik osztály között azonban mintegy kétszáz diák „elvész”.

A beiskolázási tervet általában az 1200-as létszám körülire készítik, de IX.-be közel ezer diákot sikerül beiskolázni. Kéry Hajnal szerint ennek is több oka van, például a roma közösségekben vagy mélyszegénységben élő gyermekek egy része nem tanul tovább. Azért is próbálják Kágyán a szakoktatást erősíteni, mert a környéken élő roma gyermekeket szakoktatásba könnyebben be tudják vonni, mint középiskolaiba. A határ közelsége óhatatlanul oda vezet, hogy egyes diákok már kilencediktől külföldön tanulnak tovább.

A főtanfelügyelő-helyettes elmondta még, hogy megyénkben felkészült pedagóguskar van, tagjai ellátják az oktatási feladatokat. Nagyon kevés az olyan szak, amit nem tudnak magyarul tanítani, egy fájó hiány például a magyar nyelvű sportoktatás. Sportlíceumi osztály csak román nyelven működik, mert kevés a magyarul is tanítani tudó sporttanár. Néhány területen pedagógushiány mutatkozik, jellemzően reál tantárgyakban, mivel például a fizika, kémia, informatika és matematika szakos tanárokat elszippantja az ipar. Néhány éve nagy hiány volt magyar nyelv és irodalom szakos tanárokból, de ez megváltozott, nagyon kevés nyugdíjas tanárnak kell még dolgoznia emiatt a megyében.

2019.04.18
Galéria
Kéry Hajnal megyei főtanfelügyelő-helyettes
A Bihar Megyei Tanfelügyelőség Szaniszló (ma M. Eminescu) utcai épülete