Megköszönte a voksokat a nagyváradi RMDSZ

A színház előtt gyűltek össze egy csoportkép és egy koccintás erejéig szerdán délután azok, akik a nagyváradi RMDSZ-szervezet EP-kampányát segítették.

Amint azt Meleg Vilmos színművész, az RMDSZ nagyváradi szervezetének elnöke elmondta, mindenkit köszönet illet, de kihagyhatatlan azok említése, akik ajtóról ajtóra járva, kopogtatva eljutottak a választókhoz, akiknek a száma megbecsülendő. „Elégtétellel tölthet el bennünket a jól végzett munka (…), aminek köszönhetően a mi szavunk is igencsak hangosan szólhat majd ott, az Európai Parlamentben” – mondta Meleg Vilmos. Hozzátette: az elmúlt években, évtizedekben bebizonyosodott, mennyire fontos, hogy nekünk saját hangunk legyen, amikor jogainkat meg kell védeni. A Kárpát-medencei erőkkel való közös fellépés az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés miatt is fontos, hiszen Vincze Loránt bekerült az EP-be, s a kezdeményezés hozzá köthető, hangzott el.

Botházy Nándor, a váradi RMDSZ-szervezett ügyvezető elnöke arra figyelmeztetett, hogy ősszel újra választás lesz, tehát mindenkire szükség van. Történelmi eredmény az országosan összegyűlt 472 ezer szavazat, EP-választáson még nem volt ennyi, mondta, majd a nagyváradi számokat ismertette. A 94 ezer leadott voksból a Szövetség 13 835-öt kapott, ez 14,67 százalékot jelent. A legutóbbi, 2014-es EP-választáson 9524 szavazatot kapott az RMDSZ, idén 4298-al többet, tette hozzá az ügyvezető elnök, aki szerint a kapott bizalomra méltók lesznek a választottak.

2019.05.30
Galéria