Embereket mentettek éjjel, a vízzel küzdenek nappal

A péntekre virradó éjszakai esőzések után Bihar megye 28 településén hatvan alkalommal kellett közbelépniük a tűzoltóknak. Embereket is mentettek és a víz szivattyúzására is szükség volt.

Az ítéletidő többek között Élesdet, Örvéndet, Alsólugast, Mezőtelegdet, Szalárdot, Sítervölgyet, Borszeget, Fegyverneket, Nagybáródot, Ventert érte. A Crişana Katasztrófavédelmi Felügyelőség közleménye szerint Borszegen három embert, Alsólugason tíz embert, Sítervölgynél négy felnőttet és három gyermeket mennetek ki a tűzoltók éjjel. A fotókon ugyanakkor az is látszik: helyenként az utak is víz alatt vannak.

Szalárdon reggel áram sem volt, és a vezetékes telefonok sem működtek. Nagy Miklóstól, a község polgármesterétől megtudtuk, ítéletidő volt az éjjel, helyenként 80-100 liternyi eső esett négyzetméterenként, a legnagyobb baj azonban, hogy Síternél és Szalárd között átszakadt egy patak gátja, onnan ömlött a víz a faluba. Délelőtt a katasztrófavédelmiek, az önkéntesek, a vízügyi igazgatóság emberei azon dolgoztak, hogy a községbe ömlő vizet szivattyúkkal a Berettyóba juttassák, rövid beszélgetésünkkor a falut átszelő Danca-patak pedig a kiöntés szélén állt. A polgármester elmondta, hogy a vízügyiek az átszakadt gát helyreállításán, a községben pedig a víz elvezetésén dolgoznak, mind a hivatásos, mind az önkéntes tűzoltók, és Szentjobbról is érkezett segítség. Másutt is közreműködtek önkéntesek a mentésben.

2019.06.07
Galéria
Kulcsszavak: