Határozatképes a megyei tanács!

Helyszínen tartózkodó munkatársaink jelezték, hogy nem kis meglepetésre határozatképes a Bihar Megyei Tanács, miután kellő létszámban jelentek meg a megyei tanácsosok. Az ülés első napirendi pontja eredetileg a szocdem frakció megürült helyének betöltése lenne, amennyiben ez sikerül, a testület az ellenzéki liberálisok nélkül is határozatképes lehet, ezért még lehet meglepetésekre számítani.
Az ülés igazán fontos tétje a megye költségvetésének az elfogadása lenne.
A román himnusz eléneklésével az ülés elkezdődött.
A tanácsosok néhány perccel déli 12 óra után némi sorrendi változtatásokkal egyhangúlag elfogadták a napirendet.
Módosították a működési szabályzatot az elektronikus szavazás bevezetése érdekében. A PNL-sek javasolják az Egyebek napirendi pont beiktatását minden ülésre.
Szavazás az üres PSD-s mandátum betöltéséről. Mang elelnök azt kéri, hogy név szerint jegyzőkönyvezzék, ki hogyan szavaz. Tizenheten szavaznak az új megyei tanácsos beiktatása mellett, s ugyanennyien ellene. Nincs tehát új tanácsos, marad a patthelyzet az erőviszonyok tekintetében.
Egyébként a Pásztor Sándor által beterjesztett eredeti javaslat szerint 41 pont szerepel a napirenden.
A költségvetésről szóló vitában a liberálisok sokallják a Rinanóczy szálló, a székelyhídi volt banképület, illetve a volt nagyváradi poliklinika felújítására szánt összegeket. Mang alelnök szerint utóbbi lenne a megyei tanács székhelye.
A megye köz- és magánvagyonának leltárját ezúttal sem sikerült elfogadtatni.
A megye 2018. évi költségvetése nem ment át!
Mégiscsak van egyetértés: a Nagyváradi Repülőtér költségvetését a megyei tanácsosok egyhangúlag elfogadták!
Nagy többséggel elfogadták azt a javaslatot is, hogy a megyei tanács összes intézményének nyilvánossá kell tennie minden kiadását.
A megyei tanács ugyancsak egyhangúlag megszavazta, hogy kártérítési pert indítanak a tanács korábbi elnöke, Kiss Sándor, valamint a Selina céget vezető Beniamin Rus ellen.
Nem sokkal 14.30 után az ülés véget ért. Költségvetés hiányában várhatóan a Bihar Megyei Tanács, továbbá a hozzá tartozó intézmények dolgozói következő bérüknek csupán negyven százalékát kaphatják meg, kénytelenek szünetelteni a tej-kifli programot, nem tudják majd fizetni a rezsiköltségeket, s ami talán a legsúlyosabb, veszélybe került a megyei szociális intézmények működése.
Élő jelentkezésünk ezzel befejeződött, a további részletekre visszatérünk.